Az életmű legjavát mutatja fel ez az 53 költemény (válogatta és szerkesztette: Ughy Szabina) ebben az egyszerűségében is szép kötetben (borítóterv: Nemes Anita), amely alkalmas arra, hogy a szerző életrajzi elemeket sem nélkülöző, sokszor egészen komor, a szürrealizmus jegyeit hordozó költészetében elmerüljünk. Látjuk a felmenők, rokonok és egykori iskolatársak kísértetszerű alakjait botorkálni a bizonytalan holnap irányába („Dülöngélünk forgó jövőnk / felé sorban. / Oda is érünk: vagy élve, / vagy csak holtan.”), megpihenünk Nakonxipán társadalmon kívüli álomvilágában („ide civilizáció / lábát be nem teszi / korallsövény a keritésem / kutyám egy szeliditett bálna”), ám előtte még piros delfinekkel úszkálunk az írásjelek nélkül minden alkalommal újra- és átértelmeződő sorok koromtengerében („fenn salétromos menny ragyog”).
Bolyongunk a formák és a hangulatok tekintetében is igen heterogén anyagban, ami nem tűnik tudatos szerkesztői szándéknak, a költemények ugyanis kronologikus sorrendben követik egymást, bár a versek eredeti megjelenésének helyét vagy születésük idejét nem tudjuk meg. Ezt némiképp ellensúlyozza az önéletrajzi összefoglaló az Új Írás egyik 1976-os számából, amelynek beemelésével mintha a költőre hárítanák a feladatot, hogy a saját műveit kontextusba helyezze.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
