Interjú

"Ezt a lehetőséget az élet hozta, nem a Beatles-rajongás"

Márton András dobos, producer

  • Soós Tamás
  • 2019.04.14 07:45

Zene

Sokan a KFT dobosaként ismerik, de fordított Beatles-szövegeket, és az űr hangjait is zenévé transzponálta. Márton Andrással az első szólólemeze kapcsán beszélgettünk.

Magyar Narancs: Nem gyakori, hogy egy zenész 60 felett hozza ki az első szólólemezét. Régóta érett benned ez az anyag?

Márton András: Az utóbbi években kezdett érlelődni, mert sokáig se időm, se vágyam nem volt arra, hogy minden mást félretéve elkészítsek egy szólólemezt. A ’80-as években nagyon aktív volt a KFT, előfordult, hogy 4 hónap alatt 200 koncertet adtunk.

A ’90-es években már kiadhattam volna saját lemezt, mert a zenekar az 1996-os Bál az interneten című koncertet leszámítva szünetelt, de úgy alakult az életem, hogy más dolgok kitöltötték az időmet: 1989-től egy napilapstílusú történelmi újságot, a SzemTanút szerkesztettem intenzíven, befejeztem a Beatles-dalszövegek fordítását, és létrehoztam egy multimédia-stúdiót, amivel oktatási anyagokat készítettünk. A 2000-es években pedig megint összehoztuk a KFT-t, így csak az elmúlt években jött el az idő egy szólólemezre.

Márton András dobos, producer

Márton András dobos, producer

Fotó: Sióréti Gábor

MN: A KFT-ben Laár András és Bornai Tibor a fő dalszerzők. Ki tudtad élni mellettük a kreativitásodat?

MÁ: A 2000-es években megjelent KFT-lemezekre írtam 4 számot – ezek fel is kerültek a szólóalbumra –, de a dalszerzői kreativitásomat nem akartam olyan nagy elánnal kiélni. Amikor a KFT megalakult, Náti (Laár András – S. T.) megmutatta a Nem sikerül kikúrálni magam című számát, ami Dráninak (Bornai Tibor – S. T.) és nekem is nagyon tetszett, és ez hosszú időre meghatározta a zenekar stílusát. Ez a stílus viszont nem annyira a sajátom. A Szívgárdáról sem érzem, hogy KFT-ízű lemez lenne.

MN: Beatles-szakértőként presztízskérdés volt számodra, hogy legyen egy albumod, amit az Abbey Roadon masztereltek?

MÁ: Ezt a lehetőséget az élet hozta, nem a Beatles-rajongás. A Csak alszom című dalt beneveztük a Klipszemlére, ezért szűkös határidőn belül el kellett készülnünk a keveréssel és a maszterrel. Magyarországon ezt csak egy tesztkör után akartuk volna megcsinálni, amire már nem volt idő, így külföldön kezdtünk nézelődni, és a producertársam, Kovács Levente felfedezte, hogy az Abbey Road Stúdiónak lehet lemezanyagot küldeni maszterelésre. Befizettük magunkat, és Simon Gibson hangmérnök – aki többek közt a Sárga tengeralattjárót is újramaszterelte – nekünk is nagyon jó munkát végzett.

MN: Mit adott hozzá az Abbey Road Stúdió a hangzáshoz?

MÁ: Nüanszokat. Ezek olyan technikai finomságok, amiket a rádióhallgató nem biztos, hogy kiszúr, de sokat dobnak a zenén. Más hangsúlyt kapott a szintetizátor, és előcsalogatták a basszusgitár magasait, hogy keményebb, lüktetőbb, ne puhán popos legyen a hangzás. De a lemezen mégsem az Abbey Road Stúdió maszterét használtuk, az csak a klipben és a single verzión hallható. A hangmérnökök demóbetegségnek nevezik, amikor egy zenész túlságosan ragaszkodik hozzá, hogy a stúdióban újrateremtse az otthon felvett vázlatok hangzását, én mégis szerettem volna sok apróságot megőrizni a házi felvételekből. És addig vacakoltam vele, amíg ezt el nem értük.

MN: Miért?

MÁ: Nincs nagy titka: a demóban volt meg az a karakter és lendület, ami nekem tetszett. Még akkor is, ha azon technikailag nem volt tökéletes a hangzás. Volt olyan énekfelvétel, amit nem tudtam reprodukálni a stúdióban, mert le voltam fagyva attól az akusztikától, otthon viszont flottul ment, és ez a végeredményen is érződik.

MN: Említetted, hogy lefordítottad a teljes Beatles-életművet. Sokan – én is – ebből a kétnyelvű könyvből tanultak angolul kamaszként.

MÁ: A Beatles-fordítás onnan indult, hogy imádtam a zenéjüket, és szerettem volna jobban megérteni a dalszövegeket. Ezzel egy egész nemzedék volt így akkoriban. A szocializmusban nemcsak a lemezeket, hanem az angol szövegeket is nehéz volt megszerezni, a rendelkezésre álló könyvek gyakran hibásan tartalmazták azokat.

Ezért először szó szerint az utolsó suttogásig lejegyeztem, ami a lemezeken elhangzott, és kiküldtem külföldi ismerősöknek ellenőrzésre. Majd elkezdtem utánajárni, mi mit jelent, hogy angolul is tanuljak, és a Beatlest is jobban értsem. Könyvet eszembe sem jutott volna kiadni, amíg a KFT át nem került a Hungaroton kiadónál Révbíró Tamás részlegéhez, aki az egyik legismertebb angolfordító volt.

