Visszhang: dokumentumfilm

Várdai – non solo cello

Visszhang

Mikor kell portré-dokumentumfilmet csinálni egy művészről?

Útközben, amikor épp történnek a dolgok, vagy a pálya végén, rögtön szobrot is állítva? A harmincas évei végén járó Várdai István természetesen féltávon jár, ki tudja, mi lesz még belőle, de azt sejtjük, hogy marad a kaptafánál, ami esetünkben egy 1673-ban faragott gordonka, „öregebb”, mint Bach, korábban Jacqueline du Pré játszott rajta. A csellóművész annyira világhírű, amennyire a klasszikus zene pici világában lenni lehet, ragyogó tanár és szólista, okos zenekarvezető, de a rendező Száraz Esztert mégsem ez érdekli elsősorban – nincsenek idősebb pályatársakkal, zenetudósokkal, kritikusokkal készült hosszú, szakmázós interjúk –, alanyának emberi arcára fókuszál. Úgy tűnik, mintha Várdai­nak csak az lenne: egy gyerek örömével szeli át Európát, megigazítja a luccai Boccherini-szobor kezében a vonót, a kolbásztöltés részleteivel sokkolja zenészpartnerét, Kirill Troussov hegedűművészt. A készítő nem vadászik hatásra, kézikamerával dolgozik, home video-esztétikát érvényesít. Várdai közben a saját titkáról próbál mondani valamit a kíváncsi kérdezőnek: nem mindig kielégítően, de nem is az ő feladata, hogy a saját titkait felfedje. Majd néhány évtized múlva, amikor ő maga is szoborrá válik, mint a nevezett Boccherini, többet tudunk arról, mi Várdai csellóhangjának vagy Bach-interpretációjának a különlegessége. Addig élvezzük, hogy útközben vagyunk, ha már a dokumentumfilm jól látható hányada is autóban, vonaton, repülőgépen forgott.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.