Nehéz megítélni, hogy Lia és Dan Perjovschi tevékenységének ma is akkora-e a jelentősége, mint a rendszerváltást követő években volt. Az olyan ellenintézmény, mint az övék (személyes, avantgárd, független) nehezen akademizálódik, még ha a közeg, nem kis mértékben nekik köszönhetően, meg is változott. Ezeket a változásokat kezdetben olyan pozícióból érték el, amely nem ismeretlen Magyarországon sem, de a román művészeti színtér sajátosságaiból adódóan a végeredmény sokkal szélesebb hatókörű (gondoljunk a nemzetközi sikerekre), továbbá sokkal inkább megőrizték az avantgárd alapösztönt, amely szerint a művésznek társadalmi feladata van, és sokkal távolabb állnak a műkereskedelmi formáktól, mint amihez idehaza hozzászoktunk. A románoknak mindig minden jobban megy - mondják a magyar nacionalisták és a magyar liberálisok, mert még sosem beszéltek román értelmiségivel, aki szerint a magyaroknak mindig minden jobban megy. A "kölcsönös csodálat" akkor válik érdekessé, amikor egy szövegből (mondjuk egy amerikai műkritikuséból) az derül ki, hogy a problémaleírások kölcsönösen alkalmazhatók, és csak árnyalatok vannak. Kelet-Európa továbbra is meglepően egységes.
A romániai forradalom előtt az avantgárd művészet éppúgy magánterekbe, lakásokba szorult vissza nyilvános tér és közönség híján és a sokkal keményebb rendszer tiltása miatt, mint Magyarországon. A Perjovschi házaspár 1985 körül kezdett összejöveteleket szervezni képzőművészeknek nagyváradi lakásában. 1990-től Bukarestbe költözve folytatták a "nyitott műhely" egyre inkább nemzetközivé váló gyakorlatát. A tudás megosztásának ma is alkalmazott módszere tehát még a diktatúrában alakult ki, és csak kibővült a rendszer bukásából eredő fölismerésekkel, az információhoz való hozzáférésnek azzal az eufóriájával, amelyből a gyűjtés és a gyűjtés eredményének a megosztása következett. A "hordozható magánmúzeum" gondolata nem egyedi a román színtéren, Teodor Graur is összeállította az átmenet időszakában a saját tárgyegyüttesét, de Lia Perjovschi művészetszervező tevékenységében a gyűjtés, az alkotás és a pedagógia egyáltalán nem választható külön. Szerepük a közelmúlt művészetének feldolgozásában (mint például a nagyközönség előtt ismeretlen experimentális művészet rendszerváltás utáni bemutatása) az Artpooléhoz hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy a személyes archívum összeállítása mellett nagyobb lendülettel szervezik a kortárs román művészet kicsiny, de radikális jelenkori intézményrendszerét.
Formálisan 1997-ben, egy amerikai egyetemen eltöltött félév után jött létre a Contemporary Art Archive, amely később a Center for Art Analysis (CAA) nevet kapta. Az összegyűjtött óriási tárgymennyiség, amelynek egy része most a Dorottya Galériában látható, könyvekből, tudományos és áltudományos eszközökből, lenyűgözően értelmetlen kacatokból, múzeumi kegytárgyakból áll, a rendszerváltás előtti és utáni időkből, kiegészülve a művészettörténet virtuális ismeretanyagának személyes interpretációjából álló elméleti "archívummal". Ezt az információhalmazt előadásokon (szerte a világban), saját kiadású publikációkban (saját költségükön megjelentetett, ingyenesen terjesztett lapokban) osztják meg a közönséggel, amelynek a romániai rétege főként fiatal művészekből áll, akiket nemzetközi kapcsolatrendszerükön keresztül segítettek külföldi tanulmányutakhoz és ösztöndíjakhoz. Amikor tehát Lia Perjovschi kiállítását nézzük a Dorottyában, az ágas-bogas jegyzetmásolatokat a kis emlékeztető képekkel és a művészettörténeti terminológia kollekciójával, akkor tudnunk kell, hogy a román művészet nyilvánosságának a megteremtése zajlik az elnyomó román állam rezisztens intézményi maradványaival szemben, és a mai művészetcsináló államtól független művészeti színtér kialakításáért. Romániában az állam volt az egyetlen művészetszervező erő 1989 előtt, a magánszférának azok a csírái sem alakulhattak ki, mint Magyarországon a 80-as években (talán jobb is volt így, utólag), és mivel nagyon is tudatában van a tradícióból fakadó "jogának", az állam ma is komoly erőként lép föl a művészeti életben. Erre a központosított hatalomgyakorlásra volt példa a Kortárs Művészeti Múzeum megalapítása Ceausüescu volt palotájában, amit a Perjovschi házaspár vehemensen bírált. Erőteljesen lobbiztak viszont a kicsiny, főként művészek által működtetett galériák hálózatának a kialakításáért, amelyeknek a többsége ma is működik.
Dan Perjovschi egyszer megpróbált megszabadulni Romániától, és eltávolíttatta a bőrébe tetovált feliratot, amivel korábban magára vette az átkot. Csakhogy Romániától nem könnyű szabadulni. Addig tart, amíg őrizzük a Tate Modern zacskóját.
Dorottya Galéria, megtekinthető július 30-ig.
