A Nógrád megyei Karancsság viszonylagos gazdagságát emberemlékezet óta a föld alatt talált "büdös kő" adta. A nógrádi szénmező bányái, illetve az idetelepült üzemek biztosították az itteniek megélhetését. A szénvagyon idővel piacképtelen lett, ráadásul kifogyóban volt, így a rendszerváltást követően nem lehetett elkerülni a bányabezárásokat. Évtizedekbe került, mire a vidék valamelyest kiheverte e megrázkódtatást, és megtette az első lépéseket a felzárkózáshoz.
A víz csak viszi
A Karancs hegység karéjában dolgozó bányamérnökök rég beszámoltak melegvíz-kutak létezéséről, az itteniek azonban nem törődtek a föld alól itt-ott feltörő "büdös vízzel". A 90-es években kialakult, addig elképzelhetetlen mértékű munkanélküliség és az ezzel járó szociális problémák irányították a figyelmet - magyar és szlovák oldalon is - a térség lassan egyetlen reményére, a Litkén, Béren, valamint a határ másik oldalán fekvő Alsósztregován és Rappon talált termálvízre. Utóbbi két szlovákiai településen néhány év alatt két termálfürdő-beruházás is megvalósult uniós forrásból. A magyar oldalon azonban, úgy tűnik, elhal a remény: a már elkészült 32 Celsius-fokos vizű litkei kútra nem épül Aquapark. A településnek ugyanakkor hét éve, a vízjogi létesítési engedély kiadása óta vízkészletjárulékot kell fizetnie a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnak a még ki nem termelt vízért; enélkül sem pályázni, sem tervezni nem tudtak volna.
"2008-ban közölte velem a kistérségi menedzser, hogy jövőre kiemelt térségi projekt lesz a fürdőnk, amelynél pályázhatunk uniós forrásra is - mondja Vámos Zoltán, a 900 fős Litke polgármestere. - Ezután készíttette el a Salgótarján-Bátonyterenye Térségi Önkormányzatok Egyesülete a megvalósíthatósági tanulmányt a Litke-Rárós meleg vizes fürdőcentrum kialakítására. Az előtervek alapján a beruházás 2,5 milliárd forintból valósulhatott volna meg. Aztán tavaly a megyei közgyűlés új elnöke úgy döntött, szólt az értesítés, hogy a 2006-tól fideszes vezetésű Salgótarján kapja a 3,6 milliárdot a munkásmúzeum rekonstrukciójára. Én padlót fogtam, így nem lehet kiszúrni emberrel és a térséggel, azóta sem térek magamhoz. Nem csinálok belőle titkot, hogy a Fideszt támogatom, de hiába kértem a közgyűlés fideszes elnökét, nem kaptam támogatást" - eleveníti fel a sikertelen pályázás körülményeit a polgármester. Szerinte e határ menti vidéket csupán a pályázati pénzek tartják életben, ezért az önkormányzat folyamatosan pályázik - és olykor nyer is. Nyomatékul díszes okiratot mutat: a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület tagjaként a vidékfejlesztési programban tizennégymilliót nyertek EU-szabványos játszótérre, melyet a falu általános iskolája és az óvoda szomszédságában építenek meg. A nyolcosztályos iskola tanulóinak 87 százaléka roma, a néhány nem roma litkei gyerek szinte kivétel nélkül a Salgótarjánhoz közeli karancslapujtői általános iskolába jár. A polgármester úgy véli, ha a normatív támogatás helyben maradna, "nem fognák hálóval a tanulókat az iskola feltöltésére". "A fiatalok elvándorolnak, sőt a megyét is elhagyják, mert nincs perspektívájuk" - írja le a megállíthatatlan szegregáció folyamatát a vállalkozóból lett, harmadik ciklusát töltő polgármester. A termálfürdő-beruházás kimozdíthatta volna a térséget a "meghalás" állapotából, hiszen munkahelyeket teremtett volna.
Talpon maradni
A falu összközművesített, a házak előtt megy el a vezetékes ivóvíz, csatorna, gázvezeték, van villany, telefon, internet, kábeltévé. Az amúgy túlméretezett szennyvízkezelő azonban kihasználatlan, mivel a magas csatornadíj miatt nemcsak Litkén, de a környező szegény kistelepüléseken is csak kevés házat kötnek rá a csatornára. A községben 101 halmozottan hátrányos helyzetű tanuló az iskola konyháján háromszori étkezést kap, és az idősek szociális étkeztetését is innen biztosítják. Az iskolát az egyetlen közösségi műhelyként tartják számon, éppen ezért mindenáron ragaszkodnak hozzá.
