Deák László
könyve (az első ciklus kivételével) új verseiből nyújt szigorúan szemelt válogatást. Ez a líra az avantgárd delejében fogant, de már kezdettől fogva őrizte egy bizonyos - nem a kifinomult nyugatos formákat fitogtató - magyaros hanglejtés emlékeit. Bölcselkedő hajlama, alaki darabossága, kesernyés háttérhangjai, nyerés nélküli játékokra kapható alkata, eleve lemondó gesztusai azután egyre súlyosabbá érlelték ezt a lírát: egyfajta józan, talajkedvelő epikum felé mozdult el a beszéd, s noha kiegészítő darabjaiban ma is meg-megérinti a derű regisztereit, alaphangja rekedt, egyetlen érdekű és tragikus. Szerelmek elvesztése, barátok távozása, káprázatok szertefoszlása, sokasodó fájdalmak látogatásai, a "személyesség melegének" megcsappanása, a bűnösség érzetének elhatalmasodása - csupa olyan verstárgy, amely sötéttel világítja be a szövegeket. Deák versei az élet és költészet olyan érintkezési pontjait közelítgetik, amelyek tétté sűrűsödnek. Amelyeken lépten-nyomon távlatot váltani kényszerül az ember. Gyakorta az a benyomásunk: a költő olyan rutintalanul él, mintha reggelenként mindent elölről kellene kezdenie. Másrészt viszont olyannak mutatkozik, mint aki élményeinek túlvilágáról tudósít. Kötetét újra- s újraolvasva látom: nemcsak csiszolaton csillanhat meg a költészet fénye, hanem komor tapasztalatot hordozó érdes felületeken is. A Kosztolányi, a Megjobbító esti ima, A hetedik napon, a Téli dal, a Tagadva és főleg a feleség halálát ábrázoló 1999. december 24-27. az utóbbi évek magyar lírájának becses darabjai.
Simon Balázs
2001-ben, harmincöt éves korában távozott közülünk. Kötete a költő hátrahagyott verseit tartalmazza, Murányi Yvett munkájának eredményeként. Simon költészete, ez az ősi kultúrákban gyökerező, tetemes tudásanyagot hömpölygető, szeszélyesen antikizáló, modern sorfűzésű, mégis archaizáló szövegegyüttes azt az olvasót szólíthatja meg, aki hajlandó saját lába alatt meglazítani a biztos talajt, bízván abban, hogy a bizonytalanság magasabbra repíti majd. Simon egész életében a könyvekbe, sőt a Könyvbe rejtett, romlatlan, a létkérdésekben eligazító erejű valóságot kereste, s költészetét talán éppen ez az alaprétegeket el-elmozdító mélységmánia teszi a kiváltságosoknak kiváltságossá. Arisztokratizmusa, iskolázottsága, szakadatlan intellektuális elágazásai, önöregítő erőfeszítései s természetesen a fiatalon és huzamosan átélt betegség, a közelítő megsemmisülés kínjain megváltott, rabiátusan kisajátító érzelmi önkény egyedülálló árnyalatokkal gazdagítja verseit. Szó se róla, nem könnyű költő: olyan öblös, bár törött és betöretlen a hangja, mintha egy mozsár mélyéből beszélne, olyan gátlásos és nehézkedő, mintha minden versében egy integrálegyenletet szeretne megoldani. Intuíciója álantik mértékekben gördül, szakad és törik tovább, s közvetlen élményeit csak annyiban említi meg, amennyiben azok valamely szellemi mintához, igényhez, emlékhez vagy sejtelemhez illeszkednek. Szótalálati pontossága, érzékletessége ugyan tökéletlen, de sugalló ereje, szokatlan elvontsági foka és egyedi szellemi tényállásokat tükröző technikája költészetünk ritkásan lakott magaslati pontjaira mutat. Formai hagyatéka emlékezetes: nagy kezdőbetűk a sor elején, egyenletesen áradó jambikus vagy trochaikus, ókort idéző formakáprázat, belső rímeken meg-megpihenő lüktetés, váratlan sortörések, éberséget tágító szórend, az igekötők aktivizálása.
Simon Balázsnak "titka volt az eltűnés". Eltűnt, csakugyan, 2001-ben. Nem létezik, de megmarad.
