A szerk.

Lehanyatlik

A Malévnak vége. Nem csődbe ment, hanem fizetésképtelenné vált, felszámolják, megszűnik. Megtörtént, aminek már huszonkét évvel ezelőtt meg kellett volna történnie.

A nagy alakítás

Orbán most megint kapott egy hónapot. Lapzártánk napján a jegybanktörvényt, a bírák idő előtti nyugdíjazását és az adatvédelmi biztos posztjának megszüntetését kifogásolta az Európai Bizottság: ezeket vagy helyreüti a mondott határidőn belül a magyar kormány (illetve hihető ígéretet tesz erre), vagy megyünk a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságra. Ja - és addig pénzre, hitelre ne is számítsunk.

A rossz lelkiismeretről

Ha nem tudnánk semmit a Trafó igazgatói pályázatának körülményeiről, és csak a beadott terveket meg a két induló munkásságát ismernénk, most, a döntés után azt mondhatnánk: nagy kár, hogy nem az intézmény korábbi, elismert vezetője, hanem az intézmény korábbi, elismert fellépője kapta a kinevezést.

Elvesző illúziók

Pillanatnyilag ott tartunk, hogy az is tisztázásra szorul, ki veszíti éppen el az illúzióit az LMP (melynek belső turbulenciáiról hátrébbi terjedelmes közelképpel szolgálunk) körül: a párt protagonistái vagy éppenséggel a szavazói, ne adj' isten a mezei szemlélő, az egyszerű választópolgár, aki hitte is meg nem is, hogy: lehet más a politika.

A Geréb-ítéletet befolyásoló tényezők

Az igazságszolgáltatás megbízhatóságára vonatkozó kérdést elvileg nem lehetne feltenni, de olyan országban, ahol számtalanszor csalatkoztunk már benne, nem lehet megkerülni mégsem. Csakhogy van itt még valami: az otthon szülés „ügye”.

Menet a hiába

Kilátásba helyeztek újabb demonstrációt, sőt márciusban sztrájkot, de valószínűleg ők sem gondolják komolyan, hogy akár ennek a mostaninak, akár a várható további megmozdulásoknak bármiféle következményük lehet.

A tévedhetetlenség ára

A kormányfő elszántan védelmezi az egykulcsos adót. Ez lesz az utolsó, amit kienged a kezéből. Az egykulcsos adó az újjászervezett Magyarország alfája és ómegája, gazdaság- és egyéb filozófiájának kvintesszenciája, minek lényege a restek ösztönzése és az érdemdúsak jutalmazása, hogy aztán a munkaszerető populáció, nemzetünk élcsapata magával húzza a lemaradókat is.

Meghalt a cselszövő, dúl a rút viszály

Teljesen mindegy, milyen drámaíró volt Csurka István. Egyébként ügyes. A magyar nyelvű líra kétségkívül világszínvonalú, a próza versenyképes, a dráma – legyünk őszinték – hol van. Vagy hol volt, mert ráadásul az sem kizárható tökéletes bizonyossággal, hogy mindez nem múlt idő-e már.

A kívülállók bálja

Magyarország a demokratikus fordulat óta eltelt időben elvesztette a politikusaiba vetett bizalmát - ez olyannyira nem újság, hogy az előző választásokon már egy erre utaló jelmondattal (Lehet más a politika!) be lehetett kerülni a törvényhozásba.

Utolsó villamosok

A folyosók sötétek, nem jár a páternoszter, a hétvégére a fűtést is kikapcsolták, a dolgozók dideregnek az irodákban, s ahelyett, hogy dolgoznának, arról beszélgetnek, milyen hideg van itt.

Helyreigazítás

Százmilliós megrendelés az ATV-s Mészáros Tamásnak című cikkünk valótlan állításokat tartalmaz.
  • narancs.hu
  • 2012. február 1.

Matolcsy miértje

„Matolcsy egyre inkább emlékeztet egy csehovi kisemberre, akinek csak akkor jut eszébe, hogy mit kellett volna mondania, amikor kijön a miniszterelnök dolgozószobájából, de persze Orbánnak utólag sem mondja.”

Narancsvörösbe borul március 15-én a főváros

Mert az egész Magyarországot nem lehet lefoglalni, nemhogy hetekre vagy évekre, de még egy percre sem. Oda kell menni, ahova lehet, ott kell sokkal többen lenni, mint a kivezényelt ünneplők, de legfőként ott kell sokkal jobbakat mondani, mint a betoji ünnepi szónokok.
  • narancs.hu
  • 2012. január 19.

Levél kisdoktorink ügyében

„Jelen levelünkben avval a határozott kéréssel fordulunk Önhöz, hogy szerkesztőségünknek haladéktalanul, visszamenőleges hatállyal, summa cum laude minősítéssel kisdoktori címet adományozni szíveskedjék.”