Ismerni kell a szakmai fogásokat, a piaci keresletet, s mivel ezt a tevékenységet is törvény szabályozza, méghozzá elég embertelen törvény, lehet összefogni a kollégákkal, büszkén utcára vonulni és jogokat követelni. Kiváltképp, hogy a lakókocsikban ügykezelő bevándorlók lenyomják az árakat. A film öntudatos hősét, Marie-t nemcsak a hatóságok, de egy viselkedészavaros kamasz fiú is sújtja, akinek sürgősen valami életcélt kell keresni, mielőtt elszívja nem kifejezetten briliáns agya maradékát is. Hogy az elit séfiskola tandíját előteremtse a Strasbourg kocsisorán otthonos szexproletár, függetlenségét (s büszkeségét) feladva az e téren liberálisabb német oldalon keres jobban fizető kuplerájt, vállalva annak minden, hogy is mondjam, munkahelyi konfliktusát: a középkorú szakembert szívességből alkalmazza a fiatalabb munkaerőket preferáló régi ismerős, és a perverz vendégeket is ki kell szolgálni. Amikor a szükséges pénz minden áldozat ellenére sem akar összejönni, Marie (a negyvenes éveire beérett, ezúttal is remeklő Laure Calamy) egyre kétségbeesettebb lépésekre szánja el magát.
Részben a méltatlanul alulértékelt Dolgozó lányok (Frédéric Fonteyne, Anna Paulicevich, 2020), részben az ugyancsak méltatlanul felülértékelt, sőt minden idők legjobb filmjének kikiáltott Jeanne Dielman… (Chantal Akerman, 1975) nyomdokain halad a történet. Szerencsére nem fullad felületes feminista kiáltványba, embereket látunk, és nem plakáton.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
