A kifejezetten jó visszhangot kapó Reset című album erősen az ötvenes–hatvanas évek zenéjéből táplálkozott, készítése közben korabeli hangmintákat is felhasználtak az alkotók. A jó ideje Portugáliában élő Panda Bear azóta sem unatkozott, kiadott egy anyagot legismertebb formációjával, a kísérleti popzenét csúcsra járató Animal Collective-vel, és közben nekiállt a nyolcadik szólólemezének is. A kiindulópont ezúttal is a nosztalgia újraértelmezése volt.
Az Animal Collective-os társakkal kalákában készült Sinister Grift valahol a Reset folytatásának is tekinthető: az első néhány dalt leuralják a Beach Boys-os vokálharmóniák, az enyhén reggae-s hangulatok, és az első blikkre hagyományosnak tűnő, de valójában jóval rafináltabb, széteffektelt hangszerelések. Aztán az album a közepe után olyasfajta váratlan fordulatot vesz, mint az 1998-as Pleasantville című film második fele. A kellemesnek tűnő, önfeledt időutazás egyre sötétebb tónusú lesz, a Sinister Grift utolsó számaiban a tempó és a lüktetés szinte teljesen eltűnik, és aztán csak a záró, Cindy Lee-vel közösen jegyzett Defense-ben tér vissza. Az egymástól erősen elkülönülő A és B oldal viszont szerencsére nem dolgozik egymás ellen, így a Sinister Grift magabiztosan kalauzolja végig a hallgatót Panda Bear tengerparti homokkal, szirupos dallamokkal és kozmikus melankóliával teli világán.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
