A több mint 30 éve létező trió egyik frontembere, Mark Hoppus leküzdötte a rákot, míg a másik frontember, a gitáros-énekes Tom DeLonge hét év távollét után tért vissza, így most ismét a klasszikus felállásban játszanak. A zenekar tagjait 2003-ban még olyan tinédzserek is fel tudták sorolni, akik életükben nem hallottak a Blinkre legnagyobb hatást gyakorló együttesekről. Egy mai fiatal viszont meglepő módon nem a frontembereket ismeri, hanem az időközben celebbé, szólóelőadóvá és keresett producerré váló dobost, Travis Barkert, aki többek között Machine Gun Kelly lemezeiről lehet ismerős.
Barker lett az új Blink-lemez kizárólagos producere is, ami logikus döntés volt a zenekar részéről, de sejthető volt, hogy a One More Time… hangzásával lesznek problémák. Az albumot indító és a korai lemezekre visszautaló Anthem Part 3 egészen biztatóan indul, de a dal végén bejövő autotune-ének sejteti, hogy mi vár ránk a maradék bő 40 percben. A steril megszólalás és a széteffektezett énekhangok önmagában nehezen szerethetővé teszik a lemezt, de még megmenthetnék a helyzetet a jó dalok. Ilyenekből nincs túl sok. Kellemetlenből annál több: a One More Time… mindenkihez próbál szólni, ebből viszont akkora katasztrófák lesznek, mint a Dance with Me ollézós refrénje, a 80-as évek szintihangzásával játszó Blink Wave vagy a Blink-182-paródiának is beillő Edging.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
