Interjú

"Ezt a lehetőséget az élet hozta, nem a Beatles-rajongás"

Márton András dobos, producer

  • Soós Tamás
  • 2019. április 14.

Zene

Sokan a KFT dobosaként ismerik, de fordított Beatles-szövegeket, és az űr hangjait is zenévé transzponálta. Márton Andrással az első szólólemeze kapcsán beszélgettünk.

Magyar Narancs: Nem gyakori, hogy egy zenész 60 felett hozza ki az első szólólemezét. Régóta érett benned ez az anyag?

Márton András: Az utóbbi években kezdett érlelődni, mert sokáig se időm, se vágyam nem volt arra, hogy minden mást félretéve elkészítsek egy szólólemezt. A ’80-as években nagyon aktív volt a KFT, előfordult, hogy 4 hónap alatt 200 koncertet adtunk.

A ’90-es években már kiadhattam volna saját lemezt, mert a zenekar az 1996-os Bál az interneten című koncertet leszámítva szünetelt, de úgy alakult az életem, hogy más dolgok kitöltötték az időmet: 1989-től egy napilapstílusú történelmi újságot, a SzemTanút szerkesztettem intenzíven, befejeztem a Beatles-dalszövegek fordítását, és létrehoztam egy multimédia-stúdiót, amivel oktatási anyagokat készítettünk. A 2000-es években pedig megint összehoztuk a KFT-t, így csak az elmúlt években jött el az idő egy szólólemezre.

Márton András dobos, producer

Márton András dobos, producer

Fotó: Sióréti Gábor

MN: A KFT-ben Laár András és Bornai Tibor a fő dalszerzők. Ki tudtad élni mellettük a kreativitásodat?

MÁ: A 2000-es években megjelent KFT-lemezekre írtam 4 számot – ezek fel is kerültek a szólóalbumra –, de a dalszerzői kreativitásomat nem akartam olyan nagy elánnal kiélni. Amikor a KFT megalakult, Náti (Laár András – S. T.) megmutatta a Nem sikerül kikúrálni magam című számát, ami Dráninak (Bornai Tibor – S. T.) és nekem is nagyon tetszett, és ez hosszú időre meghatározta a zenekar stílusát. Ez a stílus viszont nem annyira a sajátom. A Szívgárdáról sem érzem, hogy KFT-ízű lemez lenne.

MN: Beatles-szakértőként presztízskérdés volt számodra, hogy legyen egy albumod, amit az Abbey Roadon masztereltek?

MÁ: Ezt a lehetőséget az élet hozta, nem a Beatles-rajongás. A Csak alszom című dalt beneveztük a Klipszemlére, ezért szűkös határidőn belül el kellett készülnünk a keveréssel és a maszterrel. Magyarországon ezt csak egy tesztkör után akartuk volna megcsinálni, amire már nem volt idő, így külföldön kezdtünk nézelődni, és a producertársam, Kovács Levente felfedezte, hogy az Abbey Road Stúdiónak lehet lemezanyagot küldeni maszterelésre. Befizettük magunkat, és Simon Gibson hangmérnök – aki többek közt a Sárga tengeralattjárót is újramaszterelte – nekünk is nagyon jó munkát végzett.

MN: Mit adott hozzá az Abbey Road Stúdió a hangzáshoz?

MÁ: Nüanszokat. Ezek olyan technikai finomságok, amiket a rádióhallgató nem biztos, hogy kiszúr, de sokat dobnak a zenén. Más hangsúlyt kapott a szintetizátor, és előcsalogatták a basszusgitár magasait, hogy keményebb, lüktetőbb, ne puhán popos legyen a hangzás. De a lemezen mégsem az Abbey Road Stúdió maszterét használtuk, az csak a klipben és a single verzión hallható. A hangmérnökök demóbetegségnek nevezik, amikor egy zenész túlságosan ragaszkodik hozzá, hogy a stúdióban újrateremtse az otthon felvett vázlatok hangzását, én mégis szerettem volna sok apróságot megőrizni a házi felvételekből. És addig vacakoltam vele, amíg ezt el nem értük.

MN: Miért?

MÁ: Nincs nagy titka: a demóban volt meg az a karakter és lendület, ami nekem tetszett. Még akkor is, ha azon technikailag nem volt tökéletes a hangzás. Volt olyan énekfelvétel, amit nem tudtam reprodukálni a stúdióban, mert le voltam fagyva attól az akusztikától, otthon viszont flottul ment, és ez a végeredményen is érződik.

MN: Említetted, hogy lefordítottad a teljes Beatles-életművet. Sokan – én is – ebből a kétnyelvű könyvből tanultak angolul kamaszként.

MÁ: A Beatles-fordítás onnan indult, hogy imádtam a zenéjüket, és szerettem volna jobban megérteni a dalszövegeket. Ezzel egy egész nemzedék volt így akkoriban. A szocializmusban nemcsak a lemezeket, hanem az angol szövegeket is nehéz volt megszerezni, a rendelkezésre álló könyvek gyakran hibásan tartalmazták azokat.

Ezért először szó szerint az utolsó suttogásig lejegyeztem, ami a lemezeken elhangzott, és kiküldtem külföldi ismerősöknek ellenőrzésre. Majd elkezdtem utánajárni, mi mit jelent, hogy angolul is tanuljak, és a Beatlest is jobban értsem. Könyvet eszembe sem jutott volna kiadni, amíg a KFT át nem került a Hungaroton kiadónál Révbíró Tamás részlegéhez, aki az egyik legismertebb angolfordító volt.

