Interjú

„Nem ezért tanultam meg gitározni”

Fekete Giorgio

Zene

Milyen hatása lehet egy pólónak vagy egy közös fotónak Conchita Wursttal? Miért nem volt az utóbbi években Blur–Oasis szintű párharc magyar zenekarok között? Egyebek közt erről is beszélgettünk az ötödik születésnapját ünneplő Carson Coma frontemberével.

Magyar Narancs: Több mint száz művész és médiaszemélyiség között a te neved is szerepelt az online tartalomkészítők kegyelmi botrány miatt szervezett februári tüntetésének támogatói között. Miért érezted fontosnak ezt a kiállást?

Fekete Giorgio: Van ez a romantikus vágyam, hogy szeretnék egy olyan országban élni, ahol a tettek következményekkel járnak. Számtalan közéleti szereplő van, akik olyan dolgokat engedtek meg, illetve engednek meg mind a mai napig maguknak, amelyek fényében teljesen elképesztő, hogy még mindig pozícióban vannak. Ez már önmagában is nagyon furcsa, ezért minden olyan kezdeményezésnek örülök, amikor valaki arra vállalkozik, hogy hangot adjon ennek a problémának. Ezzel együtt teljesen nonszensz, hogy online tartalomgyártókra és zenészekre hárul, hogy megszervezzenek egy tüntetést. Félre ne érts, fantasztikus, hogy ebbe belevágtak, nagy bátorságra vall mindegyikük részéről – de hol voltak azok, akiknek ez a feladatuk lett volna?

MN: A szervezők válasza erre az volt, hogy egy hangsúlyosan pártpolitika-mentes megmozdulást szerettek volna.

FG: Persze, ez jogos, de elég jól jellemzi a hatalom monopóliumának abszurditását az, hogy azok, akik meg tudnak mozgatni ekkora tömeget egy ilyen súlyos eseményre reagálva, nem például ellenzéki politikusok vagy pártok, hanem vloggerek. A saját szerepvállalásommal – vagy éppen annak hiányával – kapcsolatban egyébként mindig igyekszem hangsúlyozni, hogy nem is tudok, és nem is állítom, hogy tudnék hozzáértő véleményt kifejteni politikai ügyekben. Ha közéletről van szó, akkor az alapvető empátia az, amit fontosnak érzek.

MN: Ez az empátia hogyan kapcsolódik számodra a művészethez és a zenéhez? A Carson Comával az elmúlt években többször is léptetek fel például tanártüntetéseken.

FG: Mint zenekar, annyit csinálhatunk, hogy számunkra fontosnak tekintett értékeket bemutató dalokat írunk, illetve eldöntjük, hogy hol játszunk és hol nem. Úgy gondolom, ez az, ami igazán hatásos és maradandó, illetve így tudunk a leginkább segíteni a hasonló ügyekben.

MN: Hogyan döntitek el, hogy melyek azok az ügyek, amelyek mellé érdemes odaállni? Ha például te, Fekete Giorgióként nyilvánosan kifejezed a támogatásodat egy tüntetéssel kapcsolatban, vagy hárman akusztikus koncertet adtok egy demonstráción, végső soron akkor is az egész Carson Comát képviselitek. Ezt hogyan kezelitek a zenekaron belül?

FG: Elég nehéz hatan lenni, de kreatív téren is arra törekszünk, hogy mindenki a magáénak tudjon érezni például egy adott dalt, vagy megtaláljon benne valamit, amihez kötődni tud, még akkor is, ha éppen nem is írt bele olyan sokat. Ugyanez a helyzet az ilyen megjelenésekkel kapcsolatban is. Ez ott kezdődik, hogy 16–17 éves korunk óta ismerjük egymást, és azóta is nagyon sok időt töltünk együtt – mivel ez mégis mindannyiunk életének a fő projektje –, így elég erősen formáltuk egymás világlátását is. Nagyon kevés olyan közéleti ügy van, ami a zenekaron belül széthúzást okozna. Arról viszont sokat szoktunk beszélgetni, hogy hogyan ne kerüljön megmondó szerepbe a zenekar. Nagyon kell vigyázni, még akkor is, ha csak a figyelmet szeretnénk felhívni bizonyos dolgokra, hogy ne ez legyen az elsődleges aspektusa a zenekarnak, ne szoruljon háttérbe a zene.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.