Amíg a helyünket keressük, a vetítőn üzeneteket, a közöttünk ülő szereplők közös csetjét látjuk. Ők innen lépnek a színpadra. Világos: egyek közülünk, az egész nézőtér a darab része. Ahogy a manipulált valóság is része mindannyiunk életének. Majd Brecht szól hozzánk, legalábbis az MI által konstruált mása, és őt követik a jól megválasztott civilek, a mai kor „agitátorai”. A Trash of Köztér nevű Instagram-fiókot jegyző, Berlinben élő kurátor, Benedek Kata arról beszél, hogyan formálják a tudatunkat a köztereken megjelenő alkotások. A Lakmusztól Német Szilvi egy baloldali influenszer nyomába ered, a tiktokker Seres Samu híranyagok manipulatív effektjeire mutat rá. A legmegrázóbb Jeney Orsolya emberjogi aktivista meghurcolásának története. Az azonos súlyú megszólalások és a színházi elemek kitűnő és arányos alkalmazása bevon minket a párbeszédbe, és bár sokszor nevetünk az ábrázolt helyzetek abszurditásán, a kezünk végig ökölben a könnyen kifordítható érzékelésünk ilyen közvetlen megtapasztalása okán. Az online tér kezdetben demokratikusnak tűnő világa mára a legfőbb árucikké váló figyelmünk piactere lett, gyomorszorító látni, mennyire tehetetlenek még a nagy elérést hozó véleményformálók is. „Hogyan lehet ezen körülmények között egy ügyet képviselni és láthatóvá tenni? (…) Hol vannak a rések a rendszeren?” – tesz fel kérdéseket a darab. Válaszok egyelőre nincsenek.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
