Visszhang: lemez

Blink-182: One More Time…

Visszhang

Mozgalmas éveken van túl az ezredforduló környéki pop-punk hullám egyik legsikeresebb zenekara a kaliforniai Blink-182. 

A több mint 30 éve létező trió egyik frontembere, Mark Hoppus leküzdötte a rákot, míg a másik frontember, a gitáros-énekes Tom DeLonge hét év távollét után tért vissza, így most ismét a klasszikus felállásban játszanak. A zenekar tagjait 2003-ban még olyan tinédzserek is fel tudták sorolni, akik életükben nem hallottak a Blinkre legnagyobb hatást gyakorló együttesekről. Egy mai fiatal viszont meglepő módon nem a frontembereket ismeri, hanem az időközben celebbé, szólóelőadóvá és keresett producerré váló dobost, Travis Barkert, aki többek között Machine Gun Kelly lemezeiről lehet ismerős.

Barker lett az új Blink-lemez kizárólagos producere is, ami logikus döntés volt a zenekar részéről, de sejthető volt, hogy a One More Time… hangzásával lesznek problémák. Az albumot indító és a korai lemezekre visszautaló Anthem Part 3 egészen biztatóan indul, de a dal végén bejövő autotune-ének sejteti, hogy mi vár ránk a maradék bő 40 percben. A steril megszólalás és a széteffektezett énekhangok önmagában nehezen szerethetővé teszik a lemezt, de még megmenthetnék a helyzetet a jó dalok. Ilyenekből nincs túl sok. Kellemetlenből annál több: a One More Time… mindenkihez próbál szólni, ebből viszont akkora katasztrófák lesznek, mint a Dance with Me ollézós refrénje, a 80-as évek szintihangzásával játszó Blink Wave vagy a Blink-182-paródiának is beillő Edging.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.