Augusztus végén nyílik meg a felújított Corvin áruház a Blahán

  • narancs.hu
  • 2023. június 6.

Lokál

Az eredeti állapotban helyreállított homlokzatot takaró háló kedden ünnepélyes keretek között került le az épületről.

Az 1926-ban átadott áruház régi-új homlokzatának bemutatása után a tulajdonos és üzemeltető Corvin Áruház Kft. egyik tulajdonosa, Balogh Viktor újságíróknak elmondta: az épület felújítása összesen mintegy 8 milliárd forintba kerül, amit saját forrásból, illetve a Raiffeisen Bank finanszírozásával valósítanak meg. A homlokzat helyreállítására körülbelül 1 milliárd forintot fordítottak.

A Corvin Palace épületében a közösségi terek mellett üzletek és irodák lesznek, az üzletek nagyobb része már bérbe van adva, az irodák többségéről még folynak a tárgyalások. A 16 ezer négyzetméternyi terület nagyjából fele lesz üzlet, a másik fele iroda.

A homlokzat ünnepélyes felfedése előtt Pikó András, a főváros VIII. kerületének polgármestere megköszönte a Corvin Palace tulajdonosainak és csapatának az értékmentő és értékteremtő munkát. Kiemelte, hogy az áruház jól illeszkedik majd a megújult Somogyi Béla utcához, a Blaha Lujza térhez, illetve a Palotanegyedhez, segít otthonossá tenni a várost.

 
A Corvin Palace átadója 2023. június 6-án
Fotó: Facebook/Karácsony Gergely
 

 
 
Fotó: Facebook/Karácsony Gergely
 

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott: a Blaha Lujza tér ellen „történelmi bűnöket” követtek el korábban, ezek közé sorolta az egykor itt álló Nemzeti Színház lebontását, „autópályányi forgalom” bevezetését a belvárosba és a Corvin áruház eredeti külsejének eltakarását alumínium homlokzattal.

A főpolgármester szimbolikusnak nevezte a városi traumák közös feldolgozását, ezek között említve, hogy a budapestiek visszakapják az áruház eredeti homlokzatát. A főpolgármester hangsúlyozta: a progresszív politika a sokszínűségben hisz, ami a múlt értékeinek felismerésével és újraépítésével őrizhető meg.

A rendezvény kezdetén a Fidelitas aktivistái is megjelentek kellemetlenkedni. Az állampárt ifjúsági tagozata által mutogatott molinókon többek között Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Karácsony Gergely képe szerepelt „háborúpártiak” aláírással. Üzenetük egybevág a magyar Youtube-nézők arcába tolt Gyurcsány-show „harmadik évadával”, ami európai összehasonlításban is kifejezetten költségesebb politikai kampány.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.