Koncert: Különféle üzenetek (Kurtág-művek a Zeneakadémián)

szerző
Molnár Szabolcs
publikálva
2002/44. (11. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Peskó Zoltán vezényletével Kurtág György műveiből adott hangversenyt október 21-én. A szólódarabokkal tagolt és értelmezett zenekari hangversenyen a Kurtág-zene legjobb hazai előadói működtek közre,

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Peskó Zoltán vezényletével Kurtág György műveiből adott hangversenyt október 21-én. A szólódarabokkal tagolt és értelmezett zenekari hangversenyen a Kurtág-zene legjobb hazai előadói működtek közre,

Vékony Ildikó (cimbalom), Csalog Gábor (zongora) és Perényi Miklós (cselló).Aműsor szerkezete illeszkedett az utóbbi évek Kurtág-estjein hagyománnyá váló "megkomponált koncertprogramok" sorába. Az egyes művek utalnak, hivatkoznak egymásra, jellegzetes zenei anyagok bukkannak fel zenekari környezetben vagy éppen egy szólózongorára komponált műben. Joyce-ra hivatkozva Kurtág is olyan ideális hallgatót képzel el magának, aki egész életét az ő művének szenteli. Ennek az ideális hallgatónak nyilván nem okoz problémát a szólócimbalomra komponált Szálkák utolsó tételének siratójától továbblendülni a "Hommage..." és "In memoriam..." feliratú szóló- és zenekari darabok irányába. Az sem okozhat problémát, hogy a csellóra komponált Schatten (Árnyak) hangjait a zenekarra írott Új üzenetek azonos című tételével összhangba hozza, hogy csak egyet említsek a szólódarabok és a zenekari darabok egymást értelmező hálójából. Ez az ideális hallgató nincs rászorulva egy részletező műsorlapra, de a többség nem ilyen. Nagy kár, hogy az ´szi Fesztivál teljes programját bemutató műsorfüzetből, mely kielégítő alapossággal sorolta fel a koncert valamennyi műsorszámát (több mint harminc tételről van szó), nem készült egy minden koncertlátogató számára kézbe vehető másolat, hanem csak egy szűkszavú, az összefoglaló műcímekre korlátozódó szórólap.

Az ebben a formájában egyedi műsorszerkezet igyekezett a hangszeres szólisták, a karmester, je-les Kurtág-kutatók és a zeneszerző elképzeléseit egyetlen koherens egésszé integrálni. Nem vitatom, nem is vitathatom, hogy a koncert logikailag összefüggő tételsorozatot tárt a hallgatóság elé. A kizárólag érzelmekre és indulatokra viszszavezethető benyomásaim (egyszóval: élményeim) alapján azonban vitatnom kell e konzisztencia létét. Nem könnyű egy szünettel megszakított zenei folyamatot egységként szemlélni, különösen akkor, ha a szünet után játszott zongora- és csellódarabok (részletek a Játékok és a Jelek, játékok, üzenetek vonósokra sorozatokból) inkább a koncert első felében hallott két zenekari darabhoz (Üzenetek, op. 34 és Új üzenetek, op. 34/a) kapcsolhatók, és kevésbé a Grabstein für Stephan című, gitárra és térben elosztott hangszercsoportokra írt kompozícióhoz. Számomra a Grabstein kevésbé ízesült a program egészébe, kárpótolt viszont a mű csodálatos és mágikus előadása, melyben nem kis részt vállalt a szeráfian gitározó Elena Casoli.

A Perényi Miklós és Csalog Gábor által játszott sorozat nélkülözte azt a szavakkal nehezen megfogalmazható hangulatot, melyet több Kurtág-koncerten is átéltem már, s amire még évekkel később is pontosan vissza tudok emlékezni. Számos jellegzetes kurtági gesztust vonultatott fel ez a válogatás. Néha egymást erősítve, máskor közömbösen egymás mellé állítva, s egyszer-egyszer egymást gyengítve, mint például a Kroó György in memoriam című csellódarab esetében. Ez utóbbi olyan kompozíció, mely után nehéz megszólalni, de ha nagyon muszáj, akkor érdemes médiumot (hangszert) váltani. Egy másik csellódarabbal folytatni a műsort mind az előadónak, mind a hallgatónak hálátlan feladat.

