lemez - THE FALL: YOUR FUTURE OUR CLUTTER

  • Nagy V. Gergõ
  • 2010. július 29.

Zene

Amikor Mark E. Smith zenekara negyedik kislemezén egy vese- és alkoholproblémákkal küszködő öregedő proli büszke monológját kántálta el a Fiery Jackben, akkor nem csupán Britannia lerobbant iparvárosainak jellegzetes embertípusát rajzolta meg, hanem majdani, öregkori énjéről is igyekezett képet alkotni.
Amikor Mark E. Smith zenekara negyedik kislemezén egy vese- és alkoholproblémákkal küszködõ öregedõ proli büszke monológját kántálta el a Fiery Jackben, akkor nem csupán Britannia lerobbant iparvárosainak jellegzetes embertípusát rajzolta meg, hanem majdani, öregkori énjérõl is igyekezett képet alkotni. Akkortájt korántsem volt elképzelhetetlen, hogy a The Fall mogorva frontembere megannyi honfitársához hasonlóan pulthoz ragadt kocsmaprófétaként végzi majd - ellenben az, hogy az avantgárd ihletésû manchesteri poszt-punk kultzenekar harminc évvel késõbb termékenységben és hatásában csak a legnagyobbakhoz lesz mérhetõ, alighanem senki fejében sem fordulhatott meg. Az pedig végképp nem, hogy a The Fall három évtizeden át olyanformán tud majd megbízhatóan magas színvonalat és egyedi minõséget hozni, hogy az induláskor kidolgozott formula vajmi keveset változik - ami annak fényében különösen jelentékeny teljesítmény, hogy az eltelt idõ alatt majd' félszáz zenekartag cserélõdött le Smith sámáni figurája körül.

A huszonnyolcadik (!) sorlemez meglepõmód ugyanazzal a gárdával készült, mint az elõzõ Imperial Wax Solvent, és ahhoz hasonlóan az erõsebb (még ha vélhetõen nem is az örökbecsû) Fall-lemezek közé tartozik. Még elõdjénél is meggyõzõbben bizonyítja az eredeti recept érvényét és tartósságát, hiszen a feszes, monoton ritmusok, a szimpla, zakatoló riffek, valamint Smith mániákus énekbeszéde régen tapasztalt vitalitással és erõvel szólal meg a korongon. Kár, hogy a második etapban jócskán gyengébb tételek is elõkerülnek, és mintha Smith szarkazmusa is fádabb lenne a megszokottnál. Ami persze érthetõ, hiszen az öregségrõl, az új generáció utálatáról, orvosi kezelésekrõl és nyugdíjba vonulásról lamentál e néhol roppant személyes albumon - hiába azonban az olykor komor gondolatok, ha a nagyobbára gyors tempójú dalok elõvezetése kicsattanó életörömrõl, de legalábbis éltetõ dührõl tudósít.

Domino/Neon Music, 2010

****

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.