Visszhang: dokumentumfilm

Várdai – non solo cello

Visszhang

Mikor kell portré-dokumentumfilmet csinálni egy művészről?

Útközben, amikor épp történnek a dolgok, vagy a pálya végén, rögtön szobrot is állítva? A harmincas évei végén járó Várdai István természetesen féltávon jár, ki tudja, mi lesz még belőle, de azt sejtjük, hogy marad a kaptafánál, ami esetünkben egy 1673-ban faragott gordonka, „öregebb”, mint Bach, korábban Jacqueline du Pré játszott rajta. A csellóművész annyira világhírű, amennyire a klasszikus zene pici világában lenni lehet, ragyogó tanár és szólista, okos zenekarvezető, de a rendező Száraz Esztert mégsem ez érdekli elsősorban – nincsenek idősebb pályatársakkal, zenetudósokkal, kritikusokkal készült hosszú, szakmázós interjúk –, alanyának emberi arcára fókuszál. Úgy tűnik, mintha Várdai­nak csak az lenne: egy gyerek örömével szeli át Európát, megigazítja a luccai Boccherini-szobor kezében a vonót, a kolbásztöltés részleteivel sokkolja zenészpartnerét, Kirill Troussov hegedűművészt. A készítő nem vadászik hatásra, kézikamerával dolgozik, home video-esztétikát érvényesít. Várdai közben a saját titkáról próbál mondani valamit a kíváncsi kérdezőnek: nem mindig kielégítően, de nem is az ő feladata, hogy a saját titkait felfedje. Majd néhány évtized múlva, amikor ő maga is szoborrá válik, mint a nevezett Boccherini, többet tudunk arról, mi Várdai csellóhangjának vagy Bach-interpretációjának a különlegessége. Addig élvezzük, hogy útközben vagyunk, ha már a dokumentumfilm jól látható hányada is autóban, vonaton, repülőgépen forgott.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„Rá­adásul gonosz hőseinek drukkol”

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”