A film a későbbiekben is szorgosan terelgeti nézőjét: megmagyarázza, mikor kinek kellene meghalnia vagy épp ki a gyilkos, hogy aztán gúnyt űzzön azokból, akik bedőltek neki; visszautal a kaszabolós slasher-horrorok hagyományaira, vagy épp kikacsintgat a rajongóira. És mindenekelőtt hosszú fejtegetésekbe bonyolódik arról, hogyan lehet öt rész után is frissen tartani egy sorozatot, amelynek pusztán annyi a lényege, hogy egy maszkos alak leszurkálja a hétköznapinál is bénábban menekülő áldozatokat, a végén pedig soha nem az a hunyó, akire számítottunk.
A Sikoly mindig is posztmodern öntudatosságra és önmegfejtésre épült: a szereplők a kezdetektől tisztában vannak azzal, hogy egy horrorfilmben vannak, és így is viselkednek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
