Interjú

„Mint a sportban”

Kocsis-Holper Zoltán karnagy

Zene

Három éve vezeti a debreceni Kodály Kórust, de számos más kórusnál is gyűjtött tapasztalatokat. A BMC márciusban jelenteti meg a Modern Art Orchestrával közös Kodály-lemezüket. A kortárs kóruszene elhivatott tolmácsolójával Liszt Ferenc szülőfalujától Kínáig és a sportig sok mindenről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Kórus Spontánusz volt az első kórusod. Beszélő név?

Kocsis-Holper Zoltán: Tulajdonképpen igen; egy utcai éneklésre jöttünk össze, arra járt egy újság­író és kérdezte a nevünket. Ott helyben született a név.

MN: És spontán összejöttök még néha?

KHZ: Nem spontán, minden hétvégén próbálunk, több mint húsz éve.

MN: Debrecen és Sopron között ingázol hetente.

KHZ: Igen, és Budaörsön lakom.

MN: Sportoló is voltál.

KHZ: Kamaszkoromban kosaraztam, de aztán egy sérülés miatt abba kellett hagynom. Ezt jelnek vettem, ha akkor nem történik ez a sérülés, valószínűleg nem fordultam volna a zene irányába.

MN: Mit hoztál át a sportból a karvezetésbe?

KHZ: Rengeteg mindent. A mozgáskultúrát is, mert az ember a karjait erőteljesen használja a kosárlabdában és a karvezetésben. A sport nagyon kellett ahhoz, hogy az állóképességem karnagyként is meglegyen. Már a kosárlabdában is szerettem irányítóként szervezni a játékot, másokat helyzetbe hozni. A kudarcok feldolgozásának képességét is a sportból hoztam; az egyik pillanatban kikapunk, de másnap megint játszani kell. A csapatjátékokhoz szükséges mentális állóképesség is nagyon jó ahhoz, amit most csinálok.

MN: Ha teheted, beszélsz a közönséghez egy-egy koncert előtt. Miről leginkább, a korról, a zeneszerzőről, a darabról? Programot adsz a zenéhez, anekdotákat mesélsz?

KHZ: Programtól és darabtól függ. A kórusművek általában 3–4 perc hosszúságúak, tehát egy koncerthez 10–12 darabot válogatunk össze. Ahhoz, hogy ennek a gondolati vonalát követni lehessen, jó, ha az ember ad fogódzókat. A kórus a próbákon hosszan foglalkozik a darabokkal, elmélyül bennük, a közönségnek erre nincs lehetősége, tehát ebben segítek. Ezt persze nagyon sokan csináljuk a szakmában.

MN: Milyen kitekintésed van a világra, volt alkalmad hosszabb időt külföldön tölteni és megismerkedni ottani kórusokkal?

KHZ: Hosszabb időt nem töltöttem külföldön, de mivel 1982-ben születtem Sopronban, már kisiskolás koromban szabadabban járhattunk át Ausztriába. Később vezettem is egy férfikórust Liszt szülőfalujában, Doborjánban – a német neve Raiding –, hat évig. Tőlük is sokat tanultam.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.