Erős nyitás. És jók a fekete-fehér illusztrációk is: Nagy Kornélia sakktáblát szétrajzoló képein a pepita motívumok hol cseppfolyósak, hol földgömbszerűek, máshol lépcsőzetesek. Fenyegető, súlyos világuk jól passzol a versekhez. Kár, hogy a sok kép szinte a szövegek fölé nő, feleennyi elég lett volna. Az is jó, hogy a végén kiderül, hogy a versekből épp’ annyi (39) van, mint amennyi lépésből állt egy, nem mellékesen döntetlennel végződő, 1969-es sakkjátszma. Az átgondolt koncepció többnyire átgondolt és feszes verseket tart egyben. Gazdag, játékos, a komor témák ellenére sokszor humoros, sőt derűs világot teremt CKT, amelyet szinte szétvet a témák sokasága. Szerelmek, családi történetek (traumák), apaportrék, öregkor, illetve világvége-fantáziák: mintha a szerző mindent egybe akart volna hordani. A szigorú keret tematikailag is egyneműbb, koncepciózusabb anyagot kívánna. A sok emlékezetes szöveg közül az egyik legjobb az „infláció”. Ennek a versnek története is van: a délszláv háború idején mindenkinek sorba kellett állni az alapvető élelmiszerekért, és amikor csak köménymagot lehetett venni, akkor a lírai én apja felvásárolta a készletet (száz csomag). Habár hülyének nézték, csak ki kellett várnia a disznóvágás idejét. Szép metaforája ez a versírásnak!
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
