Visszhang: lemez

Blink-182: One More Time…

Visszhang

Mozgalmas éveken van túl az ezredforduló környéki pop-punk hullám egyik legsikeresebb zenekara a kaliforniai Blink-182. 

A több mint 30 éve létező trió egyik frontembere, Mark Hoppus leküzdötte a rákot, míg a másik frontember, a gitáros-énekes Tom DeLonge hét év távollét után tért vissza, így most ismét a klasszikus felállásban játszanak. A zenekar tagjait 2003-ban még olyan tinédzserek is fel tudták sorolni, akik életükben nem hallottak a Blinkre legnagyobb hatást gyakorló együttesekről. Egy mai fiatal viszont meglepő módon nem a frontembereket ismeri, hanem az időközben celebbé, szólóelőadóvá és keresett producerré váló dobost, Travis Barkert, aki többek között Machine Gun Kelly lemezeiről lehet ismerős.

Barker lett az új Blink-lemez kizárólagos producere is, ami logikus döntés volt a zenekar részéről, de sejthető volt, hogy a One More Time… hangzásával lesznek problémák. Az albumot indító és a korai lemezekre visszautaló Anthem Part 3 egészen biztatóan indul, de a dal végén bejövő autotune-ének sejteti, hogy mi vár ránk a maradék bő 40 percben. A steril megszólalás és a széteffektezett énekhangok önmagában nehezen szerethetővé teszik a lemezt, de még megmenthetnék a helyzetet a jó dalok. Ilyenekből nincs túl sok. Kellemetlenből annál több: a One More Time… mindenkihez próbál szólni, ebből viszont akkora katasztrófák lesznek, mint a Dance with Me ollézós refrénje, a 80-as évek szintihangzásával játszó Blink Wave vagy a Blink-182-paródiának is beillő Edging.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.