Könyv: Identitás(s)ok(k) (Vajda Júlia-Kovács Éva: Mutatkozás)

szerző
Kardos András
publikálva
2002/38. (09. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Zsidó identitás történetek alcímű kötet első felében bevezető elméleti tanulmányt olvashatunk, főként a zsidó identitás témakörében. A második rész az úgynevezett narratív életútinterjú módszerével tizenegy beszélgetést közöl, nagyrészt olyan családokkal, amelyek zsidó iskolába járatják gyermekeiket.

A Zsidó identitás történetek alcímű kötet első felében bevezető elméleti tanulmányt olvashatunk, főként a zsidó identitás témakörében. A második rész az úgynevezett narratív életútinterjú módszerével tizenegy beszélgetést közöl, nagyrészt olyan családokkal, amelyek zsidó iskolába járatják gyermekeiket."Tehát félig zsidó, vagy félig nem zsidó (nevet), s igazából az vagy, ami akarsz. - Ami akarsz lenni. - Na de háát... honnan tudható, hogy valaki zsidó." Egy katolikus származású anya mondja mindezt - antiszemita apjával a múltjában, zsidó férjjel a jelenben - Ábel nevű gyermekének, azok után, hogy az ötödikes fiú Dávid-csillagot rajzolt épülő házuk falára. A teljes zűrzavar és a tragikus elemekkel még bőven rendelkező történet mögött egy igen bonyolult szerkezetű, csak nagyon nehezen rekonstruálható identitássokk húzódik meg, felcsillantva vagy éppen eltakarva a zsidóság amúgy is feldolgozatlan és megemésztetlen holokauszt utáni történetének megannyi lényeges elemét.

Mindenekelőtt: Kovács Éva (lapunk külső munkatársa - a szerk.) és Vajda Júlia nemcsak hogy nagyon fontos és húsba vágó könyvet írt, nemcsak a szó intellektuális értelmében bátrat, hanem egy - legalábbis nálunk - kevéssé vállalt, ám nagyon tanulságos módszerrel dolgozta fel tárgyát. Noha talán banálisan hangzik, ám pusztán annak révén, hogy a munka centrumában családtörténetek állnak, olyan tapasztalatokat, kínokat, dilemmákat tárnak elénk az ebben az egyik legkibeszéletlenebb és legtöbb hazugságot tartalmazó kérdéskörben (a zsidóság sorsa a holokauszt után), melyek az egyébként örvendetesen szaporodó történeti és elméleti irodalomból sokkal kevésbé pregnánsan hámozhatók ki. S mivel nem csupán sorsok és interjúk kerülnek az olvasó elé, de a Gabriele Rosenthal nyomán narratív élettörténeti interjúnak nevezett módszer egyben tartalmazza a kérdező dilemmáit és magyarázatkísérleteit is, ily módon egy sokszorosan rétegzett, többszörösen átélt dráma részesei vagyunk. (E módszer lehetséges nehézségeiről később.)

Bevezető mondataik egyikében a szerzők megfogalmazzák az "alapkérdést". Mivel a rendszerváltás légkörében sokan megkérdezték maguktól, "mit is jelent számukra zsidó származásuk", nekik, kutatóknak azt a kérdést kell feltenniük: "Mi a zsidó?" Könyvük szerencsére több is, kevesebb is, mint válasz e kérdésre. Több, mert a folyvást kölönféle viszonyok hálójában élő zsidók és nem zsidók egy egész identitásrendszer megingásával és problémává válásával szembesülnek életük narratívájában. Kevesebb, mert - logikusan egyébként - mégoly "reprezentatív" sorsok rekonstrukciója sem elégséges e kérdés megválaszolására. És meglehet, bajok vannak magával a kérdéssel is. A szerzők, nagyon rokonszenvesen, elutasítják az "objektív igazság" embersorsokban nagyon is problematikusan megragadható fogalmát. Világos, hogy maga a kérdés csakis kontextuálisan vethető fel, vagyis egy történeti, szociológiai, pszichológiai szituáció függvényében. Ezért aztán annyiféle nézőpont - ha tetszik, narratíva - alkotja a problematika teljes tartományát, hogy elméletileg is felvethető magának a kérdésnek a relevanciája, még akkor is, ha tudomásul kell vennünk, hogy olyan kultúrában élünk, mely inherensen tartalmazza magát a problémahalmazt.

