Színház

Randalír és rakonca

Kovács Márton-Mohácsi István-Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Színház

A Petőfit idéző, alighanem szándékoltan s szinte már festenivalóan rossz cím alatt nem kevésbé eredeti műfaji megjelölést lel a Mohácsi testvérek új produkciójának nézője: zenés katonadolog három részben. A megjelölésből valójában a "katonadolog" szó bizonyul a legkevésbé hangsúlyosnak, hiszen a Nemzeti Színház nagyszínpadán szétterített, s a mesei, méghozzá a rémmesei realizmus jegyében álló előadás igencsak változatos természetű ingredienciák vegyüléke. Véres köztörténeti blődli, akkurátus nemzetkarakterológiai leltárjegyzék és hosszan kitartott történelemelméleti merengés, s még megannyi más elem kíséri, hol árnyalva, hol meg épp az absztrakcióig leegyszerűsítve a sztorit, amely - mint az köztudott - egy valós eseményen alapul. A szovjet katonák 1946-ban, Lovasberényben valóban rajtaütöttek a helyi amatőr színjátszók János vitéz-előadásán, s az eset nyomán támadt eljárás végül többek Szibériába hurcolásával zárult. Vagyis hát dehogy is zárult, hiszen épp az események lezárulatlansága, helyesebben lezárhatatlansága táplálja és fűti Mohácsiék előadását: a vak történelem emberéleteket összeőrlő brutalitása, a hatalomgyakorló praxisok kegyetlensége s az életben maradási stratégiák évszázados sunyiságai bizony nem a szovjetek bejövetelével kezdődtek, és az egybevágó jelek szerint a kimenetelükkel sem értek véget.

Már a darab indulása eligazít a fenti kérdésben, hiszen az első felvonás színhelye a település zsinagógája, amely üresen maradt, miután a helyi zsidóság - "huss". Itt próbálhatnak hát a református pap által kommandírozott színjátszók, a János vitéz soraival egyszerre elő- és újrajátszva sorsukat és a darab majdani cselekményét. Merthogy Mohácsiék műve jószerint leképezi a Kacsóh-féle daljáték három felvonását: a népszínmű hangulatába visszakívánkozó, ám tragédiákat cipelő első felvonással, a francia király udvara helyett burját származású Gulag-tábornokot mesélő másodikkal, s végül a hazatérés november 7-i ünnepségével, a vízből többszörös káderfeleségként előugró tündér Iluskával. Ez az egyszerre banális és mély értelmű transzponálás, amely a történet alapsémáján túl az egyes szereplők karakterizálásában és életmeséiben is világosan felismerhető nyomokat hagy maga után, majd' mindvégig zavarbaejtően jól működik. Csupán a második felvonásban válik túlságig helyi érdekűvé, midőn a János vitéz előadására fölkért magyarok váltig Heltai Jenő sorait citálják a rajtuk "Sándor bácsi" művét mind felháborodottabban számon kérő burját tábornok előtt. "Mi az, hogy alapján?!" - halljuk a színpadról az átírás feletti megütközés fenyegető hangját, s e ponton rögvest az elmúlt hónapok zajos jobbszéli kultúraggodalmára ismerhetünk. S tűnjön bár túlzott finnyásságnak a vélelmünk: ez a gunyoros visszavágás mintha nem a megfelelő helyen hangozna el. S mintha a színházat ért friss sérelem direkt kibeszélése időlegesen a kabarépublicisztika irányába taszítaná az amúgy bravúrosan egyensúlyozó és csupán hosszában elmért előadást.

Az említett egyensúlyozás, amelyhez a népmeséket mímelő, olykor egészen költői kitérők és a Parti Nagy Lajos irályát idéző érzékletes, s rendszerint poénra hegyezett nyelvrontások stílusos előadása is hozzátartozik, igen nehéz feladatot ró a színészekre. A Mohácsi János rendezéseiben megszokott sokszereplős csapatjáték ezúttal is erős együttest teremt, s hozzá még néhány messze kiugró alakítást is világra segít. Legelsősorban ilyen Kulka János háromfigurájú, ám egylényegű káderalakítása: az első felvonás Pánként előtáncoló, ősbrutalitású szovjet őrnagya, a második kedélyes kíméletlenséggel desztalinizáló tábornoka, végül a záró rész pitiánerségében is ismerős, pattintott Kádár-kori főembere a látszatevolúció érzékeltetésének nagy színészi remeklése, igazi nyugtalanítóan jelentős művészi teljesítmény. Szűkebb regiszterben megvalósított, de szintúgy kiemelkedő alakítás Szarvas József pálinkafőző Karcsi bácsija: színpadi létezésének ismert naturális jellege élőként, halottként és élőhalottként is plasztikussá teszi a figurát - még a legközhelyszerűbb pillanatokban is. A több mint húszfős együttesből külön is említést érdemel még László Zsolt rezzenetlenül realista, minden rendszert kiszolgáló örök csendőre, a bibliaian vak Makranczi Zalán János vitéz-alakmása s a népmesefordulatokat ösztönös biztonsággal szavaiba szövő Hevér Gábor Bagója.

A darab zenéjét Kovács Márton jegyzi, és a szerző - muzsikustársaival egyetemben - az előadás egyik kulcsszerepét adja. A Nemzeti színpadán láttunk már olyan produkciót, amelyet szinte homályba takart Kovács elemi lendületű, ízig-vérig színpadi, s mégsem "alkalmazott" zenéje. Ezúttal sem beszélhetünk kísérőzenéről, noha Kovács mégiscsak szorosan együtt halad a két Mohácsival: a színpadról mindvégig nyomasztóan intenzív, a halálos játék dimenzióit kitágító zene hallik. Nagyon erős és tagadhatatlanul kicsit sok - akárcsak az előadás egésze.

Nemzeti Színház, március 30.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.