HANGADÓ

Mi lesz veled, Kocsis Zoltán?

Zene

Kegyetlen év volt 2016 – Esterházy Péter után néhány hónappal, november 6-án Kocsis Zoltán is meghalt. Öt és fél éve próbáljuk, eleve kudarcra ítélve, pótolni a hiányát, de még a veszteséget sem mértük fel igazán, s a hagyatékát őrző és továbbadó intézmény sem jött létre.

Hagyaték ugyan van bőven – koncert-, próba- és kurzusfelvételek, rádió- és tévéműsorok, írások és interjúk, végtelen számú, kiben-kiben megmaradt személyes emlék –, de a lényeg, a zenei életnek a minőség biztonságát adó, összefogó és megosztó személyiség e fontos dokumentumok ellenére is összerakhatatlanul elveszett. Pedig talán ez volt a legfontosabb, a jelenlét, ami a zenei köz­élet számára öntudatlanul is viszonyítási pontként működött. Miközben már olyan sokan írtak róla, őt tárgyaló könyvek is születtek, s olyan sok a fennmaradt élő és írott dokumentum, hogy aligha lehet róla újat mondani, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy eléri-e őt is az előadóművészek sorsa – bármennyire is sokkal több volt, mint előadóművész –, hogy ha sokáig nem lehet látni-hallani, az élő élmény híján puszta névvé, hívószóvá halványul, különösen a helyét benépesítő újabb nemzedék számára. Kinek lesz fontos a megőrzése, és ki képes rá?

Zseninek mondjuk, a szó meghatározhatatlanságával együtt, mert sokfelé szikrázó tehetsége és tudása talán valóban így foglalható össze a legegyszerűbben.

„Egy fejjel magasabb volt mindenkinél”, mondta róla képletesen egy széles látókörű zenetörténész, aki, noha nem mindenben értett egyet az interpretációival – érdekes módon éppen azt a „biztonságos”, kevésbé kockáztató játékmódot fájlalva nála kissé, amit pedig maga Kocsis is nemegyszer ostorozott –, zongorista és karmesteri teljesítményeinek frissességét, különlegességét és minőségét maximálisan elismerte. Kritikus hangok – most félretéve a puszta féltékenységből vagy sértettségből származókat – életében nem gyakran hallatszottak vele kapcsolatban, ismét leginkább azért, mert a kommentátorok esetleges, leginkább ízlésbeli kifogásait felülírta a muzsikusi egyéniség és a lenyűgözően sokrétű szellemi teljesítmény elismerése. A személyes emlékezések egybehangzóan említik azt a puszta műveltségnél sokkal mélyebb szellemi kincstárat, amelyből nem véletlenszerűen, hanem nagyon is pontosan és meglepően válogatva világított meg egy művészi, emberi vagy zenei jelenséget egy-egy másikkal, helyezte hirtelen élő kontextusba azt, pontosan idézve költészetből, történelemből, képzőművészetből, bármiből. Mint általában a zseniknél, nála is felmerül a megválaszolhatatlan kérdés: mikor volt ideje ennyi mindent magába szívni – és persze nem „csak” a művészetből (mellesleg: vajon hány zenész tudna fejből alig ismert Vörösmarty-verseket elmondani), hanem az attól igencsak távol eső mindennapi témákról is, mint a körömlakkok, az autók hajtóműve vagy éppen a borok?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

„Ha kém vagyok, miért engedtek oda?”

Mint ukrán kémet kitiltották Magyarország területéről a kárpát­aljai magyar politikust. A kormánypropaganda olyan fotókat közöl leleplezésként, amelyeket korábban Tseber Roland osztott meg a nyilvánossággal. Ő azt mondja, csak az ukrán–magyar viszony javításán dolgozik.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Nem vénnek való vidék

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.