Asszonyt talál, két gyereket. Jaj, tévedés! Csak lassan értjük meg, miről szól az útja: számvetésről és felvállalásról. Nem lesz küret és nem fordítja fel egy vétlen család életét. A haza-, vagyis a zárdába vezető úton látjuk először mosolyogni a lányt. Hogy mi lesz, tovább nem nyomasztja, mert ezt a terhet letette annak kezébe, akiben hisz.
És ekkor a taxisofőr megerőszakolja és félholtra veri.
Egy másik történet kezdődik, a nyomozóé, aki előállítja ugyan az elkövetőt, de bizonyíték híján tehetetlen. A megvetéshez bosszúvágy társul, nem csak a sokat látott rendőr zsigeri indulata a büntetlenül maradó rettenetes bűn láttán, de személyes is – hiszen ő az áldozat testében még élő magzat apja. Habozás nélkül lépi át a szakmai protokollt, hamisít bűnjelet, hallgat ki ügyvéd nélkül, helyszínel a gyanúsítottat pszichikai nyomás alatt tartva, sőt bántalmazva a beismerő vallomásért. Haldokló szerelmének áldozathozatala kell ahhoz, hogy ne váljon maga is halálos bűn elkövetőjévé.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!