A szerk.

Meghalt a focista. A leghíresebb, legjobbként számon tartott magyar labdarúgó, Puskás Öcsi. Minden tiszteletünk az övé, kiemelt felületünkön, a címlapon búcsúzunk tőle. Hogy hogyan gondolunk rá, arról lapunk beltestében számolunk be - soha nem felejtjük, bár csupán pár rossz minőségű felvételen láthattuk. Szeretni őt: egyik fontos örökségünk - ránk hagyták apáink, öregapáink.

Hogy ott folytassuk, ahol fent abbahagytuk: válság mindazonáltal még nincs. A gazdaság működik, járnak a villamosok, az állampolgárok dolgoznak, és amikor itt az ideje, adót fizetnek.

Nagyjából múlt szerda estére derült ki, hogy az események inkább vicces fordulatot vesznek.

Csak azt ne higgyük, hogy vége.

A hétvégi választás a felszínen két identitás, a vörös és a narancs, vagy inkább a vörös és a fekete küzdelmének tűnik. Ám semmiképpen ne áltassuk magunkat avval, hogy pusztán két ideológia vagy történelemszemlélet vagy kulturális univerzum, ne adj' isten "lelkialkat" párharcáról van szó, mely a "reálszférát" semmiben sem érinti.

E heti prédikációnkban a kampánytól való viszolygás, hovatovább undorodás hátulütőire szeretnénk felhívni a figyelmet. A finnyás megfigyelők - a dolog természeténél fogva általában a művelt osztályok képviselői - négy ponton adnak hangot orrhuzigálásuknak: a kampány unalmas; a kampányban mindenki csak ígérget; a kampány negatív; és a kampány ostoba.

Mielőtt dacosan szembeszállunk az iszlám radikalizmussal, és megvédjük tőle a szólás szabadságát, tekintsük át: miről és kiről is beszélünk. Most sem lenne célszerű, ha kollektivista kategóriákban gondolkodnánk. Nem, ez még juszt sem a civilizációk összeütközése. Vagy legalábbis nem úgy. Nem vallásháború.

Közokirat-hamisítás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el hétfőn nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség az ún. Nomentana - Gyurcsány Ferenc egykori cége - ügyében három fideszes képviselő (Deutsch-Für Tamás, Répássy Róbert, Szíjjártó Péter) feljelentése nyomán.

Alig telt el két hét az ún. "Konzultációs Tanács" létrejöttét ünneplő szerkesztőségi közleményünk óta, máris nyakunkon az újabb, mindenre elszánt nyugdíjaskommandó.

Az alkotmánynak azon mondata, hogy "a köztársasági elnök megtestesíti a nemzet egységét", nyilvánvalóan képes beszéd, költészet, s mint ilyen, jogi normaszövegben nehezen értelmezhető.

Az ember tényleg nem tudja, hogy sírjon vagy röhögjön, amikor Orbán a megbukott népszavazási kezdeményezés után egy órával azt mondja bele egy (sõt több) ország arcába: gyõzött az igen, és a népszavazás sikeres volt. Hiszen amit mond, az nyelvi és jogi értelemben igaz.

Vasárnap, június 13-án az Európai Parlamentbe választ képviselõket Magyarország. Úgyszólván mögöttünk a választási kampány, hallottunk eleget harangozni a dologról. Szembesülhettünk mindenféle találgatásokkal: ki nyer, ki veszít, kinek jó az alacsony részvétel, kinek nem. Szögezzük le gyorsan, az országnak az a jó, ha mindenki elmegy, hiszen nagyon nem mindegy, kik képviselik hazánkat az Európai Unióban (nem beszélve a képviseleti demokrácia honi állapotáról).

Ismét lelketlen demagógok támadják a magyar demokrácia alapintézményeit. Most például sokallják azt a rongyos háromszázmilliót, amennyiből az ország, különösen annak felelős pártjai, legfőképpen pedig a soraikból rekrutált delegáltak a külföldön szavazó pár ezer állampolgár voksának tisztaságát hivatottak ellenőrizni - természetesen pártközi keretekben, lehetőleg bizniszosztályon.