Baloldali érzelmű jelöltet indít a DK-s polgármester ellen Sződligeten az Ókovács Szilveszter fiát is soraiban tudó egyesület

Belpol

A szervezet jó kormánypárti kapcsolatokkal rendelkezik, minisztériumi és megyei önkormányzati támogatásban is részesültek.

Közösen állított kihívót Juhász Béla Róbert ellenzéki polgármesterrel szemben két helyi civil szervezet Sződligeten. A ZöldLiget – Sződligetiek Baráti Köre Sződligetért és a Civilek Sződligetért Egyesület ráadásul élvezi a fideszes vezetésű Pest megyei önkormányzat jóindulatát: a gödi Samsung iparűzési adójából a megye által visszaosztott pénzből (ennek részleteiről számos cikkünkben írtunk már) öt-, illetve négymillió forintot kapott a két szervezet, amelyek együttműködésben, Sződligeti Civilek néven Somogyi Istvánt indítják a mostani településvezető ellen. Somogyi a helyi közéletben aktív és ismert személy; a Sződligeti Sporthorgász Egyesület titkára, a Sződligeti Nyugdíjas Férfiak Baráti Körének elnöke, aki egyébként személyesen ismeri jelenleg a DK színeiben politizáló Juhász Béla Róbertet, közös képen is szerepelnek. Ám indulása nem ettől érdekes, hanem azért, mert Somogyit baloldali érzelmű emberként tartják számon Sződligeten, az őt jelölő szervezetek soraiban viszont több kormánypárti kötődésű tagot is találni.

Ókovács Benedek filmsorozatot készít

A ZöldLiget 2019-ben is indított jelölteket, akkor jelenlegi alelnökük, Fenyvesi Boldizsár célozta meg a polgármesteri széket. A szervezetet a Fidesz-KDNP támogatta, Rétvári Bence országgyűlési képviselővel is állt egy színpadon Fenyvesi. Az egyesület elnöke, Tóth István pedig korábban indult a kormánypárt színeiben a választáson, tehát nehezen tekinthető függetlennek a ZöldLiget, amely korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumától, valamint a Miniszterelnökség alá tartozó Bethlen Gábor Alapkezelőtől kapott támogatást (ekkor még a Sződligetiek Baráti Köre Egyesület nevet viselte a szervezet).

De felbukkan még egy érdekes személy a csapatban: Ókovács Benedek, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója tinédzser fia, az egyesület programszervezője.

A fiatal Ókovács jegyez egy helytörténeti filmsorozatot; az előzetese által professzionálisan elkészítettnek tűnő nyolcrészes sorozat epizódjait heti megjelenéssel publikálják április 19-től kezdődően.

A ZöldLiget egyébként pofás híroldalt működtet, ahol egyebek mellett sződligetiekkel (kínai boltossal, hentessel, lelkésszel, festővel stb.) készült interjúkat közölnek. Ami Juhász Béla Róbertet illeti: található némi bújtatott kritika az oldalon, ugyanis megjelentettek egy képriportot A kihagyott lehetőségek színtere címe. A felvételeken Sződliget kevésbé szép oldala, így például lepusztult sportályák láthatóak. Egyik cikkükben azt mutatták be, hogy az önkormányzati kommunikációban hogyan jelenik meg Juhász szervezetének, a Tiszta Forrásnak a logója, ez alapján a kormányhivatal vizsgálatot indított. Választási rovat is található az oldalon; igaz, ez ritkán frissül, komoly nyomást nem helyeznek vele a helyi politikusokra. A ZöldLigetnek saját közösségi oldala is van, ahol időről időre reagálnak Juhász tevékenységére, olykor kritizálva a munkáját. Kétségtelen viszont, hogy a szervezet több népszerű, szabadtéri rendezvényt is rendezett az elmúlt években. Az egyesület beszámolói szerint az elmúlt években pár millió forint támogatásban részesültek.


„Nagyon szépen köszönjük megkeresését és érdeklődését. A ZöldLiget Baráti Kör Sződligetért Egyesület hosszú idő óta Sződliget egyik legaktívabb civil közössége, munkánkról a www.szodligetiek.hu oldalon és a Facebook-felületünkön rendszeresen tájékoztatást adunk. Egyesületünk projektjei során számos környező orgánum beszámolt már munkánkról, nem érezzük indokoltnak és szükségesnek nagyobb, országos médium által biztosított publicitást. Egyesületünk lokálpatrióta közösségként helyi ügyekkel foglalkozik, nem szeretnék országos politikai médiakörnyezetben megjelenni” – írta megkeresésünkre munkájukról Tóth István, aki azt kérte, ha idézünk tőle, akkor azt hiánytalanul, szöveghűen tegyük. 


