Utólag már látszik: az állam kellemetlen helyzetbe manőverezte magát az EU-konform piacliberalizációt becikkelyező, az Országgyűlésen tavaly júniusban átment új villamosenergia-törvénnyel (vet). A kormány kénytelen volt alkudozni a nagypolitikai konszenzussal újra fölhizlalt, állami tulajdonú Magyar Villamos Művekkel (MVM), ha nem akarta a térségi áramhiány okozta árnövekedés kontrollálhatatlan begyűrűzését az eddig védőburokban tartott lakossági és közüzemi piacra. A vet
felemásan szabadította föl
a piacot: minden fogyasztó saját maga választhatja meg szolgáltatóját (ez volt a 2003-as uniós direktíva célja), bárki termelhet villamos energiát és kereskedhet vele, ám érvényben maradtak az MVM és hét nagy erőmű között még a Horn-kormány idején kötött hosszú távú megállapodások (htm). Ezek a privatizáció után is garantálták az erőműcégek profitját - és ezzel a magyarországi áramellátás biztonságát -, ám változatlanul hagyásuk (lásd: Áram, vonalak, Magyar Narancs, 2007. július 12.) egyúttal bebetonozta a magánosítás előtt álló állami mamutcég pozícióit a magyar áramtermelés négyötödének az irányításában. Eközben közvetlenül az MVM tulajdonában van az ország legnagyobb erőműve (a paksi), övé a vezetékhálózat - különös tekintettel annak legértékesebb részére, a jelenlegi nemzeti árampiacokat összekötő ún. határkeresztezési kapacitásokra -, mi több, 2006-tól a drótot tőle bérlő, üzemeltető rendszerirányítót, a Mavirt is visszahelyezte az anyacégbe a törvényhozó (lásd: Integrált függetlenség, Magyar Narancs, 2006. február 2.).
A politikát láthatóan kevéssé érintette meg a dolog lényege. Vagy legalábbis a megértésnek semmi jele nem látszik akkor, amikor a Fidesz (még szakpolitikusa, az eddig hozzáértőnek tekintett Fónagy János hangján is) a kormányt tette felelőssé az év elejei áremelésért, valamint az elhamarkodott liberalizációért. Holott az utóbbi brüsszeli, a tagállamok közössége által (is) elfogadott rendelkezés, vagyis nem lehetett eltekinteni tőle. Igaz, a környező országok közül Ausztria, Csehország és Szlovákia a hazai fogyasztáson fölül megtermelt részhányadra korlátozta az áramexportját, míg a lengyelek egyenesen befagyasztották az árakat. Magyarországon viszont az MVM monopolhelyzete miatt egy erősen keresleti jellegű piacon zajlik az üzletelés. Dominanciája folytán nem is csoda, hogy az MVM a minél szabadabb kereskedelemben volt érdekelt, hogy ti. mindenki annyiért veszi az áramot, amennyiért ő adni akarja. A vet megalkotásakor a nagyvállalat legyőzte a piacot szabályozni hivatott állami hatóságot: az Energia Hivatalnak (EH) nincs beleszólása abba, hogy a nagykereskedő mikor, hogyan, kinek és mennyiért értékesíti az áramot. Elvileg persze dicséretes lenne, ha az állami cég a minél nagyobb profit szerzését (és ezzel tulajdonosa, az állam bevételeinek a növelését) tartaná szem előtt, de nem lényegtelen elem a termék ára sem - hogy az megfizethető-e a kisfogyasztó számára, illetve megéri-e a vállalatoknak.
Az október végi áramaukción mindenesetre az MVM hagyta elszabadulni az árakat. A nem lakossági fogyasztóknak meghirdetett kilenc terawattórányi mennyiségen 163 milliárd forintot kaszált; a többféle villamosenergia-fajta közül a leginkább jellemző 0-24 órás, ún. zsinórtermék ára 65 eurón zárt megawattóránként, ami az egy évvel korábbi 50 eurós árhoz képest 30 százalékos emelkedés. Ennek oka főként az, hogy az áramkereskedő MVM-leánycégnek nem kellett figyelembe vennie az EH ajánlásait az alacsonyabb indulóárról, illetve az exportra szállító kereskedők kizárásáról. A 65 euró/MWh ugyanis az európai áramtőzsdék felső határa; pedig még ennél is feljebb mehetett volna, akkora a Balkán villamosenergia-igénye. A volt jugoszláv tagköztársaságok a vízi erőműveik egyre alacsonyabb teljesítménye miatt az utóbbi években áramimportra szorulnak, amit eddig a bolgár kozloduji atomerőmű ki is elégített. Csakhogy Bulgáriának 2002-2006 között be kellett zárni elavult reaktorait - uniós csatlakozásának egyik feltétele volt ez. Két 1000 MW-os reaktort építenek ugyan, de ezek elkészültéig a bolgárok is leállították az áramexportot, így tavaly januártól 1700 MW hiányzik a balkáni árampiacról. Ezt a mennyiséget Románia és Ausztria mellett Magyarországon át lehet pótolni. A hiány miatt az itthoninál akár 30-40 százalékkal is magasabb balkáni árak nyilván hatnak a magyarországiakra is - jóllehet ennek mértéke vitatott a közgazdászok között. A piac minél tökéletesebb liberalizációjához konzekvensen ragaszkodó Kaderják Péter, az EH volt elnöke (lásd vele készült interjúnkat: "A szociális alapon számított áramárat el kellene felejteni", 2007. szeptember 27.) által vezetett Regionális Energiagazdálkodási Kutatóközpont (REKK) egy tavaly novemberi jelentésében a szabadpiaci árak emelkedésének mérséklődését a htm-ek többségének felbontásához kötötte; a REKK modellezése szerint minél kevesebb hosszú távú megállapodás marad érvényben, annál inkább csökken az MVM piaci súlya, vagyis annál valószínűbb, hogy egyensúlyi helyzet jön létre a közép-európai régió áramhiánnyal nem küzdő északi és energiaéhes déli fele között. Ennek azonban feltétele lenne, hogy adminisztratív eszközökkel ne legyen befolyásolható a piac, ami viszont - mint láttuk - még nem adottság.
