Visszhang: koncert

Kevin Morby

Visszhang

Először akkor hallottunk róla, amikor az előző évtized elején jó kis indie-folk lemezeket adott ki brooklyni csapatával, a Woodsszal.

De Morby 2013-ban kivált – nyilván többre vágyott a basszusgitárosi szerepkörnél –, és még ugyanabban az évben kiadta első saját albumát. Hamar kiderült róla, hogy az új évezred egyik legtehetségesebb énekes-dalszerzőjéről van szó, akinek orgánuma gyakran idézi Bob Dylan nazális énekstílusát. Jelenleg nyolc szólólemeznél tart, ha a tavalyi This Is a Photograph-et kísérő, az idén kiadott More Photographs-t is beleszámoljuk, és egyik munkája jobb, mint a másik. Már tavaly eljött volna hozzánk, de az a koncert még elmaradt, most viszont pótolta a mulasztást, és hetedmagával lépett fel a majdnem telt házas Akvárium KisHall színpadán. Társai egytől egyig kiváló zenészek, akik közül kiemelkedik az előzenekari posztot is betöltő Macie Stewart. Ő nemcsak hegedül, hanem énekel is – a Bittersweet Tennessee című dalban hibátlanul pótolja az eredeti változatban hallható Erin Rae-t. Morby először jár Magyarországon, mégis lemezbemutató koncertet tart: a két Photograph-albumról összesen kilenc dal csendül fel, többségük a buli első felében. A hangulat egyre emelkedettebb, főleg amikor jönnek a régebbi szerzemények is, a mikrofonállványra erősített rózsák szirmai pedig egy idő után a közönség soraiban kötnek ki. A csúcs­pont természetesen a koncertet záró, monumentális hosszúságú Harlem River, és bármennyire sziruposnak hangzik is, az utolsó hang elhalkulását követően az ember ismét Kevin Morby-koncertre akar menni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.