Visszhang: esemény

Az Ikarus 260/280-as buszok búcsúja

Visszhang

2007. augusztus 21-én lezárták a Szabadság hidat. A BKV pedig az előző napi népünnepélyt arra használta fel, hogy a „rajongók” elbúcsúzhassanak az UV-típusú Ganz-villamosoktól, amelyek több mint 60 éven át szállították utasaikat. Az addig lesajnált, ócskavasnak nevezett járművek hirtelen legendává váltak.

De az elmúlt 15 évben hatalmasat változott a budapesti tömegközlekedés. Míg az 1960-as, 70-es években a villamosok száz százalékig Ganz gyártmányúak voltak, buszokból pedig kizárólag Ikarusok járták a fővárosi utakat, ez az arány a villamosoknál 35 százalékra csökkent, a buszoknál ennél is kisebb. Talán ezért is döntöttek úgy a BKV-nál, hogy a magyar buszközlekedés legstrapabíróbb járműveit, az Ikarus 260-asokat és csuklós változataikat, az Ikarus 280-asokat nem csendben vonják ki egyik napról a másikra a forgalomból, de egy ún. retró hétvége keretében el is búcsúznak tőlük. Már csak azért is, mert az UV-kkal szemben ezek a buszok valóban legendának számítanak. A BKV-nál 50 évig futottak, miközben egy új városi busz „szavatossági ideje” legfeljebb 10–15 év. Ráadásul ezekből a járművekből gyártották a legtöbbet a világon, több mint 200 ezer darabot, amely 20. századi viszonylatban is elképzelhetetlen mennyiség.

A hétvégéig működő, mindössze három Ikarus szombat–vasárnap néhány budai autóbuszvonalon teljesített szolgálatot. Már csak azért is megérdemelték a külön meneteket, mert nem csak papírforma szerinti selejtezésüket, de a magyar autóbuszgyártás halálát is évtizedekkel élték túl.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.