A fekete, meleg, ezért apja által bántalmazott, szegénységből feltörekvő srác az ötvenes évek közepétől az egész világot meghódító és átalakító zenei mozgalom kulcsfigurája, a Beatlestől David Bowie-n át mondjuk az Illésig mindenkit inspiráló idolja. Hol egy önreflexiótól nem zavart személyiség, aki koncertjein az imádatot exhibicionista öntudattal nem csak fogadja, de ki is provokálja, aki tüntetőleg vállalja a másságát, hol meg egy istenfélő fanatikus, aki megtagadja bűneit (prédikátornak áll), zenéjét (az istentelen rock and roll helyett közhelyes dicsőítő dalokat énekel), hajlamait (még házasságot is köt). A filmben – a művész életének tanúi és ikonikus hírességek (Tom Jones, Mick Jagger stb.) elismerő szavai mellett – az említett kisebbségi körökből összeválogatott zenészek, szakértők próbálják úgy a könnyűzenét megújító, mint a homofóbia ellen fellépő, sőt a feketék jogaiért küzdő mozgalmak kontextusába helyezni a valójában egy kézen megszámolható maradandó (és eléggé egy kaptafára készült) slágert tartalmazó életművet. Zömmel egymondatos hozzászólásokban nem lehet argumentálni, de nincs is rá igény. Kijelentések hangzanak el a 20. század legnagyszerűbb művészeti formájának ún. királyáról, ötpercenként elismétlik, hogy a rock and roll a feketék zenéje és tízpercenként, hogy queernek lenni mennyivel szabadabb életforma. Amikor meg csillagnak nevezi valaki a címszereplőt, kozmikus robbanás van bevágva valami sci-fiből.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
