Troll

A közkeletű kritika szerint legyen szó meteorról, invázióról vagy városromboló szörnyetegekről, Hollywoodnak mindig maga felé hajlik a keze: elsősorban New York és a többi amerikai metropolisz pusztul, ahogy a megmentő, a hősi halott és a bolondos mellékszereplő is mindig odavalósi.

A norvég rendező, Roar Uthaug megjárta Amerikát egy felemás Tomb Raider-adaptációval, majd úgy döntött, hogy saját hazájában lehel új életet a katasztrófafilmes műfajba. A világot fenyegető leg­újabb veszély tehát ezúttal a Skandináv-hegységből érkezik: egy alagútfúrás kelti fel álmából a hatalmas, sziklaszerű lényt, aki menten ámokfutásba is kezd. Hiába száguldozik azonban az ősi óriás Manhattan helyett Oslo makulátlan utcáin, a Trollt gyakorlatilag semmi nem különbözteti meg a Godzillától és a többi hollywoodi várospusztító mozitól. Ezúttal is egy magányos tudós a megoldás egyetlen hordozója, akit természetesen egy tökös hős és egy geek számítógépguru is segít. A hadsereget egy őrült tábornok képviseli, akinek érdemérmek tarkítják a zubbonyát, kipirult arccal ordibál, és különös vonzódást táplál az atomfegyverek iránt. A film egy pontján kénytelen beleszaladni egy pofonba, amely nemcsak a kirohanását szakítja félbe, de a világot is megmenti. A mozi egyedül ilyen szűkre szabott keretek között képes működni, ugyanis amint ezek eltűnnek, kicsúszik lába alól a talaj. Képtelen például eldönteni, hogy a környezetvédelem és szentimentalizmus jegyében a szörnnyel szimpatizáljon, vagy inkább a vele szembeszálló emberek pártjára álljon – így két szék között a pad alá esik.