Identitás

A könyv egyik kulcsfogalma az identitás. S valóban: a fentebbi kérdés mélyén is ez húzódik meg: "ki is vagyok én?" Az identitás fogalma a modernitás óta oly erősen beitta magát gondolkodásunkba, hogy vizsgálata kikerülhetetlen minden olyan nemzet, közösség, család, egyén esetében, melynek történelmi hányattatásai során permanensen a létezés fenyegetettségével kellett szembenéznie. A holokauszt utáni nemzedékek esetében az identitás sokkja evidencia. Csakhogy. "A zsidók, pusztán területi szétszóródásuk és mindenütt előfordulásuk miatt, nemzet-közi, nem-nemzeti nemzetet alkottak. Létükkel mindenütt arra emlékeztettek, mily viszonylagos és korlátozott az individuális önazonosság és csoportérdek, melyeknek csak a nemzetlét képes tökéletes és végérvényes autoritást kölcsönözni." (Zygmunt Bauman: A modernitás és a holokauszt.) A kötet interjúiból általában, de az idézett Mit keres a Dávid-csillag a falon? című szövegből különösen is azt érezzük, hogy az identitás sokkja nem azonos a megrendült, kikezdett, néha szégyellt vagy elhallgatott, egyszóval problematikus identitás helyreállítására tett, olykor heroikus kísérletekkel. Előbb folytatom a példát, hogy világosabbá váljon, mire gondolok. Tehát Ábel, e vegyes házasság problémás gyermeke felrajzolta a ház falára a Dávid-csillagot. Pál, az apja, ki a soában már egyszer családjukat vesztett szülők második házasságában született (úgynevezett "emlékmécses"-gyerek), durván elutasítja, hogy saját zsidóságáról beszéljen a fiával. Sőt valószínűleg megpofozta az eset után gyermekét. (NB.: ő az, aki a zsidó iskolát is szapulja, sőt az interjút is ellenzi, noha korábban már elvállalta.) Katalin mondja el a fiának apja zsidó származását, ám saját antiszemita apjáról (akit Ábel, az unoka nem ismer) hallgat. (Katalin szakított apjával, aki tiltotta a zsidó Páltól, ezért elszökött otthonról, úgy ment férjhez.) Katalin épp a zsidó iskolától várja, hogy fia identitáskeresésében a segítségére legyenek. (Ez az első iskola, ahonnan a fiúnak nem kell távoznia nehéz természete miatt.) "Ábel nem tudott családjának sem zsidó, sem antiszemita gyökereiről. A Dávid-csillaggal öntudatlanul is ezeket a fájdalmas sebeket szakította fel mindkét szülőnél" - írják a szerzők. Valóban: Ábel tette egy feldolgozatlan, kibeszéletlen, sokszor ellentétes oldalról kiinduló elfojtászuhatagot hozott a felszínre. Ha tetszik: a nem zsidó anya reagál "zsidóként", a zsidó apa pedig dühödten. Lehet, hogy Katalin így kompenzálja antiszemita apját, Pál pedig éppen az elfojtás fenntartása miatt érti "sárga csillagként", vészjelként fia rajzát. Ha e vázlatból csak annyi látszik, hogy itt nem egyszerűen a megbomlott identitásról van szó, hanem arról, hogy a tradicionális értelemben vett identitás

soha többé nem állhat helyre

- hogy ugyanakkor önmagaságunk keresése mint vágyott állapot mégsem adható fel, akkor közelebb kerültünk az identitás sokkjának megértéséhez.

Ugyanezen interjú egy másik részletével szeretném érzékeltetni e kutatói módszer lehetséges veszélyeit. "Katalin magyarázata nyilván helyénvaló: A Dávid-csillaggal Ábel azt kérdezte: >>Ki is vagyok én?>ház>összepiszkításával, >>megrongálásával, hogy belefér-e a zsidó iskolába.") Azt hiszem, a szerzők értelmezésükkel mindkét esetben túlságosan "beavatkoznak" a történetbe. Az egyébként számtalanszor használt "talán" döntő fontosságú e módszer esetében. Az értelmezési pluralizmus itt nem a kutató megengedő attitűdjéből fakad: éppen, mert elmesélt élettörténet értelmezéséről van szó, ez nem is lehetséges másképpen, mint hogy nyitott értelmezéshorizonttal dolgozzon. Még egyszer mondom: mindez nem jelenti azt, hogy az értelmezőknek ne lehetne "igazuk", csakhogy itt az igazság, mint ezt ők maguk is hangsúlyozzák, mindig felfüggesztett. A narratíva ugyanis mindig többes számban és egyidejűleg használja az igazságot.

Nagyon sok ilyen könyv kellene, mint Vajda Júlia és Kovács Éva kötete. Az ilyen könyvek nem pusztán a kibeszéléshez, de a megbeszélés lehetőségéhez járulnak hozzá. Ennél többet pedig nehéz mondani.

Kardos András

Múlt és Jövő, 2002, 311 oldal, 2500 Ft

szerző
Kardos András
publikálva
2002/38. (09. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...