Interjú

„Mint a sportban”

Kocsis-Holper Zoltán karnagy

Zene

Három éve vezeti a debreceni Kodály Kórust, de számos más kórusnál is gyűjtött tapasztalatokat. A BMC márciusban jelenteti meg a Modern Art Orchestrával közös Kodály-lemezüket. A kortárs kóruszene elhivatott tolmácsolójával Liszt Ferenc szülőfalujától Kínáig és a sportig sok mindenről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Kórus Spontánusz volt az első kórusod. Beszélő név?

Kocsis-Holper Zoltán: Tulajdonképpen igen; egy utcai éneklésre jöttünk össze, arra járt egy újság­író és kérdezte a nevünket. Ott helyben született a név.

MN: És spontán összejöttök még néha?

KHZ: Nem spontán, minden hétvégén próbálunk, több mint húsz éve.

MN: Debrecen és Sopron között ingázol hetente.

KHZ: Igen, és Budaörsön lakom.

MN: Sportoló is voltál.

KHZ: Kamaszkoromban kosaraztam, de aztán egy sérülés miatt abba kellett hagynom. Ezt jelnek vettem, ha akkor nem történik ez a sérülés, valószínűleg nem fordultam volna a zene irányába.

MN: Mit hoztál át a sportból a karvezetésbe?

KHZ: Rengeteg mindent. A mozgáskultúrát is, mert az ember a karjait erőteljesen használja a kosárlabdában és a karvezetésben. A sport nagyon kellett ahhoz, hogy az állóképességem karnagyként is meglegyen. Már a kosárlabdában is szerettem irányítóként szervezni a játékot, másokat helyzetbe hozni. A kudarcok feldolgozásának képességét is a sportból hoztam; az egyik pillanatban kikapunk, de másnap megint játszani kell. A csapatjátékokhoz szükséges mentális állóképesség is nagyon jó ahhoz, amit most csinálok.

MN: Ha teheted, beszélsz a közönséghez egy-egy koncert előtt. Miről leginkább, a korról, a zeneszerzőről, a darabról? Programot adsz a zenéhez, anekdotákat mesélsz?

KHZ: Programtól és darabtól függ. A kórusművek általában 3–4 perc hosszúságúak, tehát egy koncerthez 10–12 darabot válogatunk össze. Ahhoz, hogy ennek a gondolati vonalát követni lehessen, jó, ha az ember ad fogódzókat. A kórus a próbákon hosszan foglalkozik a darabokkal, elmélyül bennük, a közönségnek erre nincs lehetősége, tehát ebben segítek. Ezt persze nagyon sokan csináljuk a szakmában.

MN: Milyen kitekintésed van a világra, volt alkalmad hosszabb időt külföldön tölteni és megismerkedni ottani kórusokkal?

KHZ: Hosszabb időt nem töltöttem külföldön, de mivel 1982-ben születtem Sopronban, már kisiskolás koromban szabadabban járhattunk át Ausztriába. Később vezettem is egy férfikórust Liszt szülőfalujában, Doborjánban – a német neve Raiding –, hat évig. Tőlük is sokat tanultam.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.