Lemez: Dokumentum és esztétikum (Yehudi Menuhin Bartók-felvételei)

  • Kovách Ágota
  • 2001. december 20.

Zene

Még ha tudjuk is, hogy a (szocialista) hazafiság igyekezett Bartók amerikai éveit a lehető legsötétebben látni és láttatni, azt azért korántsem mondhatjuk, hogy Bartók az Egyesült Államokban igazán jól érezte volna magát. A betegségen és a komponista szorongásai által még fel is nagyított anyagi bizonytalanságon túl a fő baj az volt, hogy Bartóknak - aki utolsó európai évtizede alatt a hazai akadémiai állás és
Még ha tudjuk is, hogy a (szocialista) hazafiság igyekezett Bartók amerikai éveit a lehető legsötétebben látni és láttatni, azt azért korántsem mondhatjuk, hogy Bartók az Egyesült Államokban igazán jól érezte volna magát. A betegségen és a komponista szorongásai által még fel is nagyított anyagi bizonytalanságon túl a fő baj az volt, hogy Bartóknak - aki utolsó európai évtizede alatt a hazai akadémiai állás és

a rendszeres külföldi megrendelések

nyújtotta biztonságban, zeneszerzői kvalitásait evidensen a legmagasabbra értékelő szűkebb szellemi elitkörnyezetben élt - hatvanévesen bele kellett volna vetnie magát egy olyan koncertéletbe, ahol saját imázsának felépítését szinte elölről kellett kezdenie. Ugyanis annak ellenére, hogy az amerikai zenei publicisztika elvben elismerte Bartók világnagyságát, mégis elég kevesen érezték úgy, hogy blamálnák magukat, amikor a Bartók-zene érthetetlenségéről vagy élvezhetetlenségéről nyilatkoznak. E publicisztikai termés jelentős hányadában még az a naiv- gátlástalan őszinteség uralkodott, amelyik különösebb szofisztikáltság nélkül utasította el a "disszonáns" zenét. Mindehhez hozzá kell tenni: a Bartók házaspár kétzongorás estjei és a fellépésekbe belefáradt komponista periferikus helyszíneken zajló szólókoncertjei sem jelentettek mindig egyértelműen nyereséget a Bartók-jelenség publicitásának. Ilyen körülmények között Yehudi Menuhin látványos kiállása Bartók zenéje mellett valószínűleg sokakat elgondolkodtató kanonizációs aktussá válhatott. Menuhin, a korántsem kifejezetten modern zenére specializálódó sztár-virtuóz 1943 novemberében műsorára tűzte az 1. hegedű-zongoraszonátát, egyikét a Bartók-életmű par excellence avantgárd darabjainak. Hogy aztán az 1938-as Hegedűversenyt is repertoárjára vette, s

ráadásul

művet rendelt Bartóktól

(Szonáta szólóhegedűre), azzal már előrevetítette azt, ami a komponista halála után oly hamar vált magától értődővé: a Bartók-zene sikerét, sőt kultuszát. Ha a korabeli Egyesült Államok szélesebb zenei nyilvánossága számára Menuhin fellépése kanonizálta Bartókot, úgy Bartók melegen elismerő szavai ugyancsak biztosították Menuhinnak azt, hogy a mester halála után az autentikus Bartók-játék egyik letéteményeseként léphessen fel.

A Hegedűversenyből Menuhin négy felvételt készített. E produkciók közül hármat Doráti dirigált, egyet pedig - s ez az 1953-as felvétel szerepel az itt recenzált lemezen - Wilhelm Furtwängler. A CD-n emellett a Szólószonáta 1957-es felvételét lehet meghallgatni.

Mindaz tehát, amit lemezünkről mint kultúrhistóriai dokumentumról elmondhatunk, jelentős várakozásokat kelthet bennünk esztétikai kvalitásait illetően is. Hogy Menuhin valóban nagy hegedűs volt, a kifejezés intenzitásától minden pillanatban áthatott, főként énekelni vágyó, de szenvedélyes deklamációba is átcsapó, meleg, telt, gazdagon zengő tónussal, azt bizonyosan nem itt és most kell bizonyítani. Játékstílusában fontos szerepe van a dús vibratóknak és a hangzás ellenállhatatlan folytonosságát, érzelmes áradását szuggeráló portamentóknak (a hangra való rácsúszásnak, nagyobb hangközlépések kitöltésének). Menuhin azonban nem rabja semmilyen steril szép hangzás eszményének. A "csúnya" hangoknak, a küzdelmesnek, az erővel odavetettnek, a "nyűtt vonós" hangzásnak éppúgy helye és többnyire funkciója is van játékában, mint a nagy romantikus legatóknak. (Más kérdés, hogy a forszírozott hangzás szándékosságáról azért nem minden alkalommal lehetünk teljesen meggyőződve.) E felvétel alapján mindazonáltal úgy tűnik: a részletek nem voltak Menuhin számára mindig olyan fontosak, mint az egész. A Hegedűverseny 3. tételének elején a téma frázisainak felváltva hangosan, majd halkan kellene megszólalniuk; hasonló dinamikai játék valósulhatna meg a középső, variációs formájú tétel ötödik variációjában (6´53): ezek az effektusok mintha Menuhinnál elsikkadnának. Van bizonyos hajlandósága Menuhinnak arra is, hogy a nagy éneklés, az érzelmes kifejezés elragadtatottságában háttérbe szorítson olyan "alternatív" karaktereket (mint például a "semplice", azaz "egyszerű" karaktert), amelyekre pedig Bartók biztosan gondolt, mert írásban is megemlékezett róluk. A részleteken való átsiklás mintha bizonyos pillanatokban a technikai perfekció rovására menne: a Hegedűverseny 2. tételének hatodik variációjában Menuhin hallhatóan nem a legflottabbul pergeti ki a sokszorosan ismételt apró díszítőhangokat (7´31). Az 1. tétel "verbunkos" témájának karakterét a nagyon nyomatékos hangsúlyozás talán kissé túlmagyarázza. Mindettől függetlenül persze szeretnivaló és lenyűgöző a Hegedűverseny elánja és pátosza; a Szólószonáta előadása pedig alighanem megindítja hallgatóját. A versenyműben Menuhint a Furtwängler vezette Philharmonia Orchestra kíséri. A karmesterfenomén korrekt, időnként talán túl diszkrét, kísérő. Az pedig aligha meglepő, hogy a Hegedűverseny zenakari letétjéből főként a századfordulót idéző, posztromantikus gesztusokra reflektál - azokra viszont érzékenyen. A 3. tétel mahleri kürtállása a "dodekafon" témában (2´50) pedig egyenest lehengerlő.

Péteri Lóránt

(EMI, Références, 7243 5 74799 2 9)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.