Zene
Beleszédül
A bús férfi belekezd, hogy elpanaszolja a világnak, miért hallgat, de úgy tűnik, mégis erősebb a hallgatás vágya, mint a közlésé, így csak elhaló félmondatokból, hosszú sóhajokból, tétova nekilendülésekből, egyszavas vallomásokból és homályos érzelemtöredékekből rajzolódik ki önportréja.
A kupolában, háló nélkül
A Liszt Ferenc Kamarazenekar orosz keretbe foglalta Lendvay József hegedűjátékát a Zeneakadémián.
„Szikével kapartam a hangsávba”
A legendás hajdani Új Zenei Stúdió egyik alapítója, a kísérletező alkatú Vidovszky László igyekszik lépést tartani az elektroakusztikus zene úgyszólván végtelenné tágult lehetőségeivel is, de alapvetően a hangszerek – ezek a „szép tárgyak” – vonzzák.
"Ezt a lehetőséget az élet hozta, nem a Beatles-rajongás"
Sokan a KFT dobosaként ismerik, de fordított Beatles-szövegeket, és az űr hangjait is zenévé transzponálta. Márton Andrással az első szólólemeze kapcsán beszélgettünk.
Rangos nemzetközi versenyen nyert a magyar operaénekes
Balogh Eszter nyerte a London Händel Society énekversenyét.
Vidovszky 75
Éppen két éve, 2017. február 19-én hangzott el először Vidovszky László Le piano & ses doubles (A zongora és hasonmásai) című darabja a Concerto Budapest késő esti Premier sorozatában.
Gyöngyhajú lány - megnéztük az Omega együttesről szóló kiállítást
Az úgynevezett városi múzeumokban kerülik a kockázatot.