Interjú

„Mint a sportban”

Kocsis-Holper Zoltán karnagy

Zene

Három éve vezeti a debreceni Kodály Kórust, de számos más kórusnál is gyűjtött tapasztalatokat. A BMC márciusban jelenteti meg a Modern Art Orchestrával közös Kodály-lemezüket. A kortárs kóruszene elhivatott tolmácsolójával Liszt Ferenc szülőfalujától Kínáig és a sportig sok mindenről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Kórus Spontánusz volt az első kórusod. Beszélő név?

Kocsis-Holper Zoltán: Tulajdonképpen igen; egy utcai éneklésre jöttünk össze, arra járt egy újság­író és kérdezte a nevünket. Ott helyben született a név.

MN: És spontán összejöttök még néha?

KHZ: Nem spontán, minden hétvégén próbálunk, több mint húsz éve.

MN: Debrecen és Sopron között ingázol hetente.

KHZ: Igen, és Budaörsön lakom.

MN: Sportoló is voltál.

KHZ: Kamaszkoromban kosaraztam, de aztán egy sérülés miatt abba kellett hagynom. Ezt jelnek vettem, ha akkor nem történik ez a sérülés, valószínűleg nem fordultam volna a zene irányába.

MN: Mit hoztál át a sportból a karvezetésbe?

KHZ: Rengeteg mindent. A mozgáskultúrát is, mert az ember a karjait erőteljesen használja a kosárlabdában és a karvezetésben. A sport nagyon kellett ahhoz, hogy az állóképességem karnagyként is meglegyen. Már a kosárlabdában is szerettem irányítóként szervezni a játékot, másokat helyzetbe hozni. A kudarcok feldolgozásának képességét is a sportból hoztam; az egyik pillanatban kikapunk, de másnap megint játszani kell. A csapatjátékokhoz szükséges mentális állóképesség is nagyon jó ahhoz, amit most csinálok.

MN: Ha teheted, beszélsz a közönséghez egy-egy koncert előtt. Miről leginkább, a korról, a zeneszerzőről, a darabról? Programot adsz a zenéhez, anekdotákat mesélsz?

KHZ: Programtól és darabtól függ. A kórusművek általában 3–4 perc hosszúságúak, tehát egy koncerthez 10–12 darabot válogatunk össze. Ahhoz, hogy ennek a gondolati vonalát követni lehessen, jó, ha az ember ad fogódzókat. A kórus a próbákon hosszan foglalkozik a darabokkal, elmélyül bennük, a közönségnek erre nincs lehetősége, tehát ebben segítek. Ezt persze nagyon sokan csináljuk a szakmában.

MN: Milyen kitekintésed van a világra, volt alkalmad hosszabb időt külföldön tölteni és megismerkedni ottani kórusokkal?

KHZ: Hosszabb időt nem töltöttem külföldön, de mivel 1982-ben születtem Sopronban, már kisiskolás koromban szabadabban járhattunk át Ausztriába. Később vezettem is egy férfikórust Liszt szülőfalujában, Doborjánban – a német neve Raiding –, hat évig. Tőlük is sokat tanultam.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)