film

Családi affér

  • SzSz
  • 2024. július 10.

Visszhang

Ma még dúl a háború a mesterséges intelligencia (MI) ellen.

Egyesek szerint elkerülhetetlen, hogy pár év múlva a számítógép generálja azt a néznivalót, amelyet jó ideje egyébként is az tol az orrunk elé. A Családi affért látva nem csak érthetetlennek, de feleslegesnek is tűnik az ellenállás: nehéz ugyanis elhinni, hogy ennek a romkomnak az elkészítésében egyetlen joule-nyi kreatív energia is elhasználódott, egyetlen izzadságcsepp is lecsorgott valakinek a homlokán.

Richard LaGravenese filmjében a legnagyobb sztárok is mintha csak egy hologramot küldtek volna maguk helyett a kamera elé. Ott van például Zac Efron, aki egyszerre testesíti meg az összes eddigi Zac Efron-figurát, illetve azok paródiáját: Chris Cole-ként egy elkényeztetett színészt játszik, aki beleragadt sikerfilmjei folytatásába, ezért megkéri az asszisztensét, Zarát (a jobb sorsa érdemes Joey King alakításában), hogy kerítsen számára egy épkézláb írót. Zara anyja, Brooke véletlenül pont író, aki véletlenül épp készen áll, hogy új kapcsolatba vágjon – ő Nicole Kidman, aki pont olyan érett, szexi értelmiségit játszik, mint az elmúlt tíz évben mindig. Chris és Brooke románcba bonyolódik, ami természetesen kiakasztja Zarát.

A Rólad alkotott kép címmel nemrég a rivális Amazon mutatott be hasonló korkülönbség-románcot – minden hibája ellenére ott legalább működött a kémia a hősök között; a Családi affért azonban semmi nem menti meg a teljes katasztrófától.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.