Ő Wojciech Bogusławski varsói színészóriás, aki a cári Oroszország megszállta lengyel városba, Vilnába (Vilnius) kap meghívást az ottani színháztól, hogy a kivezényelt orosz gubernátornak is tetsző vendégszereplésével megmentse a csődtől a fennmaradásért küzdő társulatot. De hiába tesz meg mindent a színház, a híres-neves színész csak az előadás napján érkezik meg, így csak ekkor tudnak nekiállni a közös munkának, hogy együtt értelmezzék és azonmód el is próbálják az estére kitűzött Tartuffe-öt (amelynek eredeti címe Le Tartuffe ou l’Imposteur).
A bemutató apropója, hogy Spiró új befejezést írt a darabhoz. A „vége-csattanóval” együtt három idősíkon zajlik a cselekmény: a 17. századi Franciaország az eljátszandó darabhoz tartozik, a 19. századi Lengyelország Spiró darabjának az ideje, míg végül napjainkban találjuk magunkat. Ám sem a valóban izgalmas hármas tagolás, sem Spiró remek darabja, sem Bagossy Levente hangulatos díszlete nem elég, hogy a kétfelvonásnyi ripacskodást, vásári színjátszást indokolttá tegye – még akkor sem, ha úgymond „direkt” dől a modorosság. Ahogy az sem szerencsés, hogy ismét műsorra került egy „színház a színházban” típusú darab. Ezzel már nehéz újat mutatni, csak a szcénában egyre jobban elharapódzó belterjességet jelzi.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