A művészeti oktatást és a bábszakkört Hakkel Béláné vezeti az iskolában. A 36 éve itt tanító pedagógus rendszeresen szervez ünnepnapi műsorokat, ingyenes színházlátogatást Salgótarjánba, a tehetséges diákok versenyeken és fesztiválokon vesznek részt. A tanítónő édesapja 40 évig cigány iskolát vezetett - így őbenne föl sem merült, hogy más pályát is választhatna.
A litkei cigány kisebbségi önkormányzat vezetője, Oláh Róbert szerint sem mindegy, hogy hányadik községbe járnak a gyerekek iskolába. A szülők már csak az utazási költségek miatt sem mennének utánuk, ha baj lenne velük. "Itt van az őszi eset, amikor öt felsős gyerek nyugtatókat hozott otthonról, és az abból készült port orron keresztül felszívta. Engem azonnal értesített az egyik szülő erről" - mondja Oláh, aki szerint, mint "amolyan koldus helyeken", itt is jelen van a bűnözés minden formája: drog, pénzhamisítás, prostitúció, lopás, rongálás, kamatos pénz. A bűncselekményeket maroknyi kisebbség követi el, és mivel nincs a faluban állandó rendőri jelenlét, a helyiek meg nem jelentik fel egymást, alig van következményük a bűntetteknek. Télen az is nehezíti a legszegényebbek életét, hogy amíg korábban szabad volt gallyazni járni az erdőbe, mostanra egy roma vállalkozónak adta ki az erdészet a területet, és tőle kell venni a fát - igaz, hitelbe is kap, aki meg van szorulva.
Litkén nem csak az iskola fennmaradásáért aggódnak, a forráshiányos önkormányzat mindennapi működésére is alig futja. A bevétel kevés, tavaly becsődölt több kisvállalkozás. Az itteni közüzemi szolgáltatókon kívül egyedül a pék fizet jelentősebb iparűzési adót. Az önkormányzatnál hatalmas szállítói tartozás halmozódott fel. A polgármesteri hivatalban a kifizetetlen számlák miatt kikapcsolták a telefont. Nincs pénz templomfelújításra sem. A tulajdonos váci egyházmegye költségvetésébe nem fér bele, hogy 53 millió forintot adjon egyetlen templom rendbehozatalára. A két éve életveszélyessé nyilvánított épületben leállították a harangozást, és bármikor lezuhanhat a vakolat is. A falak szétnyílását átmenetileg húzóvasakkal lassítják. Minden negyedik héten a felújításra megy a perselypénz, a maroknyi templomba járó hívő abban reménykedik, hogy egyszer majdcsak összegyűlik elegendő összeg a pályázati önerőre. A szemközti, hosszú évek óta üresen álló parókia és a XVIII. században a szegényeknek épített menhely ablakai egytől egyig betörve. Legutóbb térfigyelő kamerákat szereltek fel pályázati pénzből a mindennapos rongálások megfékezésére.
A Mátra keleti oldalában hosszan elnyúló egykori bányászfalu, Kazár főutcáján egymást követik a tornácos parasztporták és a falu mintegy százéves virágkorát idéző bányászházak. Vasalómúzeum, tájház, népművészeti találkozók, iskolai oktatásba integrált művészeti képzés. A kétezer lelket számláló Kazáron ezek jelentik a hagyományt, no és Palócföld talán legkelendőbb exportcikke: a kazári babák: egy-egy díszesebb darabért akár ötven-hatvanezer forintot is kifizetnek a főként külföldi megrendelők.
2007-ben Magyarországon Kazár nyerte el az Európai Falufejlesztési Programban meghirdetett falumegújítási díjat. "Ezt a díjat a tizenöt éves munkánk eredményének tekintjük - mondja Molnár Katalin polgármester, aki ezen felbuzdulva tanulmányutat szervezett a térség polgármestereinek az európai díjat elnyerő, Bolzano közelében fekvő Sand in Taufenbe, hogy a polgármesterek lássák, milyen lehet a palóc vidék húsz-harminc év múlva. "Míg mi az infrastruktúrával, intézményekkel vagyunk elfoglalva, ők már az oktatással, a civil szervezetekkel, az alternatív energiával, a fenntartható fejlődéssel foglalkoznak" - jegyzi meg a polgármester, aki a vidékfejlesztésre kitalált Leader program lényegét az önszerveződésben, az ötletekben, valamint az érdekérvényesítésben fogalmazza meg.
