Az életmű legjavát mutatja fel ez az 53 költemény (válogatta és szerkesztette: Ughy Szabina) ebben az egyszerűségében is szép kötetben (borítóterv: Nemes Anita), amely alkalmas arra, hogy a szerző életrajzi elemeket sem nélkülöző, sokszor egészen komor, a szürrealizmus jegyeit hordozó költészetében elmerüljünk. Látjuk a felmenők, rokonok és egykori iskolatársak kísértetszerű alakjait botorkálni a bizonytalan holnap irányába („Dülöngélünk forgó jövőnk / felé sorban. / Oda is érünk: vagy élve, / vagy csak holtan.”), megpihenünk Nakonxipán társadalmon kívüli álomvilágában („ide civilizáció / lábát be nem teszi / korallsövény a keritésem / kutyám egy szeliditett bálna”), ám előtte még piros delfinekkel úszkálunk az írásjelek nélkül minden alkalommal újra- és átértelmeződő sorok koromtengerében („fenn salétromos menny ragyog”).
Bolyongunk a formák és a hangulatok tekintetében is igen heterogén anyagban, ami nem tűnik tudatos szerkesztői szándéknak, a költemények ugyanis kronologikus sorrendben követik egymást, bár a versek eredeti megjelenésének helyét vagy születésük idejét nem tudjuk meg. Ezt némiképp ellensúlyozza az önéletrajzi összefoglaló az Új Írás egyik 1976-os számából, amelynek beemelésével mintha a költőre hárítanák a feladatot, hogy a saját műveit kontextusba helyezze.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
