Visszhang: lemez

Drop Nineteens: Hard Light

Visszhang

Bármennyire furcsa, de Bostonból is indult shoegaze zenekar, ami majdnem annyira különösen hangzik, mint a mexikói krautrock vagy a jamaicai death metal.

A Drop Nineteenst Greg Ackell énekes-gitáros alapította 1990-ben; az elnevezést onnan vette, hogy a 19. emeleten lakott, és szeretett onnan ledobálni dolgokat. Angliában egész jól ment a szekerük, és olyan csapatok játszottak előttük, mint a Radiohead vagy a Cranberries. Odahaza viszont a kutya sem ismerte őket, hiába kapott remek kritikákat 1992-es bemutatkozó lemezük, a Delaware. Ezután már beindultak a tagcserék, és az egy évvel későbbi, hagyományosabb alterrock hangzású National Coma után egyedül Ackell maradt az eredeti felállásból. Nem sokkal később a feloszlás is menthetetlenül bekövetkezett, majd tavaly váratlanul ismét összeállt a Drop Nineteens, ráadásul 80 százalékban a klasszikus lineuppal. Szép lassan elkészült egy új anyag is, a Hard Light, ami ráadásul az eddigi legjobb munkájuknak tekinthető. Vezérfonalként itt is a shoegaze szolgál, az inspirációs forrás pedig maradt a régi: a My Bloody Valentine, a Cure, a Dinosaur Jr., a Cocteau Twins, a Sonic Youth és a Pixies hatása megkérdőjelezhetetlen. A három gitár remekül harmonizál, és örömteli, hogy a frontember mellett Paula Kelley gitáros-énekesnő hangját is többször halljuk, ráadásul a záró monumentális T című tételt ők ketten duettben adják elő. A könnyed Lookout és a szintén lazára vett The Clientele-feldolgozás, a Policeman Getting Lost kivételével igencsak egységes az anyag, és a negyedik lemezre remélhetőleg nem kell majd megint évtizedeket várni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.