Hálátlan feladata volt a koncert első felében Vékony Ildikónak is. Két zenekari darab között kellett eljátszania a Szálkák című kompozíciót. Mivel a zenekari darabokban is közreműködött, a színpad szélén, a nézőtér felőli bal oldalon helyezkedett el, s a közönség egy része nem is látta, vagy nem is tudhatta, hogy egy szólódarab előadása következik, miközben a színpadon maradt zenekari tagok hangszereiket ölben pihentetve várakoztak. Mivel a végtelenségig nem lehet várni arra, hogy a közönség elcsendesedjen, Vékony Ildikó (sokak meglepetésére) elkezdte a darabot. Ilyen előjelek után az ember nem vár csodát, s mégis: ahogy hangszerével egy testté, egy lélekké vált, az csak olyan szavakkal írható le, melyekkel magam csak a Fischer Annie-koncertekről szóló beszámolókban találkoztam.

Vékony Ildikó kongenialitása vitathatatlan

Ahogy újrakomponálta az első két tételt, még nyugodtabban, még szellősebben, még nagyobb levegővételekkel, mint nem is oly régen méltatott lemezfelvételén, az egyedülálló volt. Az utolsó tétel záró hangjai éterien oldódtak fel a semmiben, amihez társulva a hangszert ütővel simogató előadó látványa olyan kompakt minőséget hozott lére, melynek hangulatára évek múlva is emlékezni fogok.

A legnagyobb érdeklődéssel Kurtág két zenekari sorozatát vártam, az 1991 és 1996 között komponált Üzeneteket és a magyarországi bemutatóként elhangzó, 2000-ben befejezett Új üzeneteket. Utóbbit Kurtág Peskó Zoltánnak ajánlotta, valamint a darab előadásának kizárólagos jogát három évre a karmester számára biztosította. Kurtág zenekari darabjainak előadói nehézsége nagyrészt abban rejlik, hogy a partitúra minden egyes sora, minden egyes hangja olyan személyes és intenzív jelenlétet követel a zenekari muzsikusoktól, mintha szólódarabok előadói volnának. Ha a hangadás felfokozottsága nem éri el ezt a kívánatos szintet, akkor megszűnik (illetve meg sem teremtődik) az az ellenállhatatlan mágneses erő, mely az első pillanatban magába szippantja a hallgatót. Kurtág zenéje a legnehezebb feladat, melyet egy hagyományos szimfonikus repertoáron és egy hagyományos hangszerelési idea jegyében edződött zenekar elé ki lehet tűzni. Nem is tudott e követelménynek megfelelni a Rádiózenekar, de sportszerűtlen lennék, ha ezt a zenekar körül kialakulni látszó válság bizonyítékaként tüntetném fel. Tény, hogy az Üzenetek első tételét (Levél Eötvös Péternek) indító árva hegedűhang nem teremtett intenzív gravitációs teret, tény, hogy a sorozat magányos darabokká forgácsolódott szét, s tény, hogy a záró tétel (Virág az ember... - Kocsis Zoltánnak) misztikusan suttogó kórusa a titkos bölcsesség hangja helyett leegyszerűsítően didaktikus volt. De tény az is, hogy az Új üzenetek szélesebben ívelő dallamait, dúsabban hangszerelt felületeit imponáló szépséggel szólaltatta meg az együttes, a hagyományos zártságú zenei szerkezetben jóval otthonosabban tájékozódott. Mintha Peskó Zoltán is felszabadultabban mozgott volna ebben a neki dedikált kompozícióban, mintha a próbák során erre fordította volna a legtöbb energiát. Magyarországi premierről lévén szó, köszönet érte.

Molnár Szabolcs

szerző
Molnár Szabolcs
publikálva
2002/44. (11. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...