Visszhang: lemez

Perfume Genius: Glory

Visszhang

Michael Alden Hadreas a zenei projektjét Tom Tykwer Parfüm című filmje után nevezte el.

Az 1981-es születésű amerikai dalszerző már kamaszkorában nyíltan felvállalta homoszexualitását, a középiskolai csordaszellem azonban nem tolerálta ezt, halálos fenyegetéseket kapott, végül nem is fejezte be tanulmányait. Ezeknek a nehéz éveknek az élményei Hadreas dalaiban gyakran visszatérnek. Törékeny és érzékeny art-popjára harmadik nagylemeze, a 2014-es Too Bright megjelenésekor figyelt fel a nagyközönség, népszerűsége az­óta töretlen.

A Perfume Genius utolsó nagyobb munkája, az Ugly Season egyértelműen a projekt határainak extrém feszegetéséről szólt. Lehet, hogy túlságosan is kimulatta magát ekkor a zenész, legalábbis erre enged következtetni, hogy a most megjelent új album első fele az életmű legkonvencionálisabb dalait tartalmazza. A nyitó It’s a Mirror akár egy fiókban maradt Elliott Smith-dal is lehetne, az Aldous Hardinggal közösen előadott No Front Teeth hipnotikus refrénje is meglepően rádióbarát. Hadreas a karrierje során most először a magányos molyolgatás helyett inkább a kollaborációra helyezte a hangsúlyt, és zenekarral dolgozott új szerzeményein. Talán ennek is köszönhető a Glory első felét átható fesztelen hangulat. Az album második felének kísérletezősebb attitűdje és sterilebb hangzása jobban emlékeztet a Perfume Genius korábbi anyagaira, az pedig csak a hallgató vérmérsékletétől és kalandvágyától függ, hogy melyik oldalra rezonál jobban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.