Visszhang: koncert

The Manhattan Transfer

Visszhang

Az ötvenéves vokálkvartett búcsúturnéjának utolsó európai koncertjét Budapesten adta, meg is könnyezték a szűnni nem akaró vastapsot az első ráadás előtt.

Az 1969-es első formáció után 1972-ben átalakított együttesben már helyet kapó két tag, Janis Siegel és Alan Paul végigcsinálta a fél évszázadot, s bár a zenélést ugyanúgy élvezik és világszínvonalon is művelik, a cipekedésből, ahogy Paul elmondta, már nem kérnek. Az együttes alapító-vezetője, Tim Hau­ser kilenc éve elhunyt, basszus­szólamát Trist Curless vette át, zökkenőmentesen. Cheryl Bentyne szoprán és Siegel hangja ugyanúgy csillog, Paul viszont inkább alakításaival, mozgásával tűnt ki, a magasabb regiszterben kicsit csúszkált (de ez régen is előfordult). Ötven év színpadi és zenei tapasztalatát egy nagyjából kronologikus repertoár keresztmetszetén mutatták meg. Az odaadás és a fantasztikus, kitartóan jó ízlés mellett sosem vették magukat túl komolyan, mindig tudtak ironikusan biggyeszteni a nosztalgiára vagy egy új táncdivatra. De a rá­adásban elhangzott slágerük, a Chanson d’amour (1977) óta ez közismert. Szövegben és a jazzszólók vokalizálásában (főleg Jon Hendricksszel dolgoztak), hangszerelésben, intenzív színpadi jelenlétben, a vokálegyüttesek számára máig az etalont jelentik. A stílusosságot (annak ellenére, hogy püfölte rendesen a Steinway-t), az összefogottságot, a hangszerelések hatásos formába öntését az együttes 1979 óta állandó zenei vezetőjének, a most egy rutinos kvartett éléről irányító Yaron Gershovskynak köszönheti.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.