Visszhang: színház

Az imposztor

Visszhang

Spiró György komédiáját Rudolf Péter állította színpadra. Az 1983-as, Katona-beli ősbemutatón játszó Major Tamás szerepét most Kern András alakítja.

Ő Wojciech Bogusławski varsói színészóriás, aki a cári Oroszország megszállta lengyel városba, Vilnába (Vilnius) kap meghívást az ottani színháztól, hogy a kivezényelt orosz gubernátornak is tetsző vendégszereplésével megmentse a csődtől a fennmaradásért küzdő társulatot. De hiába tesz meg mindent a színház, a híres-neves színész csak az előadás napján érkezik meg, így csak ekkor tudnak nekiállni a közös munkának, hogy együtt értelmezzék és azonmód el is próbálják az estére kitűzött Tartuffe-öt (amelynek eredeti címe Le Tartuffe ou l’Imposteur).

A bemutató apropója, hogy Spiró új befejezést írt a darabhoz. A „vége-csattanóval” együtt három idősíkon zajlik a cselekmény: a 17. századi Franciaország az eljátszandó darabhoz tartozik, a 19. századi Lengyelország Spiró darabjának az ideje, míg végül napjainkban találjuk magunkat. Ám sem a valóban izgalmas hármas tagolás, sem Spiró remek darabja, sem Bagossy Levente hangulatos díszlete nem elég, hogy a kétfelvonásnyi ripacskodást, vásári színjátszást indokolttá tegye – még akkor sem, ha úgymond „direkt” dől a modorosság. Ahogy az sem szerencsés, hogy ismét műsorra került egy „színház a színházban” típusú darab. Ezzel már nehéz újat mutatni, csak a szcénában egyre jobban elharapódzó belterjességet jelzi.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.