A nagy őszi áramár-hisztéria
idején 50 százalékosra várták az árnövekményt. Ehelyett azonban jóval mérsékeltebb árakkal kalkulálhat a kisfogyasztó, a közintézmény-igazgató és a cégvezér is. Vajon miért? Az államnak korlátozottak az eszközei az exportőrök elriasztására: az október 25-i aukció előtt néhány nappal kiviteli transzferdíjat jelentett be a gazdasági tárca. Ám ez nem érte el a várt hatást, az aukción a licitet vezető MVM (illetve leányvállalata, az MVM Trade) fagyasztotta be az árakat áramfajtánként különböző (a zsinórterméknél pedig a már említett 65 eurós) szinten. Normális esetben ez nyilvánvalóan homlokegyenest ellenkezne a cég érdekeivel. Több forrásunk egybehangzó, de hivatalosan meg nem erősített értesülése szerint a kormányzat és az MVM-menedzsment közötti alku lényege, hogy kaszáljon a cég nagyot a balkáni exporton, de biztosítsa a "szociális békét" azzal, hogy visszafogja a lakossági és a közintézményi árakat. E "békét" azonban valakinek finanszíroznia kell; és ez a magyarországi magánszféra lett, amely egy liberalizált keresleti piacon kényszerült hozzájutni áramadagjához, ami minden MVM-önkorlátozás dacára 20-30 százalékos növekményt eredményezett. Ennek árába persze végül is csak beleszáll a kisfogyasztó, aki nem más, mint az állampolgár: a közkeletű okoskodás általában a kenyér és az áram ára között keres és talál összefüggést.
Az állam és az MVM érdekesen oldotta meg a nem kisfogyasztói (3x50 amper fölötti), de közpénzből finanszírozott intézmények (iskolák, óvodák, kórházak vagy minisztériumok) fogyasztását - lestoppolva erre a célra a magyar rendelkezésű szlovák áramimportot. Az összes magyarországi fogyasztás 17 százalékára rúgó szlovák importot csak a két ország villamosipari rendszerét összekötő, véges kapacitású rendszeren keresztül lehet mozgatni; e kapacitás felével a helyi áramtermelő, a többivel az MVM rendelkezik. A törvény szerint ezt is aukción kell meghirdetni, ám egy kormányrendelettel ezt fölülírták, így az MVM saját maga hozhatja be az áramot, amit a haszon egy részéről lemondva kedvezményesen ad tovább a szolgáltatóknak, hogy eljuttassák az iskolákba.
E paternalista ügyintézés sokáig már nem lesz tartható. Az Európai Parlament előtt fekszik a harmadik liberalizációs csomag, amely a kontinens energiabiztosításának növeléséért egységes piacot hozna létre, minden tagállamban azonos szabályokkal. Három leglényegesebb eleme az európai energiahatóság létrehozása, a határok felszámolása (amivel egyszerre megszűnik a határkeresztező kapacitások korlátja: mindenki oda húz drótot, ahová akar), valamint az, hogy a hálózattulajdonosoknak lehet-e erőművük is. A liberalizációs csomagot a következő egy-másfél év legfontosabb ügyének tartják, amely ha lezárul, véget vet az MVM egyeduralmának a magyar árampiacon. A vet körüli tavaszi-nyári, majd az árat érintő őszi küzdelmek azonban éppen a leendő helyzet miatti előcsatározások voltak. A felében-negyedében privatizációra készülő MVM menedzsmentjének azért érdeke a piaci dominancia, hogy megkerülhetetlen legyen a tényleges (Brüsszel által kikényszerített) piacnyitás után is. Az állam érdekei fiskális okokból részben egybeesnek a cégével: jól jön az az évi százmilliárd forintnyi haszon a költségvetésnek, a jövedelmezőség pedig jócskán növelheti a magánosítás előtt álló cég árát - és persze a menedzsment későbbi szerepvállalásának az esélyét is.
