Fegyelmezett személyzet felszolgálta ételkölteményeket és vagyonba kerülő italokat fogyasztanak és hánynak ki civilizációnk züllöttségét jelképezendő. A társadalomkritika kimódolt narratívában jelenik meg és „a világ” állapotára látszik vonatkozni (Ruben Östlund: A szomorúság háromszöge; Mark Mylod: A menü). Van bennük reflexió, értelmezés, sőt akadnak összefüggések – ha mégoly direktek is. Roman Polański azonban nem vesződik ilyesmivel új filmjében.
A buli stimmel (az ezredforduló szilvesztere), a világvége-hangulat is (Y2K-félelem), az elzárt hely is klappol (hófödte bércektől övezett svájci luxusszálló), és a közhelyparádét is ugyanazok a figurák szolgáltatják, akik szokták: agg milliomos és örökségvadász ifjú felesége, üzletember, aki a számítógépes összeomlást remélve kavar egy svájci bankárral, orosz maffiózó és politikus, akik bőröndnyi pénzeken osztozkodnak Putyin váratlan hatalomátvételekor, levitézlett sztárok, felvarrt arcú banyák, visítozó széplányok stb. – és egy szállodaigazgató, aki rezzenéstelen arccal elégíti ki az extrém igényeket. A párhuzamosan futtatott történetecskéket (amelyekben pontosan az történik és úgy, ahogyan azt korábbi filmélményei alapján a kedves néző gondolná) csak a hely és az idő köti össze, egymáshoz semmi közük. Aztán egyszer csak vége lesz az egésznek, a csodabogár-sereglet elhagyja az összeokádott terepet, a hotelt meg belepi a hó. Ugye értjük a szimbóleumot?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
