Az ITM állítja: önállóbb formában működhet tovább az SZFE

  • narancs.hu
  • 2020. július 13.

Belpol

Az átalakítás mind a hallgatók, mind a szakma ellenállását kiváltotta, de a minisztérium szerint minden sokkal jobb lesz.

A jövőben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) az államtól függetlenebb, alapítványi fenntartásban működhet tovább – emelte ki hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A közlés szerint az átalakítás elvárt eredményeként az intézményben tanuló és végző fiatalok színházművészeti, televíziós és filmipari esélyei, lehetőségei jelentősen javulnak.
A felsőoktatásért felelős ITM az egyetemi modellváltásokkal arra törekszik, hogy a jelenleginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezet kialakításával növelje a magyar fiatalok képzésének színvonalát. Az intézmények az évtizedek óta változatlan működési modelljük megújításával sikeresebben lesznek képesek megfelelni az új kihívásoknak – áll a közleményben.

A tárca szerint az új fenntartói modell sokkal jobb esélyeket teremt a hallgatók számára arra, hogy neves külföldi szakemberektől tanulva az országhatárokon túl is sikeresek legyenek a filmiparban és a színházi világban. Az egyetemet a zökkenőmentes átállásban a minisztérium szakértői munkacsoport felállításával segíti.

"Az alaptörvény garantálja a felsőoktatási képzés, kutatás, művészeti tevékenység szabadságát, így a szakmai átalakítás az egyetemi autonómiát inkább növeli. A működésben a jelenleginél jóval nagyobb szabadságot kap az intézmény, mert már jelentős részben mentesül az államháztartási, költségvetési és vagyontörvények szabta korlátok alól" – közölték, hozzátéve, az egyetem alapítói és fenntartói jogait szeptember 1-jével veszi majd át az erre a célra létrehozandó vagyonkezelő alapítvány.

A modellváltást lehetővé tevő kormányhatározat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.

Az átalakítás mind a hallgatók, mind a szakma ellenállását kiváltotta, a diákok petíciót indítottak, és párbeszédre hívták a minisztériumot, de a magyar színházi élet számos meghatározó figurája is nyílt levelet írt Semjén Zsoltnak a tervezett átszervezés miatt, legutóbb pedig Schilling Árpád üzent  a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak.

„A magyar kultúra ne váljon ízléstelen, pöffeszkedő pártfunkcionáriusok és kebelbarátjaik játszóterévé!"

Schilling Árpád a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak üzent. „Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a kormány képviselői nem járnak el demokratikusan, amikor nem tekintik partnernek azt az állami fenntartású intézményt, amelyet éppen átalakítanak. Tény az is, hogy a Magyar Teátrumi Társaság nyilvánosan, ráadásul komolyan vehető szakmai érveket mellőzve támadta az SZFE-t" - írja Facebook posztjában Schilling Árpád a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.