Interjú

„Kényelmetlenül akartuk érezni magunkat”

Mark Bowen gitáros-producer

Zene

Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb angol posztpunk zenekarának Tangk című ötödik albuma meglepő stílusváltást hoz. Az IDLES gitárosával a februárban megjelenő album keletkezéséről beszélgettünk, de Mark Bowen egy roppant kellemetlen titkot is elárult az interjúban.

 

Magyar Narancs: Az új album zenei szempontból markánsan eltér az eddigi munkáitoktól. Minek köszönhető ez a váltás?

Mark Bowen: A dalszerzési módszerünknek mindig fontos része volt a változtatásra való igény. Lehet, hogy ez nem volt szembetűnő az első három albumunkon, de a Crawleren már voltak stílusbeli váltások. Akkoriban álltunk neki kísérletezni a hangzásokkal, és ez a dalszerzésünkön is megmutatkozott. Joe (Joe Talbot, a zenekar frontembere – N. I.) azon a lemezen kezdett el úgymond normálisabban énekelni, mert előtte inkább csak ordibált vagy dumált. És mint kiderült, kiváló hangja van! A korai számainkban nem véletlenül nem voltak nagy ívű melódiák, az béna lett volna. A kemény hangzást nagyon nehéz jó dallamokkal ötvözni. Aztán idővel felmerült bennünk az igény a harmóniákra és a melódiákra, és zenei szempontból is új kihívásokat kerestünk. Producerként is fontosnak tartottam, hogy másképp álljunk a dalszerzéshez. A Tangk esetében már a dalírás során neki­álltam a producerkedésnek. Úgy írtunk dalokat, hogy közben felhasználtunk loopokat, és sok egyéb dologgal is kísérleteztünk. Újszerű módszer volt ez a mi esetünkben, és azért vágtunk bele, mert egy idő után eljutottunk arra a pontra, hogy egy kicsit könnyűvé vált a metódusunk. Márpedig az elkényelmesedéshez és unalomhoz vezet. Konkrétan: kényelmetlenül akartuk érezni magunkat. Ez vezetett végül az olyan új dalainkhoz, mint a Gospel vagy a POP POP POP. Joe és én is új utakat akartunk keresni, és aztán ezt elég extrém végletekig vittük el. Van olyan dal, amelyet zongorán írtam, meg olyan is, amiben nincs semmilyen hagyományosabb értelemben vett hangszer.

MN: Az új lemezen rajtad és Kenny Beatsen kívül producerkedik Nigel Godrich is. Ő hogy került a képbe, és hogyan osztottátok fel a produceri feladatokat?

MB: Van Nigelnek ez a stúdiókoncertes sorozata az interneten, a From the Basement; ott dolgoztunk vele először. Nagyon tetszett nekem, amit akkor a dalainkból kihozott, és mindezt úgy, hogy nem volt a rajongónk. Azt mondta, hogy egyáltalán nem ismert minket, csak névről. Ez is imponált, mert azt jelentette, hogy lényegében ismeretlenül kerültünk a kezei közé. Kenny leg­inkább Joe-val dolgozott – természetesen az énekrészeken. Eleinte egy kis brixtoni stúdióban bütyköltünk, Kenny Joe-val, én Nigellel. Nehezen indult be a munka, noha volt 40–50 dalkezdeményünk. Nigel és én a hangszeres részen dolgoztunk, és rengeteget kísérleteztünk. Van egy masinám, amelyet még a Crawler idején kezdtem el használni. Lényegében egy nagy effektdoboz, és most is azzal bíbelődtem, Nigel meg adta az ötleteket. Kívülről nézve ez avantgárdnak és futurisztikusnak tűnhet, de valójában nagyon old school technikáról van szó. Viszont mindezt igencsak kreatív módon kezeltük. Szalagokat használtunk, csupa régi cuccot, de semmi olyasmit, ami nagyon szokatlan vagy újszerű lenne. Nigel egy nagyon okos fickó.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.