Visszhang: koncert

Kevin Morby

Visszhang

Először akkor hallottunk róla, amikor az előző évtized elején jó kis indie-folk lemezeket adott ki brooklyni csapatával, a Woodsszal.

De Morby 2013-ban kivált – nyilván többre vágyott a basszusgitárosi szerepkörnél –, és még ugyanabban az évben kiadta első saját albumát. Hamar kiderült róla, hogy az új évezred egyik legtehetségesebb énekes-dalszerzőjéről van szó, akinek orgánuma gyakran idézi Bob Dylan nazális énekstílusát. Jelenleg nyolc szólólemeznél tart, ha a tavalyi This Is a Photograph-et kísérő, az idén kiadott More Photographs-t is beleszámoljuk, és egyik munkája jobb, mint a másik. Már tavaly eljött volna hozzánk, de az a koncert még elmaradt, most viszont pótolta a mulasztást, és hetedmagával lépett fel a majdnem telt házas Akvárium KisHall színpadán. Társai egytől egyig kiváló zenészek, akik közül kiemelkedik az előzenekari posztot is betöltő Macie Stewart. Ő nemcsak hegedül, hanem énekel is – a Bittersweet Tennessee című dalban hibátlanul pótolja az eredeti változatban hallható Erin Rae-t. Morby először jár Magyarországon, mégis lemezbemutató koncertet tart: a két Photograph-albumról összesen kilenc dal csendül fel, többségük a buli első felében. A hangulat egyre emelkedettebb, főleg amikor jönnek a régebbi szerzemények is, a mikrofonállványra erősített rózsák szirmai pedig egy idő után a közönség soraiban kötnek ki. A csúcs­pont természetesen a koncertet záró, monumentális hosszúságú Harlem River, és bármennyire sziruposnak hangzik is, az utolsó hang elhalkulását követően az ember ismét Kevin Morby-koncertre akar menni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.