lemez - CLAUDIO ABBADO

(1933-) kései pályája valósággal csoda. Megrettentünk, amikor a kilencvenes években hírét vettük halálosnak tűnő betegségének, és aztán hálát adtunk istennek 2004 áprilisában, amikor a Zeneakadémián mégis láthattuk egy felülmúlhatatlan Mahler Kilencedik-előadással.

(1933-) kései pályája valósággal csoda. Megrettentünk, amikor a kilencvenes években hírét vettük halálosnak tûnõ betegségének, és aztán hálát adtunk istennek 2004 áprilisában, amikor a Zeneakadémián mégis láthattuk egy felülmúlhatatlan Mahler Kilencedik-elõadással. Valaki a halál révén gyõzte le a halált, hiszen Mahler mûve köztudottan a halálról szól. Azóta Abbado egyre-másra készíti az életigenlõ, szinte derûs felvételeket, elég legyen most megemlíteni Mozart hegedûversenyeinek dupla lemezét. 2010-re, a Pergolesi-évre három album jelenik meg tõle, most a másodikat hallgattuk.

És megint a halálnál vagyunk. Úgy tûnik, Pergolesit nem szerette az istenség, hiszen 1736-ban, mindössze huszonhat évesen vette el az életét. Hogy esetében nem üres a hamleti frázis, miszerint ha megéri, belõle nagy király vált volna még, azt ez a csodálatosan mély, sûrû, letaglózóan melankolikus felvétel bizonyíthatja. Nem kérdés, hogy a legmegrázóbb szám a Salve Regina, Pergolesi egyik utolsó mûve. A fájdalomtól szinte túlcsorduló bevezetõ ütemek után (az Abbado alapította Orchestra Mozart odalehelt vonóshangzásában) a kontraalt, Sara Mingardo ideális siratóaszszonynak bizonyul: kétségbeesése fegyelmezett, mégis elemi. Caravaggio meg Mantegna ihlette ezt az elõadást.

Micsoda ellentétben áll ezzel a 112. zsoltár, a Laudate pueri világos, szinte udvarian világi hangja! Nem véletlenül az utolsó szám a lemezen. Abbado olvasta Adyt: "Az Élet él és élni akar".

Universal/Deutsche Grammophon/Archiv, 2010

*****