Magyar Narancs: Az új album zenei szempontból markánsan eltér az eddigi munkáitoktól. Minek köszönhető ez a váltás?
Mark Bowen: A dalszerzési módszerünknek mindig fontos része volt a változtatásra való igény. Lehet, hogy ez nem volt szembetűnő az első három albumunkon, de a Crawleren már voltak stílusbeli váltások. Akkoriban álltunk neki kísérletezni a hangzásokkal, és ez a dalszerzésünkön is megmutatkozott. Joe (Joe Talbot, a zenekar frontembere – N. I.) azon a lemezen kezdett el úgymond normálisabban énekelni, mert előtte inkább csak ordibált vagy dumált. És mint kiderült, kiváló hangja van! A korai számainkban nem véletlenül nem voltak nagy ívű melódiák, az béna lett volna. A kemény hangzást nagyon nehéz jó dallamokkal ötvözni. Aztán idővel felmerült bennünk az igény a harmóniákra és a melódiákra, és zenei szempontból is új kihívásokat kerestünk. Producerként is fontosnak tartottam, hogy másképp álljunk a dalszerzéshez. A Tangk esetében már a dalírás során nekiálltam a producerkedésnek. Úgy írtunk dalokat, hogy közben felhasználtunk loopokat, és sok egyéb dologgal is kísérleteztünk. Újszerű módszer volt ez a mi esetünkben, és azért vágtunk bele, mert egy idő után eljutottunk arra a pontra, hogy egy kicsit könnyűvé vált a metódusunk. Márpedig az elkényelmesedéshez és unalomhoz vezet. Konkrétan: kényelmetlenül akartuk érezni magunkat. Ez vezetett végül az olyan új dalainkhoz, mint a Gospel vagy a POP POP POP. Joe és én is új utakat akartunk keresni, és aztán ezt elég extrém végletekig vittük el. Van olyan dal, amelyet zongorán írtam, meg olyan is, amiben nincs semmilyen hagyományosabb értelemben vett hangszer.
MN: Az új lemezen rajtad és Kenny Beatsen kívül producerkedik Nigel Godrich is. Ő hogy került a képbe, és hogyan osztottátok fel a produceri feladatokat?
MB: Van Nigelnek ez a stúdiókoncertes sorozata az interneten, a From the Basement; ott dolgoztunk vele először. Nagyon tetszett nekem, amit akkor a dalainkból kihozott, és mindezt úgy, hogy nem volt a rajongónk. Azt mondta, hogy egyáltalán nem ismert minket, csak névről. Ez is imponált, mert azt jelentette, hogy lényegében ismeretlenül kerültünk a kezei közé. Kenny leginkább Joe-val dolgozott – természetesen az énekrészeken. Eleinte egy kis brixtoni stúdióban bütyköltünk, Kenny Joe-val, én Nigellel. Nehezen indult be a munka, noha volt 40–50 dalkezdeményünk. Nigel és én a hangszeres részen dolgoztunk, és rengeteget kísérleteztünk. Van egy masinám, amelyet még a Crawler idején kezdtem el használni. Lényegében egy nagy effektdoboz, és most is azzal bíbelődtem, Nigel meg adta az ötleteket. Kívülről nézve ez avantgárdnak és futurisztikusnak tűnhet, de valójában nagyon old school technikáról van szó. Viszont mindezt igencsak kreatív módon kezeltük. Szalagokat használtunk, csupa régi cuccot, de semmi olyasmit, ami nagyon szokatlan vagy újszerű lenne. Nigel egy nagyon okos fickó.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
