A 18 éves lány, akinek már a fél világ a lábai előtt hever: Billie Eilish

  • Soós Tamás
  • 2020. január 27.

Zene

A popzenében 2019 kétségkívül Billie Eilish éve volt, akit a nívós szaklapok a közeljövő legnagyobb sztárjaként emlegetnek.

A Spotify-on az ő albumát streamelték 2019-ben a legtöbbet, az új évezredben született zenészek közül ő volt az első, aki megszerezte a Billboard-slágerlista első helyét, és szintén ő lett minden idők legfiatalabb előadója, aki a Grammy négy legfontosabb kategóriájában egyszerre kapott jelölést. Mindeközben a világ 25 évnél idősebb fele valószínűleg még nem sokat hallott róla. (Albuma, a When We All Fall Asleep, Where Do We Go? illetve a Bad Guy című száma is Grammyt kapott, de producerét, Finneast is díjazták vasárnap este. Ő nyerte a a legjobb popalbum és az év fiatal művészének díjat is.)

Billie Eilish tarolt az idei Grammy-díjkiosztón

A 18 éves lány majdnem minden kategóriában nyert. A gálán Kobe Bryantre emlékeztek. Beárnyékolta Kobe Bryant kosárlabdasztár halála az idei, 62. Grammy-díjkiosztó gálát, amelynek helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben a Staples stadion - Bryant csapatának, a Los Angeles Lakersnek otthona - adott otthont.

Billie Eilish „újgenerációs” popsztár, akit nem egy lemezkiadó fedezett fel, hanem a tinik milliói a SoundCloudon, You­Tube-on és Spotify-on, és már azelőtt sztár volt a neten, hogy lemezszerződéshez jutott volna. Eilish eredetileg táncosnak készült, bátyja indie-zenekarának egyik félredobott számát, az Ocean Eyest a tánctanárának énekelte el, majd töltötte fel a SoundCloudra, hogy kitaláljanak rá egy koreográfiát, de a melankolikus szerelmes dal önálló életre kelt, milliós lejátszásokat ért el, és az akkor 14 éves énekesnőre lecsapott az Interscope lemezkiadó.

Ám hiába rakták be a producerekkel és slágerlistás dalszerzőkkel teli stúdióba, hogy megírják neki első nagylemezét, teljes volt a kudarc: Eilish már

a digitális forradalom gyermeke,

aki a bátyja hálószobájában berendezett stúdióban szeret csak dolgozni, és dalait ketten írják Finneas-szal, aki húgának a producere is egyben.

Eilish zenéjében első hallásra nincs semmi különleges: dalai valahol félúton tanyáznak a Nine Inch Nails indusztriálja és Lana Del Rey melankóliája között, és látszólag gyűrődésmentesen simulnak a trendbe, amit a The New York Times kritikusa, Jon Caramanica frappánsan Spotifycore-nak nevezett.

A streaming alapvetően írta át a zenehallgatási szokásainkat, az emberek többsége ma már laptopról vagy mobilról hallgat zenét, és ahogy a vinil is létrehozta az albumformátumot, az összefüggő, komplex konceptlemezeket, úgy a fülessel hallgatott streaming is kitermelte saját stílusát, a chilles, minimalista elektronikus zenéket, amelyeket valaki lefojtott, intim hangon suttog a fülünkbe.

Eilisht is efelé kormányozza magasabb lágékban mozgó hangja, általában suttogja vagy dúdolja a számait, amelyek azonban rendre meglepő irányokba kanyarodnak. A testvérpár a neten szocializálódott, a zenét stílustól, korszaktól és trendtől függetlenül hallgató Z generációsok természetességével hozza közös nevezőre a reggaetont az akusztikus énekes-dalszerző hagyománnyal a Bellyache című számában, a trapet a jazzballadákkal a Xannyben, a tábortüzes ukulelét az autotune komikus robothangjával, az 8-ben.

Rajongóit éppen ez a másság, a fősodrú poptól való eltérés fogja meg, ami a legnyilvánvalóbban Eilish horror iránti vonzódásában ölt testet. Debütlemezét az alvásparalízis témájára fűzte fel, számai a rémálom és az ébrenlét határán megrekedt, szürreális félálomvilágokban játszódnak, klipjeiben bukott angyalként, ágy alatt rejtőző démonként énekel, madárpókot eszik, és szerelmi bánatában fekete tinta folyik a szemeiből.

Mint a horrorfilmeket,

úgy Eilish zenéjét is a meglepetés ereje mozgatja, a csendesen szép dallamok megdörrenő, trapes basszusokban robbannak ki, a dalokat furcsa zajok, kapocsbelövő, mentősziréna, fogfúrás hangjai teszik bizarrá, szokatlanná. Ez már a klímaszorongással, iskolai lövöldözésekkel és nyugtatófüggőséggel felnőtt amerikai kamaszok popzenéje, amelyben szénné torzított basszusokra táncolják el a mindennapi szorongásaikat.

Ugyanakkor pozitív példakép is Eilish, olyan lázadó, akivel a szülők is azonosulni tudnak, mert nem iszik, nem káromkodik (lemezen), és kortársaival ellentétben arról énekel a Xannyben, hogy ő gyógyszertári drogok nélkül is jól érzi magát. Ráadásul pop­sztárként is meg tudott maradni kamasznak, akire az anyukája rászól a Rolling Stone-interjúja alatt, hogy takarítsa ki a szobáját, azzal nyitja a lemezét, hogy nevetve kiveszi a fogszabályzóját, és legjobb és legismertebb számában, a Bad Guy-ban egy odavetett, flegma dohogással váltja ki a refrént.

Eilisht nemhogy nem darálta be a zeneipar, de egyenesen a jövendőbeli, Z generációs pop szimbóluma lett, miután első lemezével, a márciusban megjelent When We All Fall Asleep, Where Do We Go?-val globális popsztárrá tudott válni.

Az elmúlt években arról cikkeztek az angolszász kritikusok, hogy az internet szétforgácsolja a popipart, az egymás mellett, burokban létező színterek kitermelik ugyan a saját sztárjaikat, de már nem fogja az egész világ megismerni őket: a popsztárok korának leáldozott. Eilish lehet az első, aki rácáfol erre a teóriára, hiszen az interneten, önerőből befutott énekesnőt mára a hagyományos zeneipar is a keblére ölelte, unott arca ott virít a Rolling Stone, a Vanity Fair és a Billboard címlapján, Grammy-jelöléseivel rekordokat döntött, és a rádiók is leadják a számait, még ha nem is hajlandó az ő szabályaik szerint játszani.

Van abban valami punk, ahogy csak azért se játssza el a női popsztár szerepét, buggyos, androgün ruhákban jár, hogy senki ne szexualizálja a testét, és szakításai, szerelmei helyett a szorongásairól és a rémálmairól énekel. Pimasz, öntörvényű, és az összes Lana Del Rey- és Lorde-párhuzam ellenére is eredeti zenésznek tűnik Billie Eilish, akinek minden esélye megvan rá, hogy keresetlen személyiségével kirántsa a popzenét a jólneveltség unalmából.

Tizennyolc évesen előtte az élet.

false

 

Fotó: MTI/EPA/David Swanson

 

Neked ajánljuk

Helyreigazítás

  • narancs.hu

Helyreigazítás a Varga Judit férje vette át azt a céget, amivel a kormány külföldi termőföldeket akart venni  című cikk miatt.