Ő javasolta, hogy jelentessem meg a fordításokat, és összehozott az akkoriban induló magánkiadók egyikével, a Maecenassal. Velük könnyen megegyeztünk, de az csak a Yesterday megjelenése után derült ki, hogy a tudtom nélkül belenyúltak a szövegekbe. Átírták például a Penny Lane-ben az „A four of fish and finger pies in summer” fordítását. Ez egy hatvanas évekbeli, pikáns szlengre is utaló sor („megujjazni a csajokat”), amelynek a nyári, csajozós életképét megpróbáltam átültetni magyarra.

És mivel a halrudak szocialista megfelelője a grillcsirke volt, a nyár, az erotika és gyorskaja együtteséből valami olyasmit hoztam ki, hogy „Négy sült csirke combjai közt nyúlkálok”. A kiadó viszont kihúzta, és valami sületlenséget írt helyette arról, hogy halakkal meg süteményekkel babrálok. Így évtizedek múltán is a kezem ügyében van a könyv, időnként javítok benne egy esetleges újrakiadáshoz, de sajnos még nem sikerült megszerezni hozzá a jogokat.

MN: Több multimédiás fejlesztés is fűződik a nevedhez. Már az 1984-es Bál az Operában című lemezre is elhelyeztél egy számítógépes programot.

MÁ: Azt találtam ki, hogy mint a Beatles, akik a Bors őrmester végére felraktak egy végtelenített mondatot, ráírhatnánk a bakelitre egy programot. A Commodore számítógépekre kazettás magnóról lehetett bejátszani a külső programokat, a kazettáról csicsergő hangok szóltak, ezt olvasta be a gép. Megkerestem a hanglemezgyárat, de nem ment át rajtuk az ötlet, mert nem értették, mit akarok ezzel a zörgéssel.

Végül úgy oldottuk meg, hogy kinyomtattuk a számítógépes programot mátrixnyomtatóval, amit a grafikus lefotózott, és ezt a képet raktuk rá a borítóra. Ami így ronda lett, a programot pedig hosszú idő volt beírni, de aki megtette, az meghallgathatott egy egyszerű hangszíneken megszólaló zenét, és játszhatott egy számítógépes játékkal. Akkoriban ez valami bizsergető furcsaság volt.

Mindig is birizgálta a fantáziámat, hogyan lehet bevonni az új technológiákat az alkotásba, a színpadi előadásba. Jó példa erre a ’96-os sportarénás KFT-koncert, amin az akkor újdonságnak számító internet lehetőségeit aknáztuk ki. Már előzenekar helyett is Nagyistók Tibor tartott előadást az internetről, a koncertbe pedig bekapcsolódott élőben Hazel O’Connor Dublinból és Wahorn András Los Angelesből, aki valós időben rajzolt hátteret a kivetítőre az egyik dalhoz. Persze Hazel és Wahorn dala előtt is lehalt a rendszer.

Náti már bemondta, hogy Hazel sajnos mégsem fog velünk énekelni, de egy pillanattal azelőtt, hogy belekezdtünk volna egy másik dalba, feléledt a technika. A Skype korában ez nem tűnik valami nagy dolognak, de addig még nem csináltak ilyet, és páran azt mesélték a közönségből, hogy olyan csodának élték meg a netes közvetítéssel egybekötött koncertet, mint a Holdra szállást.

MN: Ha már tudomány: a Sc.Art nevű zenekaroddal űrben észlelt hangokat transzponáltok zenévé. Ezt hogyan kell elképzelni?

MÁ: A világűrben nem terjed a hang, de vannak rádiófrekvenciás jelek, amelyekről rengeteg felvétel készült. A 2000-es évek elején találtam rá Donald Gurnett professzor anyagaira, aki a NASA űrszondáihoz fejlesztett különböző elektronikus eszközöket. Ezek a szondák többek közt a Szaturnusz holdján, a Titánon vagy a Naprendszer határvidékén rögzítettek rádiójeleket mindenféle frekvenciatartományban, amiket a kutatók az emberi fül számára is hallhatóvá alakítottak át.

Sc.Art Zenekar a Műcsarnokban

Sc.Art Zenekar a Műcsarnokban

Fotó: martonandras.hu

Persze nem ilyen zörejeket hallgat áhítattal az ember egy kávé mellett, de ki tudtunk vonni belőlük ritmusokat, hangulatokat, dallammotívumokat, és ezekre már lehet alapozni zenei kompozíciókat. A sarki fény felvételében például találtam egy madárfüttyszerű motívumot, amit aztán ifj. Kurtág György – vele és II. Lengyelfi Miklóssal, a KFT basszusgitárosával alapítottam a zenekart – továbbírt. Nem mondom, hogy az ABBA-rajongók keressék a lemezünket, de törekedtünk arra, hogy a világűr „hangjainak” felhasználásával befogadható zenét játsszunk.

MN: Lesz folytatása eddigi egyetlen lemezeteknek, A jól temperált univerzumnak?

MÁ: Eredetileg Magyarország hanglenyomatát akartuk zenébe foglalni, de elodáztuk az ötletet. Talán ez lesz a következő anyagunk. Egyelőre a Szívgárdát szeretném különböző projektekkel kiteljesíteni, de elképzelhetőnek tartom, hogy utána a Sc.Art és akár a KFT is megjelentessen új felvételeket.

Neked ajánljuk