Visszhang: lemez

Blink-182: One More Time…

Visszhang

Mozgalmas éveken van túl az ezredforduló környéki pop-punk hullám egyik legsikeresebb zenekara a kaliforniai Blink-182. 

A több mint 30 éve létező trió egyik frontembere, Mark Hoppus leküzdötte a rákot, míg a másik frontember, a gitáros-énekes Tom DeLonge hét év távollét után tért vissza, így most ismét a klasszikus felállásban játszanak. A zenekar tagjait 2003-ban még olyan tinédzserek is fel tudták sorolni, akik életükben nem hallottak a Blinkre legnagyobb hatást gyakorló együttesekről. Egy mai fiatal viszont meglepő módon nem a frontembereket ismeri, hanem az időközben celebbé, szólóelőadóvá és keresett producerré váló dobost, Travis Barkert, aki többek között Machine Gun Kelly lemezeiről lehet ismerős.

Barker lett az új Blink-lemez kizárólagos producere is, ami logikus döntés volt a zenekar részéről, de sejthető volt, hogy a One More Time… hangzásával lesznek problémák. Az albumot indító és a korai lemezekre visszautaló Anthem Part 3 egészen biztatóan indul, de a dal végén bejövő autotune-ének sejteti, hogy mi vár ránk a maradék bő 40 percben. A steril megszólalás és a széteffektezett énekhangok önmagában nehezen szerethetővé teszik a lemezt, de még megmenthetnék a helyzetet a jó dalok. Ilyenekből nincs túl sok. Kellemetlenből annál több: a One More Time… mindenkihez próbál szólni, ebből viszont akkora katasztrófák lesznek, mint a Dance with Me ollézós refrénje, a 80-as évek szintihangzásával játszó Blink Wave vagy a Blink-182-paródiának is beillő Edging.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.