Erős nyitás. És jók a fekete-fehér illusztrációk is: Nagy Kornélia sakktáblát szétrajzoló képein a pepita motívumok hol cseppfolyósak, hol földgömbszerűek, máshol lépcsőzetesek. Fenyegető, súlyos világuk jól passzol a versekhez. Kár, hogy a sok kép szinte a szövegek fölé nő, feleennyi elég lett volna. Az is jó, hogy a végén kiderül, hogy a versekből épp’ annyi (39) van, mint amennyi lépésből állt egy, nem mellékesen döntetlennel végződő, 1969-es sakkjátszma. Az átgondolt koncepció többnyire átgondolt és feszes verseket tart egyben. Gazdag, játékos, a komor témák ellenére sokszor humoros, sőt derűs világot teremt CKT, amelyet szinte szétvet a témák sokasága. Szerelmek, családi történetek (traumák), apaportrék, öregkor, illetve világvége-fantáziák: mintha a szerző mindent egybe akart volna hordani. A szigorú keret tematikailag is egyneműbb, koncepciózusabb anyagot kívánna. A sok emlékezetes szöveg közül az egyik legjobb az „infláció”. Ennek a versnek története is van: a délszláv háború idején mindenkinek sorba kellett állni az alapvető élelmiszerekért, és amikor csak köménymagot lehetett venni, akkor a lírai én apja felvásárolta a készletet (száz csomag). Habár hülyének nézték, csak ki kellett várnia a disznóvágás idejét. Szép metaforája ez a versírásnak!
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
