Interjú

„Hallgatom, hallgatom, és kiválasztom”

Fejérvári Zoltán zongorista

Zene

Meglepő módon nem tartja magát zongoraszólistának, pedig a legtöbben így ismerik. Decemberi, nagy feltűnést keltő Bach-koncertjének folytatását január 31-én játssza a Zeneakadémián. Nagy zongoristákról és a kortárs zenéről, illetve az autizmussal élő fia miatt általa létrehozott alapítványról is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Szerinted milyen hangszerszólistából van a legtöbb a világon?

Fejérvári Zoltán: Beugratós kérdés? Gitár. Na, jó, gondolom, zongoristából.

MN: Hogy állsz ehhez? Zavar vagy örülsz neki, esetleg nem is törődsz ezzel, vagy éppen hogy nagyon odafigyelsz a sok kollégára?

FZ: Abszolút hidegen hagy, mert nem sorolom magam a szólózongorista kategóriába, sőt igyekszem semmilyen kategóriába sem sorolni magamat. De nem is sorolhatnám, ugyanis pont eleget kamarazenélek, tanítok és csinálok egészen mást, hogy ez mind egymásba oldódjon.

MN: Pedig a legnagyobb sikereidet ebben a szerepben érted el.

FZ: Ehhez újra kellene definiálnunk a siker fogalmát. Kétségtelen, hogy a nagy koncerttermekben szólistaként lépek fel, ha pedig zenekar is kísér, akkor még nagyobb termekben, még több embernek játszom. De pont ez utóbbi szólistaszerep a legnehezebb számomra, az ilyen koncerteken jobb túllenni. Persze öröm is van benne, de néha akkora a nyomás, hogy átkozom a napot, amelyen elvállaltam a felkérést. De szerencsére ebből a koncerttípusból nincs sok – ahhoz, hogy beleessek az úgynevezett szólista kategóriába, érzésem szerint magasabb számokat kellene produkálnom. Ez nem azt jelenti, hogy nem élek-halok a szólórepertoárért, és nem élvezem az egyedül játék szabadságát, de a kamarázás lelkileg könnyedebb műfaj. Szeretek szólózni is, csak éppenséggel sok olyan eleme van, amelyek nem passzolnak a személyiségemhez.

MN: Például?

FZ: Vannak, akik effektíve lubickolnak a színpadon, én nem kifejezetten. Ezenkívül hiányzik belőlem a siker tényleges élvezni tudása. A folyamatos úton levés sem lenne ínyemre, mert magányossá tenne. A karrieremen való agyalás sem jellemző rám, ami sokak számára, ha nem is a motiváció legnagyobb, de jelentős része. Nekem is vannak menedzsereim, de maximálisan tiszteletben tartják a preferenciái­mat, sohasem nyomasztanak olyan dolgokkal, amiket nem szeretnék.

MN: Mégis, ha nagyon kellene, hová sorolnád magadat?

FZ: Az introvertált exhibicionistába. A viccet félretéve: a szimpla zongorista megfelel. De a zenész még inkább. Ebben a szóban fér meg talán egymással a professzionalitás és a zene szeretete. Zenész vagyok, szeretnék a zenéhez minél jobban érteni, ami magában foglalja a zongorázásomat, de egy univerzálisabb tudást is a zenéről, zenetörténetről, előadói gyakorlatokról, más művészetekről. De persze maga a játszás a legfontosabb.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.