Ő javasolta, hogy jelentessem meg a fordításokat, és összehozott az akkoriban induló magánkiadók egyikével, a Maecenassal. Velük könnyen megegyeztünk, de az csak a Yesterday megjelenése után derült ki, hogy a tudtom nélkül belenyúltak a szövegekbe. Átírták például a Penny Lane-ben az „A four of fish and finger pies in summer” fordítását. Ez egy hatvanas évekbeli, pikáns szlengre is utaló sor („megujjazni a csajokat”), amelynek a nyári, csajozós életképét megpróbáltam átültetni magyarra.

És mivel a halrudak szocialista megfelelője a grillcsirke volt, a nyár, az erotika és gyorskaja együtteséből valami olyasmit hoztam ki, hogy „Négy sült csirke combjai közt nyúlkálok”. A kiadó viszont kihúzta, és valami sületlenséget írt helyette arról, hogy halakkal meg süteményekkel babrálok. Így évtizedek múltán is a kezem ügyében van a könyv, időnként javítok benne egy esetleges újrakiadáshoz, de sajnos még nem sikerült megszerezni hozzá a jogokat.

MN: Több multimédiás fejlesztés is fűződik a nevedhez. Már az 1984-es Bál az Operában című lemezre is elhelyeztél egy számítógépes programot.

MÁ: Azt találtam ki, hogy mint a Beatles, akik a Bors őrmester végére felraktak egy végtelenített mondatot, ráírhatnánk a bakelitre egy programot. A Commodore számítógépekre kazettás magnóról lehetett bejátszani a külső programokat, a kazettáról csicsergő hangok szóltak, ezt olvasta be a gép. Megkerestem a hanglemezgyárat, de nem ment át rajtuk az ötlet, mert nem értették, mit akarok ezzel a zörgéssel.

Végül úgy oldottuk meg, hogy kinyomtattuk a számítógépes programot mátrixnyomtatóval, amit a grafikus lefotózott, és ezt a képet raktuk rá a borítóra. Ami így ronda lett, a programot pedig hosszú idő volt beírni, de aki megtette, az meghallgathatott egy egyszerű hangszíneken megszólaló zenét, és játszhatott egy számítógépes játékkal. Akkoriban ez valami bizsergető furcsaság volt.

Mindig is birizgálta a fantáziámat, hogyan lehet bevonni az új technológiákat az alkotásba, a színpadi előadásba. Jó példa erre a ’96-os sportarénás KFT-koncert, amin az akkor újdonságnak számító internet lehetőségeit aknáztuk ki. Már előzenekar helyett is Nagyistók Tibor tartott előadást az internetről, a koncertbe pedig bekapcsolódott élőben Hazel O’Connor Dublinból és Wahorn András Los Angelesből, aki valós időben rajzolt hátteret a kivetítőre az egyik dalhoz. Persze Hazel és Wahorn dala előtt is lehalt a rendszer.

Náti már bemondta, hogy Hazel sajnos mégsem fog velünk énekelni, de egy pillanattal azelőtt, hogy belekezdtünk volna egy másik dalba, feléledt a technika. A Skype korában ez nem tűnik valami nagy dolognak, de addig még nem csináltak ilyet, és páran azt mesélték a közönségből, hogy olyan csodának élték meg a netes közvetítéssel egybekötött koncertet, mint a Holdra szállást.

MN: Ha már tudomány: a Sc.Art nevű zenekaroddal űrben észlelt hangokat transzponáltok zenévé. Ezt hogyan kell elképzelni?

MÁ: A világűrben nem terjed a hang, de vannak rádiófrekvenciás jelek, amelyekről rengeteg felvétel készült. A 2000-es évek elején találtam rá Donald Gurnett professzor anyagaira, aki a NASA űrszondáihoz fejlesztett különböző elektronikus eszközöket. Ezek a szondák többek közt a Szaturnusz holdján, a Titánon vagy a Naprendszer határvidékén rögzítettek rádiójeleket mindenféle frekvenciatartományban, amiket a kutatók az emberi fül számára is hallhatóvá alakítottak át.

Sc.Art Zenekar a Műcsarnokban

Sc.Art Zenekar a Műcsarnokban

Fotó: martonandras.hu

Persze nem ilyen zörejeket hallgat áhítattal az ember egy kávé mellett, de ki tudtunk vonni belőlük ritmusokat, hangulatokat, dallammotívumokat, és ezekre már lehet alapozni zenei kompozíciókat. A sarki fény felvételében például találtam egy madárfüttyszerű motívumot, amit aztán ifj. Kurtág György – vele és II. Lengyelfi Miklóssal, a KFT basszusgitárosával alapítottam a zenekart – továbbírt. Nem mondom, hogy az ABBA-rajongók keressék a lemezünket, de törekedtünk arra, hogy a világűr „hangjainak” felhasználásával befogadható zenét játsszunk.

MN: Lesz folytatása eddigi egyetlen lemezeteknek, A jól temperált univerzumnak?

MÁ: Eredetileg Magyarország hanglenyomatát akartuk zenébe foglalni, de elodáztuk az ötletet. Talán ez lesz a következő anyagunk. Egyelőre a Szívgárdát szeretném különböző projektekkel kiteljesíteni, de elképzelhetőnek tartom, hogy utána a Sc.Art és akár a KFT is megjelentessen új felvételeket.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.