A 18 éves lány, akinek már a fél világ a lábai előtt hever: Billie Eilish

  • Soós Tamás
  • 2020. január 27.

Zene

A popzenében 2019 kétségkívül Billie Eilish éve volt, akit a nívós szaklapok a közeljövő legnagyobb sztárjaként emlegetnek.

A Spotify-on az ő albumát streamelték 2019-ben a legtöbbet, az új évezredben született zenészek közül ő volt az első, aki megszerezte a Billboard-slágerlista első helyét, és szintén ő lett minden idők legfiatalabb előadója, aki a Grammy négy legfontosabb kategóriájában egyszerre kapott jelölést. Mindeközben a világ 25 évnél idősebb fele valószínűleg még nem sokat hallott róla. (Albuma, a When We All Fall Asleep, Where Do We Go? illetve a Bad Guy című száma is Grammyt kapott, de producerét, Finneast is díjazták vasárnap este. Ő nyerte a a legjobb popalbum és az év fiatal művészének díjat is.)

Billie Eilish tarolt az idei Grammy-díjkiosztón

A 18 éves lány majdnem minden kategóriában nyert. A gálán Kobe Bryantre emlékeztek. Beárnyékolta Kobe Bryant kosárlabdasztár halála az idei, 62. Grammy-díjkiosztó gálát, amelynek helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben a Staples stadion - Bryant csapatának, a Los Angeles Lakersnek otthona - adott otthont.

Billie Eilish „újgenerációs” popsztár, akit nem egy lemezkiadó fedezett fel, hanem a tinik milliói a SoundCloudon, You­Tube-on és Spotify-on, és már azelőtt sztár volt a neten, hogy lemezszerződéshez jutott volna. Eilish eredetileg táncosnak készült, bátyja indie-zenekarának egyik félredobott számát, az Ocean Eyest a tánctanárának énekelte el, majd töltötte fel a SoundCloudra, hogy kitaláljanak rá egy koreográfiát, de a melankolikus szerelmes dal önálló életre kelt, milliós lejátszásokat ért el, és az akkor 14 éves énekesnőre lecsapott az Interscope lemezkiadó.

Ám hiába rakták be a producerekkel és slágerlistás dalszerzőkkel teli stúdióba, hogy megírják neki első nagylemezét, teljes volt a kudarc: Eilish már

a digitális forradalom gyermeke,

aki a bátyja hálószobájában berendezett stúdióban szeret csak dolgozni, és dalait ketten írják Finneas-szal, aki húgának a producere is egyben.

Eilish zenéjében első hallásra nincs semmi különleges: dalai valahol félúton tanyáznak a Nine Inch Nails indusztriálja és Lana Del Rey melankóliája között, és látszólag gyűrődésmentesen simulnak a trendbe, amit a The New York Times kritikusa, Jon Caramanica frappánsan Spotifycore-nak nevezett.

A streaming alapvetően írta át a zenehallgatási szokásainkat, az emberek többsége ma már laptopról vagy mobilról hallgat zenét, és ahogy a vinil is létrehozta az albumformátumot, az összefüggő, komplex konceptlemezeket, úgy a fülessel hallgatott streaming is kitermelte saját stílusát, a chilles, minimalista elektronikus zenéket, amelyeket valaki lefojtott, intim hangon suttog a fülünkbe.

Eilisht is efelé kormányozza magasabb lágékban mozgó hangja, általában suttogja vagy dúdolja a számait, amelyek azonban rendre meglepő irányokba kanyarodnak. A testvérpár a neten szocializálódott, a zenét stílustól, korszaktól és trendtől függetlenül hallgató Z generációsok természetességével hozza közös nevezőre a reggaetont az akusztikus énekes-dalszerző hagyománnyal a Bellyache című számában, a trapet a jazzballadákkal a Xannyben, a tábortüzes ukulelét az autotune komikus robothangjával, az 8-ben.

Rajongóit éppen ez a másság, a fősodrú poptól való eltérés fogja meg, ami a legnyilvánvalóbban Eilish horror iránti vonzódásában ölt testet. Debütlemezét az alvásparalízis témájára fűzte fel, számai a rémálom és az ébrenlét határán megrekedt, szürreális félálomvilágokban játszódnak, klipjeiben bukott angyalként, ágy alatt rejtőző démonként énekel, madárpókot eszik, és szerelmi bánatában fekete tinta folyik a szemeiből.

Mint a horrorfilmeket,

úgy Eilish zenéjét is a meglepetés ereje mozgatja, a csendesen szép dallamok megdörrenő, trapes basszusokban robbannak ki, a dalokat furcsa zajok, kapocsbelövő, mentősziréna, fogfúrás hangjai teszik bizarrá, szokatlanná. Ez már a klímaszorongással, iskolai lövöldözésekkel és nyugtatófüggőséggel felnőtt amerikai kamaszok popzenéje, amelyben szénné torzított basszusokra táncolják el a mindennapi szorongásaikat.

Ugyanakkor pozitív példakép is Eilish, olyan lázadó, akivel a szülők is azonosulni tudnak, mert nem iszik, nem káromkodik (lemezen), és kortársaival ellentétben arról énekel a Xannyben, hogy ő gyógyszertári drogok nélkül is jól érzi magát. Ráadásul pop­sztárként is meg tudott maradni kamasznak, akire az anyukája rászól a Rolling Stone-interjúja alatt, hogy takarítsa ki a szobáját, azzal nyitja a lemezét, hogy nevetve kiveszi a fogszabályzóját, és legjobb és legismertebb számában, a Bad Guy-ban egy odavetett, flegma dohogással váltja ki a refrént.

Eilisht nemhogy nem darálta be a zeneipar, de egyenesen a jövendőbeli, Z generációs pop szimbóluma lett, miután első lemezével, a márciusban megjelent When We All Fall Asleep, Where Do We Go?-val globális popsztárrá tudott válni.

Az elmúlt években arról cikkeztek az angolszász kritikusok, hogy az internet szétforgácsolja a popipart, az egymás mellett, burokban létező színterek kitermelik ugyan a saját sztárjaikat, de már nem fogja az egész világ megismerni őket: a popsztárok korának leáldozott. Eilish lehet az első, aki rácáfol erre a teóriára, hiszen az interneten, önerőből befutott énekesnőt mára a hagyományos zeneipar is a keblére ölelte, unott arca ott virít a Rolling Stone, a Vanity Fair és a Billboard címlapján, Grammy-jelöléseivel rekordokat döntött, és a rádiók is leadják a számait, még ha nem is hajlandó az ő szabályaik szerint játszani.

Van abban valami punk, ahogy csak azért se játssza el a női popsztár szerepét, buggyos, androgün ruhákban jár, hogy senki ne szexualizálja a testét, és szakításai, szerelmei helyett a szorongásairól és a rémálmairól énekel. Pimasz, öntörvényű, és az összes Lana Del Rey- és Lorde-párhuzam ellenére is eredeti zenésznek tűnik Billie Eilish, akinek minden esélye megvan rá, hogy keresetlen személyiségével kirántsa a popzenét a jólneveltség unalmából.

Tizennyolc évesen előtte az élet.

false

 

Fotó: MTI/EPA/David Swanson

 

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.