Kezet akart fogni Dobrev Klárával

Juhász Béla Róbert lapunknak úgy nyilatkozott, még nem tudja, kik lesznek az ellenfelei, de nem is tart az ellene induló civilektől: a Tiszta Forrás háromszor nyert száz százalékkal, vagyis a képviselő-testületben minden helyet ők adják. A polgármester szerint Sződligetre inkább a „pesti gondolkodás” jellemző, a lakosok liberális nézeteket vallanak. A 2019-es önkormányzati választáson fölényesen nyerő Juhász – 1345 szavazatot kapott, míg Fenyvesi Boldizsár 687-et – jó szándékú, kissé naiv, nosztalgikus embernek írja le a 70-es éveiben járó Somogyit, akit sajnál is, amiért a kampányban hamarosan beindul az adok-kapok. „Sérülni fog, pedig jó embernek ismertem meg.” Ahogy már szó volt róla, Somogyi Istvánt baloldali érzelmű emberként ismerik, aki tagja a Dobrev Klára Szimpatizánsai nevű Facebook-csoportnak. Sőt, amikor a DK EP-képviselője Vácra látogatott, akkor Juhász szerint Somogyi várta, próbált vele kezet fogni, kereste a társaságát. Ez fel is tűnt egyeseknek a településen, és volt, aki a közösségi oldalakon azt kérdezte, hogy

„akkor most két DK-s jelölt lesz Sződligeten?”,

emlékszik vissza a polgármester.

De akkor miért eshetett rá a választás? Juhász Béla Róbert szerint káderhiány van Sződligeten, és „három csúnya vereség” után nem akarnak nagy neveket bedobni – ha Somogyi veszít, nem számít. Így viszont a hardcore fideszesek nem fogadják el a jelöltet, és az ellenlábas civilek tábora már most megosztott, véli a polgármester. A két egyesülettel kapcsolatban megjegyezte, az Ókovács-féle filmsorozat készítése során jobb felszerelést használnak, mint ami a helyi televíziónak, az ESTV-nek rendelkezésre áll. Juhász meglátása szerint a két szervezet Facebook-oldala „nem keresztezi egymást”, nem osztják egymás cikkeit, nem is érti a koncepciójukat, olyan mintha lennének ideológiai különbségek közöttük (ennek ellentmond, hogy az elmúlt napokban a csapat erőteljesen aktivizálta magát a közösségi médiában, minden jelöltnek külön oldalt indítottak). 

Balodali, de nem zavarják a jobboldaliak

„Jóllehet nyugdíjasként foglalkozhatnék az unokámmal és a hobbijaimmal, de sokan megkerestek, hogy induljak el” – ezt már Somogyi István mondta megkeresésünkre. Hozzátette, a két legpatinásabb helyi szervezet áll mögötte. A Civilek Sződligetért Egyesületet húsz éve jegyezték be, főként környezetvédelemmel foglalkozik, továbbá például 18 éve szervezik a Vándor Fakanál főzőversenyt, amely a nagyközség egyik legnagyobb közösségi rendezvénye. A ZöldLiget szintén évtizedes múltra tekint vissza elődszervezetével: Somogyi szerint Sződliget legaktívabb, legsokrétűbb szervezete, számos kulturális rendezvényt szervez. 

Somogyi állítása szerint pártok nem támogatják őket, a civil együttműködésben is pont a pártpolitikával szemben helyezik el magukat. Somogyi István származása, neveltetése miatt világéletében baloldali volt, amire továbbra is büszke. De tiszteletben tartják a másik meggyőződését, nem is akarják a egymást megváltoztatni. Nem befolyásolta, hogy a ZöldLigetben vannak egyébként jobboldali érzelmű tagok. Példaként Ókovács Benedeket, a Sződligeti Civilek egyik képviselőjelöltjét említette, akit tehetséges, nagy munkabírású, a kommunikációhoz kiválóan értő fiatalembernek tart. „A hagyományos önkormányzati munka viszont kizárja a pártpolitikai megközelítést” – fűzte hozzá Somogyi.

Ugyanakkor tisztában van vele, hogy a polgármesterség tágabb értelemben politikai tevékenység. Ehhez kapcsolódóan megemlítette, hogy Juhász Béla Róbert és Rétvári Bence együttműködése nem a legideálisabb, a mostani polgármester folyamatosan harcban áll az KDNP-s képviselővel, sőt, a lakosságot olykor lázítja is. Somogyi ezzel szemben korrekt munkakapcsolatra fog törekedni, miközben természetesen szót emelne az önkormányzatiság mellett, ha olyan helyzet adódik. Egyébként Juhász Béla Róbertet húsz éve ismeri, szerinte nagy teljesítmény, hogy háromszor is nyerni tudott. A kihívó ugyanakkor azt is megemlítette,

nem tetszik neki, hogy a polgármester már négy pártban is megfordult (MDF, Együtt, Momentum, DK): „Ha egy kis tréfát megengedhetek magamnak, akkor azt mondanám: felkészül a Fidesz.” 

A helyi közéletről szólva azt mondta, az utóbbi néhány évben mentek félre a dolgok a településvezetésnél, amióta a polgármester országos pártügyekkel foglalkozik. A civil szervezetekkel való kapcsolattartása gyakorlatilag megszűnt, amit Somogyi nagy hibának tart. Szintén gond szerinte, hogy Sződligetnek nincs megfelelő méretű, multifunkcionális közösségi tere. A polgármesterjelölt állítása szerint tizenöt éve dolgozik ezért, de Juhász szerint nincs szükség ilyen fejlesztésre. A kampányra térve elmondta még, alaposan készítik elő a stratégiát, az összes lényeges döntést meghozták már. Negatív üzeneteket nem terveznek, pozitív alternatívaként szeretnének előlépni, de számítanak az adok-kapokra is. Minél több szavazóval szeretnének beszélni: mint Somogyi fogalmazott, fel fogják szántani a falut, több internetes és nyomtatott megjelenést is terveznek. Végül közölte, az egész kampányt saját tőkéből finanszírozza.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.