A korábban hat bányaüzem tizenegy termelő bányáját magáénak tudó településen ma a munkanélküliségi ráta az országos szint kétszerese. Hónapról hónapra több olyan rászoruló kerül a szociális rendszerbe, akiket korábban soha nem regisztráltak az önkormányzatnál. A gazdasági válság hatására számos kisvállalkozás szűnt meg, mára az önkormányzat mellett a helyi varroda a legnagyobb foglalkoztató, amely folyamatosan 60-70 nőnek ad munkát.
Púp a háton
Nógrád megye a kastélyok és kúriák földje - a működési gondokkal birkózó önkormányzatoknak ez általában csak gondot jelent -, hacsak nem találnak beruházót, aki a szigorú műemlékvédelmi szabályok mellett felújítja és hasznosítja a nemritkán lehangoló környezetben álló épületeket. A Salgótarján és Pásztó között félúton fekvő Bátonyterenyén a XVIII. században épült késő barokk Gyürky-Solymossy-kastélyra akadt volna már vevő, aki szállodává alakította volna. Ám mint Lavajné Dóka Éva (MSZP) polgármester fogalmaz, az ellenzék mindjárt azzal támadta, hogy "kiárulja a családi ezüstöt", holott szerinte ők is tudják, hogy előbb-utóbb hasznosítani kell a kastélyépületet, ő azonban arra törekszik, hogy még a politikai ellenfelei se támadhassák olyasmivel, ami a becsületén csorbát ejtene.
A másik terhes büszkeség a 2005-ben átadott uszoda, amely a "Beruházás a 21. századi iskolába" program keretében épült. A tíz évre szóló, 40 milliós hiteltörlesztés mellett az uszoda üzemeltetése évi 80 millió forint veszteséget termel a városnak. Ez tavaly már csődközeli állapotba juttatta az amúgy is forráshiányos önkormányzatot, emiatt kényszerültek bezárni az uszodát a téli hónapokra.
A Kisterenye és Nagybátony fúziójából várossá dagasztott, ma tizenötezer lelket számláló Bátonyterenyén a Nógrádi Szénbányák Vállalat megszűnésével ötezer - nagyrészt képzetlen - dolgozó veszítette el a munkahelyét. A pályázati pénzek a térségben intézményeket mentenek, másból nem újíthatták volna fel az elhanyagolt művelődési házat, iskolát, óvodát, bölcsődét - útóbbiból kettőt is fenntart az önkormányzat. Bátonyterenyén már a gazdasági válság előtt is meghaladta a húszszázalékos szintet a munkanélküliség, és azóta csak romlott a helyzet. Változást a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkózását célzó, az Új Magyarország programban nagyobbrészt ipartelepítésre elnyert 2,3 milliárd forint hozhat. A tizennégy települést összefogó bátonyterenyei kistérség hátrányos helyzete amúgy előny a befektetőknek: a betelepülő vállalkozások járulékkedvezményeket kapnak, illetve kedvezőbb feltételeket a gépek beszerzésére. Elsősorban a minőségi szakmunkát igénylő nehézipar jön ide, így hamarosan az sem kizárt, hogy az elkészülő ipari parkot a környék nem győzi kiszolgálni nívós munkaerővel. A nehézipari cégek már most sem találnak elegendő jól képzett vasipari szakembert, forgácsolót, esztergályost, lakatost, miközben a megyei fenntartású tiszk szakiskolában a munkaerőpiac igényeit bőven meghaladó számban képeznek biztonsági őröket és környezetvédőket.
A bányák bezárása után megüresedett egykori bányászházak egy részébe mára néhány roma család költözött. A városszéli Alsó-Katalinra vezető úton nyakig ér a sár, a házakon nincs ablak és ajtó. Alsó-Katalinon nyitotta meg januárban a szociális miniszter a roma közmunkaprogramot. Az itt lakó nyolc család környezetének rendbetételét vállalta. A tervek szerint két épületet lebontanak, megpucolják a téglákat, ezekből tüzelőtárolót és vécét építenek, a maradék téglából kirakják az utat. Az önkormányzat elindított egy pályázatot, amelyben meg kellene határozni, hová költözzenek e családok, de ez a városban óriási ellenállásba ütközik. Úgy tűnik, nincs azonnali megoldás, csak kis lépésekkel haladva érhetik el, hogy viszonylagos nyugalom legyen a városban, és ne jussanak el odáig, hogy a Magyar Gárda tegyen rendet.
A bekötőút elején két lommal megrakott roncsautó várakozik. Az egyik sofőr, Rácz György azt mondja, kukázásból, lomtalanításból megmaradt holmikat gyűjtenek, meg fémet is, ha adódik; aztán terítik a környéken, "mert olyan szegény erre a nép, hogy a szekund holmira mindig van kereslet".
