"A magyarországi nemzetiségeket is sérti" - Lázár szlovákozásáról némileg másként
Szimpla bunkóság, rossz fogalmazás, vagy nagyon is kiszámított, aljas kijelentés? Kiket sértett: csak a külhoni magyarokat? Mi a helyzet a magyarországi nemzetiségekkel és a határon túli magyar politikai szerepvállalással? Azóta óta forrnak az indulatok, hogy Lázár János leszlovákozota a Tisza Párt egyik Vas megyei képviselőjelöltjét.
Érdekes pert nyert két szakszervezeti vezető a Continental ellen
A Szegedi Ítélőtábla az ítélet indoklásában leírta, a dolgozói érdekképviseletnek mi a dolga: az, hogy sose legyen elégedett.
Így csinál bohócot az Országgyűlésből a törvényalkotási bizottság
"Olyan öreg vagyok, hogy Jaco Pastoriust és Miles Davist is hallhattam élőben"
Rendészeti logikával nem lehet működtetni a gyermekvédelmet
Csendes forradalom: a szószólói rendszert is bíráló jelöltet állít a hazai görög kisebbség
A magyar tehetséggondozó, ahol másképpen néznek a tinédzserekre
A Milestone Intézet 15 éve készíti fel sikeresen a világ legjobb egyetemeire jelentkező középiskolásokat, akiket autonómiára és felelősségvállalásra nevel. Az intézmény oktatási igazgatója szerint a legfontosabb, hogy a diákok megtalálják azokat a kérdéseket és témákat, amelyek őszintén foglalkoztatják őket. Ebben segítenek a Milestone-ban oktató szakemberek.
Tudja, mi fontosabb az önéletrajznál? Civil Extra előfizetéssel most a hajléktalan emberek lakhatását segítheti!
Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást. Civil Extra előfizetéssel most a hajléktalan embereket segítő Utcáról Lakásba! Egyesület munkáját támogatja!
Magyarok is bedőlnek a közel-keleti ingatlanlufinak
Új vírustörzs terjed, de ettől még sosem késő beadatni az influenzaoltást
Itt a járvány: egyre többen fordulnak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ráadásul újfajta vírustörzs terjed, ami miatt korábban kezdődött az influenzaszezon. A védőoltás felvétele erősen ajánlott.
Akár félmillióba is fájhat a gödi Homokszigeten bulizók számára a nyári rendőrségi razzia
Még javában folynak az eljárások a nyáron megbilincselt, órákig térdepeltetett fiatalok ügyében, melynek a végén lehet, hogy súlyos összegeket fizettetnek az előállítottakkal.
Tanítónő volt, csirkefogó lett, végigfotózta Csongrádot – a képei most kincset érnek
A 96 évesen meghalt csongrádi Kalmár Margit életénél csak most előkerült fotói izgalmasabbak: olyan hétköznapi dolgokat is megörökített, amelyekről a korabeli újságok nem írtak, mert megszokottak voltak, de alig száz évvel később esetleg már emlékük sincs.
Balatonföldvári strandkikötő: most a beruházó perli a kormányhivatalt
Tolvajkulcsot adott át egy ellenzéki képviselő Szalay Ferenc volt szolnoki fideszes polgármesternek
Közmeghallgatással kezdődött, majd kölcsönös vádaskodással folytatódott a múlt csütörtöki Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés ülése, amelyen előkerült a Szolnokra tervezett kínai elektrolitgyár kérdése. Szalay Ferenc, a megyeszékhely volt fideszes polgármestere ezúttal miniszteri biztosként volt jelen, kemény kritikát kapott egy DK-s képviselőtől.
Orcsik Roland: Tizenhat perc (A szerbiai tüntetésekről)
A Szőlő utcai botrány fideszes keretezése: a rendszer működése arra a szintre ért, ahol már bárki célponttá válhat
Orbán szerint nélküle befellegzett a magyar focinak, pedig vele is befellegzett már
A miniszterelnök meg akarja védeni a futballnak a segítségével elért eredményeit. A baj csak az, hogy az eredményekre nézve kevés erősebb érvünk lesz a kormányváltás mellett.
Mint amikor a happy end helyett a stáblista jön, majd ránk kapcsolják a villanyt
Megbélyegezte az állam, és már hiába állt ki mellette mindenki
Kitelepített csehszlovákiai magyarok, magyarországi németek: így alkalmazta a kollektív bűnösség elvét a „jog” Közép-Európában 1946-ban.
„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”
„Lehet, a Föld sincs, mi sem vagyunk”
„A gravitáció einsteini elmélete nem fér össze a kvantumelmélettel” – mondta többek között a kvantumelmélet egyik jeles hazai képviselője, Diósi Lajos, az MTA doktora, egyetemi magántanár. Szó esett még a kvantumszámítógépről, s arról, hogy egy adott részecske egyszerre két helyen is lehet. Nem állítjuk, hogy mindent értünk, de azt igen, hogy egy rendkívül érdekes – és szórakoztató – beszélgetésben volt részünk.
Enyedi Ildikó: „Napról napra hihetetlenül helyes emberekkel találkozom”
Tanítónő volt, csirkefogó lett, végigfotózta Csongrádot – a képei most kincset érnek
A 96 évesen meghalt csongrádi Kalmár Margit életénél csak most előkerült fotói izgalmasabbak: olyan hétköznapi dolgokat is megörökített, amelyekről a korabeli újságok nem írtak, mert megszokottak voltak, de alig száz évvel később esetleg már emlékük sincs.
A hatalom tébolyult akarása
Maruzsa kínos TikTok-videója csak egy a sok közül: ellepték a netet a kormánypárti politikusok idióta megnyilvánulásai
Láthatatlan segítők
Magyarországon sokan hiszik azt, hogy hazánk világelső a százezer főre jutó öngyilkosságok számában. Ez szerencsére nem igaz, de a Dél-alföldi régió, illetve Bács-Kiskun megye az Európai Unióban így is dobogós helyen van. Országosan javult viszont a helyzet.
Ahol az orosz fenyegetés hétköznapi tapasztalat - Lettország és az állandó félelem
Trükkös sarcok
Az Orbán-kormányok mind nagyobb mértékben használják fel a bankokat a gazdaságban keletkező jövedelmek átcsoportosítására. Ezzel nem csupán a pénzügyi szektorban okoznak torzulásokat, hanem a közteherviselés átláthatóságát is korlátozzák.
"A román történészek számára két lábon járó lelet vagyok, vagyis inkább tanú" - Visky Andrással beszélgettünk új regényéről
Proust, az elviselhetetlen
Marcel Proust a világirodalom legnagyobb posztumusz írója. Száz év is eltelt már a halála óta, és még mindig publikál.
Támogassa a Magyar Narancsot!
Rendkívüli időket élünk.
Nem leplezhetjük el, hogy sötét fellegeket látunk magunk fölött, lapunk jövője bizonytalanabb, mint eddigi 35 éves történetében bármikor. A hatalom olyan intézkedésekre készül, amelyek továbbszűkítik a független sajtó lehetőségeit.
Ezért kérjük most a támogatást.


