lemez - KVELERTAK: KVELERTAK

Ha valaki otthonosabban mozog a nagyközönség számára ismeretlen metálzenekarok területén, valószínűleg találkozott már a Kvelertak nevével, hiszen a norvég banda körül debütáló lemezének múlt havi megjelenése óta akkora underground felhajtás kerekedett, ami jószerivel már gyanús. Komoly rockmagazinok zengenek ódákat erről az anyagról, a zenekar pedig elcsípte az év talán legmenőbb extrém zenei turnéját a Converge, a Kylesa és a Gaza társaságában, amely egyébként hazánkat is eléri majd augusztus 9-én.

Ha valaki otthonosabban mozog a nagyközönség számára ismeretlen metálzenekarok területén, valószínûleg találkozott már a Kvelertak nevével, hiszen a norvég banda körül debütáló lemezének múlt havi megjelenése óta akkora underground felhajtás kerekedett, ami jószerivel már gyanús. Komoly rockmagazinok zengenek ódákat errõl az anyagról, a zenekar pedig elcsípte az év talán legmenõbb extrém zenei turnéját a Converge, a Kylesa és a Gaza társaságában, amely egyébként hazánkat is eléri majd augusztus 9-én. Ráadásul ennek az albumnak nem más volt a producere, mint Kurt Ballou, a Converge gitárosa, aki az utóbbi években több állat hangzású, zajos-koszos remekmûvet összerakott már, és ebben a szcénában az egyik legkeresettebb szakember.

A Kvelertak elsõ lemeze ehhez méltóan is szól, és az elsõ öt-hat dalig egészen zseniálisnak tûnik az a vegyület, amit összekutyult magának a norvég hatos fogat. A recept: vegyünk egy-két klasszikus black metal riffet, olykor a nagyoktól elcsórva, adjunk hozzá kellõen agresszív, mogorván rekesztõ énekhangot, aztán hallgassuk rommá a teljes skandináv rock `n' roll színtér tíz évvel ezelõtti jelentõs lemezeit, majd kezdjünk dalokat írni! A végeredmény olyan lesz, mintha a Satyricon és a Turbonegro tagjai jöttek volna össze egy projektre úgy, hogy az egykori Hellacopters-fõnök, Nicke Andersson is ott lebzselt a környéken a témák születésénél. Egészen pofátlanul király, bár cseppet sem eredeti megoldásoktól hemzseg a lemez, amelyek közül a Blodtsrst közepére helyezett, teljesen alap, mégis zseniális rockriff és a nóta végére illesztett klimpírozás viszi a pálmát. Az album közepétõl viszont folyamatosan fárad és ül le a produkció, ami egy majdnem ötvenperces lemeznél kimondottan szomorú. Ezzel együtt az anyag elsõ fele minden kétséget kizáróan odahelyezendõ 2010 legszórakoztatóbb zenéi közé.

Indie Recordings, 2010

**** alá