Tudom én, hol a helyem, ezért aztán eszembe sem jutott elmenni a Moulin Rouge nevű lokálba, hogy megnézzem a Bonnie és Clyde című revüipari műsort. Ennek a néma gentlemen's agreementnek a másik fele persze az, hogy a lokál revüipari műsora nem jön el a színházba - és akkor békében élünk egymás mellett.
A budapesti nyári szezon egyik legpatinásabb (na jó: otthonosan lepukkant) terepe a Városmajori Színpad, melynek idei műsorát műfajok szerint osztályozta egy szellemes elme: van neki klasszikus vonulata meg zenés meg vidám - ezen belül pedig másodlagos frissességű előadások sorjáznak, jobbak és gyöngébbek, határon túliak meg városperemiek, alkalmi truppok és stabil párocskák. Celebek is, álompárok, ha tudja valaki, mi a csudát jelent ez. Ennek a repertoárnak amúgy nagyon-nagyon sok szponzora és támogatója van, állami pénz is rendesen, barter is dögivel. Közönsége is van, bár a túlméretezett nézőteret ritkán sikerül dugig tölteni.
Bonnie és Clyde lett ígérve nekem erre az estére, "zenés gengszterrománc". Kamarás Iván és Kapócs Zsóka kettősében az a pláne, hogy ők egy pár az életben, méghozzá álompár, mint olvasom, és végre egy pár a színpadon is. Ez aztán a húzós ok egy közös föllépésre: utána praktikusan egy autóval egy irányba lehet hazamenni, és az egyik ráadásul mindjárt ihat is, mert csak a másik vezet. Erre már érdemes Zöldi Gergelynek egy B&C-kanavászt szerkeszteni az összekötő szövegekhez - végtére ők is egy álompár, a rémfajtából -, nem beszélve néhány világsláger magyarításáról. Nem érdemes viszont aktuálnyafogást szerkeszteni bele a celebélet árnyoldalairól, a bulvársajtó csúnya viselkedéséről akkor, ha a szereplők maguk is favorizálják a celebéletet és a bulvársajtót, hiszen ha nem tennék, mi sem tudnánk róluk, hogy kicsodák.
Álljunk itt meg egy pillanatra: Kamarás Ivánról tudnánk, hogy kicsoda - róla azt nem tudom, mi a fenét keres a celebek között; nem kéne tudnom, hány brill van az általa vásárolt eljegyzési gyűrűben, meg azt sem, hogy mikor találkozik a fiaival - azt kéne tudnom, milyen színész, de ehhez meg azt nem tudom, mire is gondoljak hirtelen: egy Ruszt-rendezésre, esetleg a pesti színházi Ünnepre, vagy erre a lezser és hányaveti leviselkedésre, amit ezen az estén látunk. A leviselkedés a lokálban rendben lehet, a színpadon nincs rendben: meg is bosszulja a technika, ami elromolhat, az el is romlik. Kamarás meg - hiszen profi színész, semmi kétség - negyedvállról teljesít, fejét kissé lehajtva szűk szemréssel néz fölfelé. Tudják...
Ha ő negyedváll, a kétemberes négy vállból három és háromnegyeddel Kapócs Zsóka dolgozik. Van neki egy átlagos (annál nem rosszabb) hangja, hozzá átlagos mozgása és átlagon felüli alakja. Kezdetben decens kosztümje - nem kell félni, a jegy árában benne van minden, ami mutatásra érdemes. Kapócs Zsóka nagyon igyekszik: énekel, táncol - az (ön)idomítás csodája, fegyelmezett, mint egy atomreaktor teljes személyzete; nem téveszt, és nem hibázik, és egyáltalán nem tehet arról, hogy ha csak némán lehuppan mellé Kamarás Iván az autó alakú kanapéra, a színházra kíváncsi közönség már rá se hederít. Kapócs Zsóka nem színész, hanem civil, feltűnően jó külsejű és nagyon szorgalmas civil. Jobb külsejű, mint Kamarás, és sokkal szorgalmasabb is. De hát a Kamarás meg színész.
És akkor a dalok: ezt az Egy férfi és egy nőt - tadadadadamm, tadadadadamm - hagyni kellett volna, Bonnie-nak is, Zsókának is, Ivánnak is, Clyde-nak is. Az A Chorus Line "Tits and Ass" című dalát csak igen közönségesre lehetett magyarítani: csöcs és segg, énekli kacéran és büszkén domborítva Kapócs Zsóka - színpadon maga a vérciki. A Chicagóból Roxie Hart dalához színésznő kell - a közepes hang elég is lenne, ha feledni tudnám, hogy Csákányi Eszter is énekelte-játszotta egykoron.
Kamarás Iván szájában nem lankad a rágó - ez nyilván Clyde meghatározó tartozéka -, amikor befordulunk az egyrészesnek hirdetett műsor utolsó harmadába, és hirtelen ránk tör a szünet. Mégpedig azért, mert a Városmajorban muszáj szünetet tartani, hogy a szomszédos étterem kétszemélyes vacsoráját ki lehessen sorsolni...
A második részben Kapócs Zsóka egy kétségkívül előnyös fekete dominacuccban járatja meg magát - "tudom, hogy gerjedsz rám", riszál oda a lankadó Clyde-nak -, és stabilizálódik a meglehetősen szellemtelenül közönséges intonáció (már volt "befosunk" is); aztán, sajnos, a Bicska Maxi-Kocsma Jenny-dal jön a Koldusoperából, nagy próbatétel mindenkinek, nem is bírjuk egyformán. A "money-blokkra" összerázódunk; néhány pénzes dal juttatja eszünkbe, hogy tán a családi kasszának sem árt egy ilyen vállalkozás, tán a szétmenés is a szokásos celebdramaturgia e heti fordulata, tán mind véletlenül tévedtünk ide - még egy finálé van hátra, naná, hogy a Bonnie és Clyde-ból, ez már semmiség, szabadulunk; mi a francot kerestem itt én (vagy ők, vagy mindenki)?
Városmajori Színpad, július 23.
