HANGADÓ

„Nem kiállítási tárgy”

20 éves a Szent Efrém Férfikar

Zene

Hogyan lehet megszólítani a szakrális zenével napjaink közönségét, és hogyan fér meg a bizánci zene mellett egy-egy „pandeó”. A kórus tagjaival beszélgettünk.

Az ISON (iszon) a bizánci zene egyik alapfogalma. Azt a hosszan kitartott hangot jelenti, amely megadja a biztos alapot a dallamnak, és „összeköti az égi és a földi dolgokat”. Innen kapta nevét a Szent Efrém Férfikar Hársfa utcai új közösségi tere és próbaterme is. Megérkezésemkor már aktív munka zajlik, a szokásos próbájuk előtt ülünk le beszélgetni a kórus teljes tagságával.

 

A nők épp nem értek rá

„Egy kárpátaljai út során, 2002-ben kezembe akadt egy kotta, Boksay János pap, zeneszerző Aranyszájú Szent János-liturgiája – meséli Bubnó Tamás, a kórus alapítója és vezetője –, ez a keleti szertatásoknak fontos darabja, rá is volt írva, hogy férfikar számára íródott. A kottát hazahoztam, és a Hungaroton rögtön arra kért, hogy énekeljük fel ezt a különleges, sokáig elveszettnek hitt művet. Ennek eléneklésére született meg a Szent Efrém.”

Szent Efrém (306–373) a szír ortodox egyház egyik teológusa, himnuszírója volt, akinek a feljegyzések szerint énekei, himnuszai sok embert vezettek vissza az „igaz útra”. A szakralitás és az egyházzene a Bubnó család történetében mélyen gyökerezik. Bubnó Tamás Homrogdon nőtt fel, édesapja, nagyapja is a falu görögkatolikus papja volt. Ő a Magyar Rádió kórusában kezdett énekelni, s a Tomkins együttesben folytatta. A kar a Rózsák terén működő görögkatolikus kórusból született, amely olykor spontán férfikarrá alakult – amikor a nők éppen nem értek rá. „Ha valaki akkor azt mondja, hogy férfikart fogok alapítani, kinevetem. A vegyes kart korábban sokkal jobban szerettem” – árulja el a kórus vezetője. A Boksay-kotta azonban belendítette ezt a folyamatot. A kórus 2002. augusztus 22-én már élőben is színpadra lépett az akkori Zempléni Művészeti Napokon.

Ekkor még kizárólag bizánci zenével foglalkoztak. „A Kárpát-medencei bizánci emlékekkel indultunk, ezekből azonban sajnos nem akad túl sok. Bár a Kárpát-medence egészét nézve sok bizánci hívő él, a mai Magyarország területén mindössze pár százezren, így aztán a kárpátaljai, felvidéki, délvidéki énekeket is felvettük a repertoárunkba” – magyarázza Bubnó. A bővítés jegyé­ben elsőként „egy magyar arc” megjelenítésébe fogtak, Bartók, Liszt, Kodály férfikarra írt műveinek feldolgozásával. „Utána azok a művek következtek, amelyeket kimondottan nekünk, a mi hangjainkra, a mi műsorunkra komponáltak. Majd elkezdtünk nyitni a világzene, a népzene felé is. A jazz még éppen kimaradt, de improvizációkat csinálunk. Többen játszunk hangszeren, és az mindig nagyon érdekes, amikor egy énekegyüttes tagjai zenélni kezdenek az előadás közben.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.