Jónás Tamás
a legteljesebb ígéret. Költészetében egyelőre elegyednek a tisztaságra törekvő ifjúság, a korai létsérelmek miatti harag, az első csalódásokban megkérgesedett közöny és egy sövényeit szaggató csikókedély elütő hangjai. Nyelvezete némileg lágy, szóródó, ízületeiben ziláltan forgolódó - ugyanakkor már most elárulja a szigorú forma iránti igényt, a megmunkált versharmóniák becsülését, s helyenként roppant horderejű állításokat tud a szöveg hullámló alapanyagába vésni. Versformálása és hangütése senkire és távolról József Attilára emlékeztet, de gondolatvillanásai, henye klasszikumba oltott, egyetemes érvényű kijelentésekben csúcsosodó sorai mélységesen eredetiek, feledhetetlenek. A szótagszámlálásban, rímkezelésben, mondatfűzésben, nehezményezhető szabadosságokban fel-felbukkanó makulákat azonban olyan ellenértékekkel ellensúlyozza, amelyekért szíves-örömest feláldoznánk némely untig magasztalt remekművet. Az ismert rossztól az ismeretlen jó felé sodródó költői eszmélet ilyen gyönyörű sorokra képes: "s ha bármi vagy is, bármi jó, fentről nézve roncs vagy" (fentről nézve); "csak egy igazság érdekel / a >>mit-vesz-szájba-mit-eszik" (Igenek); "legyek valami ne legyek minden" (arspo); "Ki is mondanám de jobb ez titoknak / Eltemetve kapaszkodó gyökér / Tartja a szélben a fákat ha inognak / S a lelket is ha túl magasra ér" (Érdemtelenül); "Mi minden fájdalomtól eljutunk a vallomásig" ([Kamaszoké a szerelem a szex a miénk]). A konkrét megfigyelések suhogása, a tragikumra hajló alkat megrendítő tapasztalatszüredékei, egy szellemföldrajzi tengerfenékről érkező lírai halandó vallomásai - ezt az emléket hagyja bennünk a kötet. Egy maga ellen vonuló, az önsanyargatásban a távoliakkal párbeszédet kereső ember művei ezek, aki mintha azt mondaná: jó ember vagyok, ezért fogok meghalni. Ez a költészet bátorságot kever reményeinkhez.
Gát Anna
húszéves egyetemi hallgató. "Lehet, hogy a létezés súlya nyomott valamit a latba / Na meg hogy mind egyedül repülünk mint a Lajka" - kezdi kötetét a sajtóban egyre több helyen jelentkező ifjú szerző. Sorról sorra elolvasván a könyvet, egyre izgatottabban kutatva a tehetség jelei után, mind csalódottabban vettem tudomásul, hogy szövegei a versminimum határán párolognak. Zsenge és esetlen élőbeszédet hallunk itt versszerűnek vélt sorokba tördelve. Mitől is versek ezek az alakzatok? Mint a fenti idézetből is kiviláglik, a szerző fiatal életének tényeit kívánja a nyilvánosság elé tárni. Energizáló fürdőkről, kicsesző internetről, intellektuális hozzáállásról, gyorskajákról, Chopinkémről, utált extanárról, egyebekről hallunk, s ezek akár fontosak is lehetnének, ha valamilyen költői igazság vagy hatásos képanyag hitelesítené őket. A versek azonban nem terjednek túl a nyers helyzetábrázoláson. A szöveget prózának sem nevezhetem, mert zömmel ahhoz is túl laza, henye a mondatszerkezet, nyegle a szóválasztás. Ami a művészi láttatást illeti: egyetlen emlékezetes pontot sem találtam, képzavart azonban annál többet. "Energia-megmaradás premisszáink / Között az illemkódex ejtőernyő, Benne / Vattacsomó minden szó" (Zokszó nélkül). "Mégsem alakíthatlak át döntési joggá" (Ki a nyuszi). Létértelmezés és metaforák helyett akkor talán a míves verselés minősíti a könyvet? A szerző szemlátomást nem ismeri a verstani rendszereket: sem szótagszámlálást, sem időmértéket, sem sorvégszabályt, sem rímtechnikát. Néhány rím, íme: tiktakolására-nem lett egy árva, családfát-tapsolták, lefele nőtt-neon-zöld. Vagy tekintsük a szövegeket szabad versnek? Lehetetlen, ugyanis a szabad versnek is szigorú szabályrendszere van. Vajon mi ösztönözhette a szerzőt, hogy idő előtt könyvbe zárja írásait? Lehet, hogy a korai közlés gyorsította kezét. Lehet, hogy felelőtlen biztatások sürgettették kötetének kiadását. De semmiféle tülekedés és sztárgyártó ipar nem palástolhatja szövegeinek éretlenül gesztikuláló ürességét, ingerlő bőbeszédűségét, mesterségbeli tudatlanságát és kongó szólamait. Ez a kötet költői szempontból láthatatlan.
Báthori Csaba
Deák László: Fojtatás, Nap Kiadó, 2003, 146 oldal, 1950 Ft; Simon Balázs: Halálgondola, Jelenkor Kiadó, 2003, 88 oldal, 1100 Ft; Jónás Tamás: ő, Magvető Kiadó, 2003, 104 oldal, 1390 Ft; Gát Anna: Felütés, Noran, 2003, 134 oldal, 1600 Ft
