A szerk.

Egyszeregy

Hogy az egészségügyi minisztert hogyan tette lapátra a kormányfő, arról bő terjedelemben olvashatnak beloldalainkon. Lapzártánkkor még nem tudjuk, ki lesz az utódja, így a döntést minősítő durva szavakkal egyelőre várnánk. Molnár nem volt könnyű ember, ám ez a miniszterelnök problémája, és nem a miénk, őt fizetik azért, hogy a beosztottjaival ki bírjon jönni.

Félsiker, félkudarc

Az elnökválasztási kampány nemes küzdelmet hozott. Mióta a két sportember és a pettyes útjára indult, a küzdelmet nagy figyelem kísérte itthon, külföldön és másutt. A küzdelem fej fej mellett haladt, és az utolsó méterekig tartott, de végül a hosszabbítás döntött: hiába, a mérkőzés a játékvezető utolsó, és nem a kalauz első sípszaváig tart.

A cím megváltozott

E hét elején az ENSZ Biztonsági Tanácsa megkezdte a Kosovo jövőjéről szóló rendezési terv tárgyalását. Ezt a dokumentumot közel kétéves, nemzetközi közvetítéssel zajló szerb-albán tárgyalássorozat érlelte készre. Olyan is lett.

Krisztusból bohócot, megint

Pedig voltaképpen tréningben vagyunk, demokratikus pályafutásunk edzéseinek visszatérő gyakorlata szembenézni az ilyesmivel. A habzó szájú hülyeséggel konkrétan; bár ezúttal nem zárható ki némi hátsó szándék sem - lehet, hogy épp az nyitja ki a bicskát a zsebünkben.

Káemká

Szegény köztársasági elnök úr megint milyen buta helyzetbe keveredett, mintha vonzaná a bajt; hiába, hogy csak jót akar ő, olyan idétlen vége lett most is.

Elszállt

A hétvégére már erősen bukóra hajlott az ügy, hiába próbálta Áder meg Pokorni a 3 plusz (talán) 1/2 találatot az eredetileg hétkérdéses népszavazási kezdeményezés nagyszerű sikereként prezentálni.

13 a 10-ben

Nagy visszhangot ugyan nem keltett, de érdektelennek semmiképpen sem nevezhető fejlemény, hogy az MDF és a Fidesz az elmúlt hetekben többször is jelét adta: kész a formális együttműködésre.

2 az 1-ben

Ha jól számoljuk, a múlt hét végén a szocpárt miniszterelnök-jelöltet választott magának 2010-re.

Gerillák

Mi lesz itt március 15-én? Az Országgyűlés nemzetbiztonsági és honvédelmi bizottságának pénteki ülése előtt Keleti György azt javasolta, hogy az ülést ne a fideszes Lázár János vezesse, hisz Lázár részt vett a kordonbontásban, ergo - és innen kissé zavarosak a kisbéri képviselő érvei - nem is lehet rendes, demokratikus ember, aki egy ülést rendesen, demokratikusan le tudna vezetni (egyesek szülést hallottak).

Valaki megrágalmazhatta K.-t

Az Erste-bankfiók üvegajtaján hagyott ujjlenyomat egy, a veszprémi postásgyilkosság gyanújával letartóztatott férfitől származik - lapzártánkkor ez a legfrissebb információ a móri ügyben bekövetkezett fordulatról.

Elfújta a szél

A hétvégén volt a második világháborút követő párizsi béke aláírásának hatvanadik évfordulója - és ugyanekkor emlékezett meg egy kis szélsőjobboldali párt Horthy halálának ötvenéves jubileumáról. A két dolog nem ért össze az ünneplők fejében:

Terroros élet

A kérdésre, hogy a Kossuth téri kordont miért kell és milyen alapon lehet úgy hagyni, ahogy és ahol van, végül is lett válasz a múlt héten. Csak nem onnan jött, ahonnan vártuk.

Segítség!

Molnár Lajos tudta, hogy nem lesz egy popikon, ha elfoglalja a miniszteri széket, de nem biztos, hogy ennyire meg kéne nehezítenie a saját dolgát.