Zene
Norvég alap
A bolygó hollandi megérkezett a Budapesti Wagner-napok programjára, Kovalik Balázs elért pályafutása első Wagner-produkciójáig, a hazai közönség pedig öt év elteltével újra színről színre láthatott egy új Kovalik-rendezést – az immár hagyományos pesti Wagner-ünnep idei bemutatója a találkozások jegyében állt.
„Páratlanul gazdag, burjánzó, komplex”
Akik látták tavaly decemberben, aligha felejtik egyhamar Rameau Platée-jának koncertszerű előadását. Vashegyi, a Purcell és az Orfeo az ősztől Mondonville-lel, Purcell-lel és Monteverdivel folytatják. De ki az a Mondonville, miért bonyolultabb Rameau, mint Mozart, és miért jó a barokk opera?
Baráti Kristóf: „A kamarazene az előadó-művészet esszenciája”
Gyors váltás történt a Kaposfest élén. Az egyik művészeti vezetőt kérdeztük, aki 2014-ben a világ legkeresettebb hegedűművésze volt, Kossuth-díjat kapott és felvették az MMA-ba.
„Állítólag technót játszottam”
Egyre többet forog a neve külföldön. Az utóbbi két évben több albumot is megjelentetett, köztük egyet-egyet Russell Haswell-lel, valamint Mark Fell-lel közösen. Fellépett a karlsruhei Művészeti és Médiatechnológiai Központban, a berlini Berghainban és a hongkongi Empty Galleryben is. Érvényesülésről és a kísérleti zene különböző színtereiről kérdeztük.
Rómába vezet
Plautus komédiáinak témáiból és figuráiból összegyúrni egy Broadway-musicalt: ez Stephen Sondheimre valló, merész ötlet.
Dee Dee Bridgewater: „Újfajta büszkeség”
Nemrég a VeszprémFestet is érintette Kanadától Ausztráliáig ívelő turnéján a 18 tagú New Orleans Jazz Orchestrával (NOJO), amelyet Irvin Mayfield trombitás vezet. Az egyik legmenőbb dzsesszénekesnő főleg a dzsessz nagyjait megidéző konceptlemezeivel lett híres és zsebelt be rengeteg elismerést, köztük három Grammyt.
„Senkitől sem kérünk tagdíjat”
Koncertek, fesztiválok, futóverseny, operettgála… Úgy tűnik, a két éve indult Nagyon Balaton projekt szárnya alá vesz szinte minden jelentősebb tóparti eseményt. Az ötletgazdákat, a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound alapítóit, a Sziget Szervezőiroda társtulajdonosait kérdeztük arról, hogy miért is jó ez mindenkinek.