rés a présen

„Házibuliként indult”

  • rés a présen
  • 2021. július 21.

Zene

Sánta Dániellel, a Paloznaki Jazzpiknik fesztiváligazgató-helyettesével beszélgettünk

rés a présen: Mikor szálltál be a Paloznaki Jazzpiknik szervezésébe?

Sánta Dániel: Házibuliként indult a Paloznaki Jazzpiknik, és organikusan fejlődött és fejlődik évről évre. A tájház udvarán tartott kis dzsembori az évek során négy színpados, telt házas rendezvénnyé nőtte ki magát. 2017-ben csatlakoztam a fesztiválhoz egy ajánlás révén. Mindössze annyi ismertségem volt, hogy még 2015-ben felléptem a Soul Surge nevű zenekarommal Candy Dulfer előtt. Őszintén szólva főiskolásként nem sok hasonló rendezvényen jártam, a célközönségtől jó tíz évvel elmaradtam. Ennek ellenére hamar megfogott a hangulata, olyannyira, hogy a zenekari busz már nélkülem ment vissza Budapestre. A fesztivált alapvetően a két tulajdonossal, Ifi-Valde Orsolyával és Homola Szabolccsal fogjuk össze. Nekem az első pár hónapban az volt nagyon szimpatikus, hogy ők nem a zeneiparból jöttek. Teljesen más oldalról közelítették meg a dolgokat. Fiatal zenészként és menedzserként a zeneiparban nagyon nehéz volt előrelépni. Az egy eléggé belterjes közeg, ahol a kapcsolatok mindenek felett állnak, és éveknek kell eltelni, hogy komolyan vegyenek. Orsi és Szabolcs az első pillanattól kezdve partnerként kezeltek engem, és teret engedtek az ötleteimnek, hagyták, hogy a tapasztalatok útján fejlődjek, amit ezúton is köszönök nekik. Volt olyan év, hogy már szervező voltam, de két formációval is felléptem a Jazzpikniken.

rap: Azonkívül, hogy zenész vagy, mi volt a háttered ehhez a munkához?

SD: Közgazdászként diplomáztam 2015-ben. Akkoriban több aktív zenekarom volt dobosként, és már menedzseri feladatokat is elláttam. Tudtam, hogy mindenképpen olyan helyen szeretnék főállásban is elhelyezkedni, amelynek szoros összefonódása van a zenével. Beiratkoztam a Zeneipari Hivatal (egy felsőfokú képzést nyújtó magániskola – a szerk.) zenei menedzser képzésére, ahol nagyon sok szakmai tudást, kapcsolatot és gyakorlati lehetőséget kaptam. Az a bizonyos ajánlás is a ZH-n keresztül történt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.