Film - Kárhozottak kertje - Nagy Viktor Oszkár: Apaföld

  • Dercsényi Dávid
  • 2009. március 19.

Zene

A magyar film egykor élen járt az apakeresésben, fiatal emberek néztek jelentőségteljesen, ránctalan arcokról váltott ráncosokra, s állt meg hosszú pillanatokra a kamera; aztán elmúltak a hatvanas évek, a delejes tekintetek kásás fényekbe fulladtak. Az apaképek keresésétől elment a kedvünk, kit érdekel a múlt, ha a pokolban élünk, és ez már egy új generáció. Ma már nem néz úgy (annyira) senki se. Dercsényi Dávid

A magyar film egykor élen járt az apakeresésben, fiatal emberek néztek jelentőségteljesen, ránctalan arcokról váltott ráncosokra, s állt meg hosszú pillanatokra a kamera; aztán elmúltak a hatvanas évek, a delejes tekintetek kásás fényekbe fulladtak. Az apaképek keresésétől elment a kedvünk, kit érdekel a múlt, ha a pokolban élünk, és ez már egy új generáció. Ma már nem néz úgy (annyira) senki se.

Ellenben Nagy Viktor Oszkár bemutatkozó filmje, az Apaföld - legalábbis első látásra - visszatér az arcok, a szemek és az apák történeteihez, ráadásul a metodika sem ismeretlen: a fiú (Ravasz Tamás) és a börtönből hazatért apja (Derzsi János) arcát is felszántja jó párszor Dobos Tamás kamerája. Csakúgy, mint az új földet, az új élet reményét, az eljövendő szőlőskertet, hisz miért ne művelhetnék a kertjüket a kárhozottak is?

Ez bizony igazi mítoszi elbeszélésmód nevek nélkül, a konkrétumok lebegős hiányával. Apa és fia valahol a meghatározatlan múlt időben, valahol a meghatározatlan vidéken látszik ki alig a porból. Kemény világnak tűnik, cserzettek a bőrök, az érintések láthatatlan, átlátszó falakba ütköznek, legyenek azok csipkefüggönyből, száradó ruhákból, karókból vagy kerítésből. És ugyanakkor még csak nem is teljesen a takarásban, ott van a lehető legkonkrétabb valóság is korrupcióval, autópálya-építéssel, bicskákkal.

Az Apaföld tökéletesen rátalált az arányokra egyszeriség és mitológia, hallgatás és beszéd, tempó tekintetében. De Ravasz Tamás arca már nem a tiszta ifjúságé többé, hanem a kamaszkor kiismerhetetlenségéé - egyszersmind gyanakvásáé, minden érzékenységével és érzéketlenségével, önzésével együtt. S az Apaföld is egyszerre beszél a sorsba vetettség erejéről és az apa-fiú viszonyról, költőien és a mindennapok csorba nyelvén, egy olyan vízszintesre komponált világban, ahol se menny, se pokol, csak a föld, a föld, a föld: mindenfelé, előre, hátra, fölfelé és lefelé.

A Mozinet bemutatója

Neked ajánljuk